2017. június 18., vasárnap

Molnár C Pál műtermében (2)

 
 
 
A lépcső mécsesekkel, virágokkal díszített útján  haladva jutottam fel a műterembe, ahol a művész unokájának felesége  fogadott. A képekkel  telei szoba egyből elvarázsolt, s  deja vu érzést hozott,  amit hazafelé haladva meg is értettem , hogy miért jött elő. Legelső múzeumi élményeim egyikét idézte ( miniben persze), hiszen a régi Nemzeti Galéria falai voltak  így  zsúfolásig terítve   festményekkel, Munkácsi, Szinnyei , Mányoki s  egyéb nagy  festőink nagy és kisebb   képeivel.  Szerettem ott lenni, középiskolás koromban szinte  hetente  "beugrottam" töltekezni, elmerülni a színek, formák, történetek világában.
 
Tehát rögtön egy "otthonos"  érzés töltött el, pedig semmit sem  tudtam valójában  Molnár C Pál művészetéről. Így minden egyes útmutatás képeihez lépésről, lépésre  tárta fel nekem azt a gazdag, kísérletező , de ugyanakkor mégis letisztult képekkel teli  alkotóutat, amit ez a szobányi kiállítótér megmutathat munkásságából.
 
Battonyán született 1894-ben  Édesapja a László birtok  gazdatisztje volt, aki feleségül vette a birtokoshoz nevelőnek  érkező francia nevelőnőt, Jeanne Contant -ot, miután  lejárt  3 éves  szerződése a földbirtokosnál. Első gyermekük Pál.
 
Mikor  művészként már,  javasolják neki, hogy   legyen  egy művészneve, az egyszerű Molnár Pál helyett, édesanyja  nevének kezdőbetűjét illeszti apai neve  mellé, s  lesz  belőle a  Molnár C Pál. 
 
Elemi iskoláját  kosztos  diákként  a közelben  járja, de később  a földesúr  támogatásával Aradra kerül, ahol felfedezik  adottságát, egy versillusztrációra kiírt pályázatra beadott  művével. Innen  már   Budapestre , a Mintarajziskolába  kerül és végleg elköteleződik lélekben a festészet  mellett. Hogy tanulmányi költségeit, állni tudja  életfeltételéin javítson   házi tanítóskodik (mint  korábban édesanyja), később  az  az EST lapcsaládnak  mely  három lapot   jelentett, s reggel, délben és  este   is megjelent, 400 000 példányban -ahogy tárlatvezetőmtől megtudtam, - küld , később már  külföldről is rendszeresen tus illusztrációkat. Amely egyfelől jó kereseti forrás, másfelől ismertté teszi  MCP-és  monogramjával ,széles  körben.
 
Egy  véletlen folytán Svájcba  tud  kiutazni, ahol 1919-től 21ig él, és  itt rendezik meg első kiállítást is. S ebből a korból van az én egyik   nagy kedvencem is a Genfi  tóról :-).
 
 
 
Itt egy újabb  sorsszerű változás  jön életébe. Egy dúsgazdag svájci hölgy azt ajánlja fel neki, hogyha  elkészíti számára  Tiziano  egyik híres madonnás  képének egy meghatározott részletét, akkor egy évig állja  Párizsi tartózkodásának  költségeit.  Molnár  c Pál  teljesíti a feltételt, és   így kerül minden  művész vágyott   városába  Párizsba , s tölt  éveket aztán  ott. Ahol nagyon otthon is érzi magát,  félig  francia gyökereivel  ez nem is csodálható, másrészt a századelő pezsgő  művészi életében megismerkedik a különböző izmusokkal. Ki is próbálja, hogy hogyan  tudja egyesíteni a  saját   formavilágával. Fest  kubista,  dadaista, szürrealista  képeket (ez utóbbit élete  végéig fontos  kifejező eszközének  megtartja), de képein meghagyja ekkor is  a figurális elemeket. A non figurális  ábrázolást már nem  érzi sajátjának  ezekből az irányzatokból.
Kubista  korszakából való  másik kedvencem is:
 
 
 
Párizsban majdnem megnősül,  sőt  lehetősége  nyílna  Amerikába   költöznie, műtermet nyitni, de egy váratlan fordulattal 1931 -ben rátör  a honvágy  és hazaköltözik, abba  az épületbe ahol ma is  látható volt műtermében az életmű kiállítása, a Ménesi út 65-ben.
 
Még egy hosszabb lélegzetvételű út vár  rá, mégpedig Rómába, épp akkor  amikor  a Római Magyar Intézet épületét  kell az első művészeknek  "belakniuk," Szent Ferenc prédikál a madaraknak c  festményével 3 éves ösztöndíjat nyer Rómába, ahol magával  ragadja a reneszánsz   művészete. Hazatérve a szentképek  , freskók  festészetére  tér  át. Művei szerte az  országban  megtalálhatók  Budapesti Belvárosi  Nagytemplomtól kezdve,  a Balatonlelle-i  kápolnáig.
 
 
Mindemellett folytatta  a szürrealista képek festését is, melyből csak pár kisebb méretű van kiállítva  műtermében. A művek  nagy része  Battonyán lévő emlékmúzeumában  tekinthetők meg, vagy magángyűjtőknél vannak.

 
Oly plasztikusak a Tinédzser és  Titkárnő c képei, hogy  bár egy lépésre álltam tőle, de az volt az érzésem, meg kellene fognom, hogy eldönthessem a paróka  igazi-e  vagy tényleg festett .
 
 
Szürrealista  képeinek közös jellemzője, hogy kis  " reménysugár" mindegyikben megjelenik. Még  a lerombolt  New York-i  toronyházaknál is. Amelynek  különös  jelentőséget ad, hogy évtizedekkel korábban vizionált egy olyan eseményt ami  később  meg is történt. A módja nincs  a képen "megadva"  csak az "eredménye" jelenik meg, roppant nyomasztóan. S az egyetlen remény egy vakító fehér  fénysugár, vagy fényfolt  a torony tetején haldokló nő ruháján.
 
Bármelyik  alkotását   is néztem , témától függetlenül.  mindegyiben  kiegyensúlyozottság,  tisztaság ami nyugtatóan hat, még akkor is  ha a téma  önmagában  borongós, vagy fájdalmas.
 
A tárvezetés  egy téli képpel  záródik. Hatalmas, hótakarós  téli  pusztával, amim a Nap mégiscsak átveszi a főszerepet és  ragyog az égen . Várva  a jóidőt  a havas, fagyos tél után.
 
 Végére  hagytam kedvenc  mondatát, melyet nagyon igaznak érzek:
 
 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...