2016. október 31., hétfő

Mécsesgyújtás

A temetőjárás időszaka ez.  Szerencsére egy helyen vannak  nagyszüleim és anyám. Kovácsiban  a szokásos köd  és szuttyos idő van. Ott mindig később száll fel a köd , pára  a hegyek ölelésében. ( Az önkéntelenül  feltoluló szavak mily pontosan jelzik  a lélek állapotát. Kovácsi ott  van már  bennem. Nem javítom át,- bár szövegszerkesztésileg helyesebb lenne - ez nagy és fontos út volt nekem csaknem 2 évtizes, hogy az ittből,  ott legyen) 
Az autó ablakán át nézve a főutcát, minden  annyira   megváltozott. Idegen már. Szépült és  épült is egyben, csinos, új épületek a  régi sváb házak helyén. Új történetébe  fordult  a falu. A virágárus kifejezetten  városi színvonalú, küllemű. Parkolóhellyel. Kapható benne  minden, amit csak el lehet képzelni. 
 
Felszerelkezünk a még hiányzó virágokkal - árvácskákkal, színes krizantém bokrokkal a fehérek mellé- Így  már csak azok elhelyezése  marad a sírokra. Lányom még visszalép, egy óriás  cinege etető golyóért, amit a nagyapám sírján lévő hatalmas  fenyőfára  gondolt ki épp.
 
A parkolóhely tele, így  a mellette  lévő utcába n parkolunk, s persze a sáros- víztócsás  útszélen. Nincs más megoldás. Mozgalmas a sárga levelekkel  fedett  temető. Úgy látszik  sokan  gondolták úgy, hogy  a nagy tömeg előtt  jönnek ki. 
 
Középső unokáim sem először   vannak itt, Szeretettel hozzák a  virágokat  a kezeikben. A sorrend a   szokásos  . Először nagyapám - és egyben unokáim  üknagyapájuk - sírjához megyünk. A hatalmas, kb. 35-40 éves  fenyőfa alatt semmi sem marad meg növényzetként. Ágai már oly magasan  kezdődnek, hogy semmiképp sem elérhetők, de  a letört első ágak kis csonkjaiból egyet  kiválasztva elsőnek  a hatalmas  cinege etető golyó kap helyet.
Az unokák  szedik ki a cserepekből a virágokat. Hoznak vizet is a belocsoláshoz. S a beültetések után eljön az ideje a mécsesek meggyújtásának. Amit most először  Ők csinálnak. Most tanulják a gyufa meggyújtásának, majd a mécses  meggyújtásnak műveletsorát.. Nem könnyű feladat ez számukra. A fellobbanó tűz riadalma, majd uralkodás a természetes félelemérzet  fölött, amit a fellobbanó láng kelt bennük. próbára teszi Őket, de  kitartanak, s végül is  sikerrel meggyújtják a mécseseket. Én meg közben arra gondolok, hogy  velünk van  fentről  nagyapám, s még így is hasznos útravalót tud adni nekik is. S hogy a halottak napi  temetőjárás, nemcsak a szomorúságról, a veszteségekről szól, hanem a tanulásról, fejlődésről is  szól.
 
Nagymamám és  Anya  közös  sírban vannak, így  ide  kétszer annyin virág és mécses kerül, mint az imént, úgyhogy van  elég mód az unokáknak  gyakorolni  a gyufa és mécsesgyújtás  egyáltalán nem  egyszerű műveletét. Mire  végzünk a  Nap is megmutatja magát  a felhők  közül kibújva.
 
Az autóval teszünk  néhány  kört a falu utcáin. Először a volt házunkat véve  célba. Meglepő, már évek óta, hogy  milyen kicsinek  tűnik  minden  távolság. Talán , attól, hogy  autóval tesszük meg. Lányom mesél közben a gyerekeknek, arról, hogy  hol váltak el az osztálytársnőkkel haza felé menet.  A volt házunk előtt lassítunk- Teljesen máskép néz már ki. Felújították, megtoldották egy tetőtéri beépítéssel . A fenyőfákat szerencsére meghagyták, és  hasonlóan hatalmasok mint a temetői. Az egyiket anyámmal  a másik nagymamámmal ültettük. Így ez az Ő fájuk. Örömmel tölt, hogy itt állnak azóta is.
 
lekanyarodunk a patakhoz. Régen eddig ért a telkünk. A lányaim idejében már nem, de én sokat meséltem  nekik, és az unokáknak is, hogy milyen jó volt gyerekként  a patakparton játszani, s hogy onnan hoztuk nap mint nap a sok -sok vödörnyi vizet a locsoláshoz.
 
Aztán felsuhanunk a  Szent Anna utcán a Séta  utcára, ahol- mint lányom meséli gyermekeinek sokat sétálgattak  testvérével, mikor már nagyobbak voltak és egyedül mehettek sétálni. Ezzel a panorámaképpel  zárjuk a kovácsi temetőjárást, s visszarobogunk  haza ,a kacskaringós  erdei  úton a  színes fák ölelésében
 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...