2017. április 15., szombat

Gondolataim a partvonal mellől

Mióta nyugdíjasként élek, a tanítást más perspektívából  is megismerem. Hasonlóan  azokhoz az évekhez mikor  a gyermekeim voltak iskolások, belelátok olyan  folyamatokba, szituációkba, amelyekre míg tanítottam, csak bepillantásszerű  benyomásaim voltak. Most azonban a különböző iskolák, egymástól teljesen független pedagógusainak nagyon is  hasonló technikái összeállnak egy rendszerré fejemben annak  kapcsán, hogy szülőkkel, gyerekekkel  beszélgetek az iskolai dolgokról, környezetemben..
 
Sajnos  semmit sem változott. Fél évszázados tapasztalatom, hogy szerencse dolga, az, hogy kinek milyen  oktatásban van  része.
 
Ha szerencséje  van a gyereknek / szülőnek, akkor megtanítják alsó tagozatban  az  írás. olvasás , számolás kapcsán az önálló ismeretszerzésre , tanulásra. Ha nincs szerencséje, akkor már   akár az alsó tagozatban, de  legkésőbb a felső tagozat első évében "kiderül", hogy   gondok vannak a tanulással magával, az önálló feladatvégzéssel, a tananyagok megtanulásával. Vagyis azokkal a dolgokkal, amiknek  megoldása épp a pedagógus  feladata. Ő (lenne) a szakember, a kompetens  személy akinek  birtokában kellene  lennie mindazokkal az ismereteknek, megoldási módoknak, amelyekkel tanítványait segíteni tudja a tanulási folyamatában.
 
E helyett azt látom, tapasztalom, hogy "szalag melletti munkavégzéssel" van letudva  a feladatok sora.
 
Jönnek sorra  a témakörök,
                 s  igazából nincsenek  hangsúlyok, prioritások,
                                  csak  a  munkafüzetek   kitöltése fontos .
 
Lényegtelen, hogy az abban lévő  feladatok mennyire  segítik egy-egy  adott gyermeknek a tananyag  megértést, bevésődést. Van valami  mély hit abban a pedagógusok általam -partvonalról -megismert részében, hogyha  a gyereknek  feladják   a munkafüzet  minden feladatát , akkor  azzal  a gyerek el is sajátítja tananyagot.
 S ha nem, hát az az Ő baja, mármint a gyereké. S ez igaz  valóban, az Ő baja, hiszen  mélységesen csalódik önmagában, elbizonytalanodik, majd  elfordul a tanulandó anyagoktól is.
 
Amit aztán a dolgozatok meg is mutatnak eredményeikben, pontosabban eredménytelenségeikben. A  pedagógus ráírja az  osztályzatot, s  megy minden tovább. Mintha  a felmérés, nem is  tükör/ visszajelzés, felkiáltójel  lenne  a tanárnak! Hiszen az Ő munkájának eredményét mutatja meg! Teljesen egyértelműen jelzi, hogy mi az ami nincs  rendben, mi nem  vált tudássá a gyerekben.
Egy felmérés a tanár legjobb barátjának kellene lenni, hiszen őszinte, nyílt és egyértelmű. Megmutatja, hogy  milyen témában veregetheti meg  a pedagógus  a vállat, hogy jó munkát végzett, s  melyek azok a területek  amiben bizony feladatai vannak. E helyett jön az új anyag, az új munkafüzeti feladatok sora, mintha mindenki 5-ösre  írta  volna  meg a témazárót.
 
Az a gyerek aki úgy megy első osztályba, hogy megtanulta pl. a számokat, tud  valamilyen saját  technikával összeadni, kivonni  10-es  számkörben, legkésőbb a 20-körben  történő kivonás témakörnél rádöbben, hogy  az élvonalból visszazuhan a gyengék közé. S bár ekkor elég lenne  egy  kis külön foglalkozás, de valahogy mintha  nem lenne meg  a szakmai tudás hozzá, hogy a  pedagógus  tudja, hogy mit tegyen ebben a helyzetben. S ahelyett, hogy segítene, belépne  a kérdéses ponton a gyerek  tanulási zavarának elhárításába, magára hagyja. Oldja meg a gyerek, vagy a szülő a problémát. Ő feladta a feladatokat, csak el kell végezni.  S bár egy fél órás, személyre szabott   gyakorlattal ez  a probléma  teljességgel kezelhető, sőt elhárítható lenne- (hamár a tanítás  folyamatában nem derült ki eddig)- ez a segítségnyújtás,- meggyőződésem szakmai zavarok okán- nem történik meg. Valahogy  mintha a tanítás maga, a segítségnyújtás a haladáshoz, eszméjét elvesztette volna.  Úgy látom, hogy a tananyagsor maga alá gyűrte, a józan észt és  a tanítást választó személyt   is. Feltett kezekkel várva, hogy megtanulják valahogy a gyerekek a dolgokat. Szomorú látnom, hogy pont az  veszik el a feladatok tengerében, amiért  jó és érdemes  ezt  a pályát   választani.

Persze  értem azt is ebből a folyamatból, pont arra  nincsenek felkészítve, hogy  hogyan oldjanak meg különböző  problémás helyzeteket. A tanítóképzős tagozat hallgatóinak a szakmai felkészítése  a  mai napig kezdődik és befejeződik azzal hogy kitöltetik az adott tantárgy  a munkatankönyveket, munkafüzeteket,  és szó sem esik arról, hogy mi a teendő, ha ennek ellenére a felmérések azt  mutatják, hogy  valami nem   rögzült a gyerekekben. A hallgatók ugyanúgy magukra vannak hagyva a tanítóvá válás  folyamatában, mint a gyerekek az iskolában. Holott nekik is csak egy sor ,apró szakmai trükk átadásra lenne  szükségük. Csakhát ezeknek nincsenek birtokában azok akik Őket  felkészítik a tanításra. Rendelkeznek  nyilván tekintélyes elméleti ismeretekkel, nem vitatom. De ezek mit sem érnek egy magában elbizonytalanodó gyerek segítésében. Ő mellé le kell ülni, s lépésről lépésre újra venni és minden egyes mozzanatát  begyakoroltatni , részekre  bontva - hogy rögzüljön- például a számolás gyorsaságát  elősegítő algoritmus. De ezekről sajna  szó sem esik a képzésben.

Mint ahogy arról sem, hogy a tanító feladata mindenekelőtt az, hogy  tudja -álmából  felverve is-, hogy  az első 4 évfolyamnak mi a tananyaga , évfolyamonként, tantárgyanként. Fontos lenne, hogy  abban legyen teljesen biztos, járatos, hogy melyek azok az fogalmak, ismeretek amelyeket elengedhetetlenül  szükségesek ebben az  életkorban bevésődés szinten megtanítani. S persze a  miértjeivel is tisztában kellene lennie, ahhoz, hogy  merjen, képes legyen  önállóan, és határozottan szelektálni a tananyagok szövevényében. Akkor  nem  bízná rá magát  egy  munkafüzet-kitöltési   sémára, hanem a tanítványaira  figyelve boldog és alkotó pedagógus lenne.

Mint ahogy arról sem esik szó a főiskolán,-  pedig  bevésődés szintre kellene  ott emelni-, hogy a tanító munkájának csak fele a tananyagok megtanítása. Másik fele abból tevődik össze, hogy  hogyan reagál  a legkülönbözőbb iskolai helyzetekre. Mit kezd a különböző konfliktus és élethelyzetekkel? S nem utolsó sorban, hogy megmérettetik minden percben! Ami alól nincs kibúvás, amit nem lehet manipulálni, mert  178 tanítási napon keresztül nem lehet folyamatosan szerepet játszani.

Ha mosolyogva azt meséli kolléga  a társának, a buszon mellettem, mikor a gyerekeket visznek valahova, hogy az  a bevált módszerük, kollégájával, a menetjegyek megvásárlása és érvényesítése helyett, hogy az ellenőrnek azt mondja, a másik kollégánál vannak a jegyek- a busz másik végében-. S kollégája szintén ezt  mondja az ottani jegyellenőrnek, s  így megússzák a buszköltséget, mert ezt, az ellenőr elhiszi. Hiszen még felnőtt fejjel is    felnéz a pedagógusra- akkor is ha  semmi köze nem volt hozzá.
S fel sem merül a tisztelt kollégában, hogy egyáltalán nem  vicces,  és nem is jópofa  dolog amit csinál. Hanem súlyos hibát vétett. Súlyosabbat, mintha nem tanítja meg a tananyagot. Példát állított  cselekedetével a tanítványai elé, hogy nem kell  becsületesen, tisztességesen viselkedni. Elég ha   tudjuk, hogy hogyan bújjunk ki a felelősség vállalás alól.  Sajnos a pedagógus tanulmányi rendszerébe nem tartozik bele a főiskolán az, hogy az  ilyen "apró" hazugságok,   a munkájuk megítélésének alappontjai.

Erkölcstan tantárgyat be lehet vezetni, de  ettől még nem lesznek a pedagógusok felkészítve arra, hogy Ők maguk azok akik az erkölcsöt- tankönyvek és munkafüzetek nélkül-  a  gyerekekkel együtt töltött idő  minden percében képviselik. S ahogy viselkednek, az  maga a erkölcsi nevelés gyakorlata. Lehet bármilyen szép és magasztos  példa bármilyen  tankönyvben  vagy  munkafüzetben leírva, feladva , elvégezve és kipipálva, semmi jelentősége nincs, 
  • ha magára hagyja tanítványát a számolás, olvasástanulás , vagy bármely más  fontos tananyag  tanulásában.
  • Ha nem képes, vagy nem hajlandó preferenciákat felállítani a tananyagban,
  • ha nem meri vállani, hogy meg kell állni és gyakorolni kell, bárki bármit mond, mert az Ő dolga  az adott tananyag  megtanítása, és nem másé..
  • Ha nem tud differenciálni, hogy mikor van szükség határozott kiállásra  elvek, értékek mellett és mikor van szükség a toleranciára.
  • ha becsapja a jegyellenőrt,
  • Ha  megúszni és nem  megoldani akarja az adott   helyzetet.
nem lesz boldog, emelt fővel végezhető tanítói munkája.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...