2016. október 11., kedd

élet-ajándékok 3. Toldi

Kollégai barátnőmmel  évekig elveszítettük egymást,  költözkedéseink, -életújrakezdéseink okán, de ő nem adta fel, nem  nyugodott bele, - mint én szoktam a veszteségeimébe- s  ennek eredményeként most újra telefonos kapcsolatban állunk egymással. Nem  lógunk egymás nyakán, de  2-3 hetenként már  érzem hiányát, vagy ő az enyémet, s  valamelyikünk hívja   másikat. S persze ezek több órás  beszélgetésekké válnak.
 
Tegnap zenehallgatásaim közben, belém hasított, hogy de jó lenne ezt  a felvételt Vele most megosztanom, de nincs  számítógépes elérhetősége! Ez szomorúvá tett, de hát ez van. Felhívtam, hogy legalább  beszélgessünk egy kicsit, halljam a hangját, történeteit, s tudom ő is  meghallgatja az enyémeket. Nem kell gondolkodnom, hogy elmondhatom-e  neki, mert az elfogadása, szeretete határtalan.
 
Barátságunk egy  április  4-i műsorral kezdődött, amit én  Radnóti emlékműsorrá alakítottam át- elégé rebellis  módon,- s a műsor után egyedül Ő jött oda hozzám a kollégák közül , s megköszönte az élményt. A gyerekekhez elért, ezt  tudtam  akkor is, mert  némán ültek  utána jó egy percig.
 
Meglepett , nem voltam hozzászokva munkám  elismeréséhez- bár ez a tanításban egyáltalán nem érdekelt soha, a teremeb belépve egy  teljesen más   világba, a sajátomba léptem. Persze kinek esik jól ha levegőnek nézik, de ezen a pályán ezt   meg kell szokni. S  a gyerekek az igazi közege az embernek , nem a kollégai. Így  nem is törekedtem  én sem semmi féle baráti kapcsolatra. De  Ő más volt. Öntörvényű mint én. Mindig a saját feje után ment, úgy tanított ahogy ő jónak látta, s egyáltalán nem  akart követni semmi  irányzatot.  Talán mindketten otthonról  is hoztuk ezt az önállóságot, a pedagógus ősöktől.
 
Mint  mindig, mikor  beszélünk, szóba kerül köztünk tanítási időszakunk is. Reagálásink egy.-egy adott helyzetre, ami  gyökeresen eltért az iskolai szokásoktól. S tegnap kiderült, - eddig sosem beszéltünk róla-, hogy  Arany Toldi-ja mindkettőnknek az örök szerelmek egyike, s tanítani, maga  az álom. Ő felsőben gyakorolhatta is, én alsósként csak ha véletlenül épp beestem egy -egy   helyettesítésre éppen. S bármily hihetetlen mindkettőnkkel ugyanaz történt, eltérő időpontban ugyan. Az iskola magyartanárnőjét helyettesítve, ugyanazt a szituációt kaptuk a sorstól, s egyformán  reagáltunk is rá - anélkül, hogy ezt a tegnapi napig tudtuk volna-
 
Volt nem egyszer, hogy az ember úgy  ment be   egy- egy osztályba, hogy  az előtte való percekben  kapta a feladatot, Így  felkészülésről aztán szó sem lehetett. Így ott csak önmaga van az ember, meg az ami legbelül Ő saját maga. Mikor megtudtam, hogy épp a Toldi az anyag, határtalan öröm fogott el.
A gyerekek azonban nem lelkesedtek- láthatóan- Unalmasnak tarották az egészet. Pár  éneket már elolvastak belőle, és  nem nyűgözte  le Őket, amit én nem igazán értettem, mert a Toldi egy csodás lélektani dráma, fantasztikus  nyelvi  megvalósítással. Nem véletlenül írta  Petőfi, hogy" Toldi  írójához elküldöm lelkemet, meleg kézfogásra , forró ölelésre. Olvastam költőtárs, olvastam művedet, s nagy az én szívemnek az  gyönyörűsége."

Én a Toldit  hallgatva nőttem fel, nagyapám által, minden  sora kincsként ragyogott bennem. S ezt át akartam adni nekik is, így  mondtam, hogy  majd én  felolvasom és  megbeszéljük , mert szerintem ez egy csodás  mű. Ezen kicsit meglepődtek, hogy  mért akarom én felolvasni- nem ehhez voltak szokva. Akkoriban az volt  a divatos irányzat, hogy a gyerek  önmaga találkozzon a szöveggel, ne mások által , s tanáruk ehhez tartotta is magát- 
Én a  saját osztályomban sem fogadtam, el ezt az akkori irányelvet -mint oly sok mást sem.:-)  Mindig is szerettem felolvasni  jó írásokat a gyerekeknek, legyen az vers  vagy  próza. Átadni, mint egy ajándékot számukra! Ez is oly csodás  dolog a  tanításban!
 
Így, hát nem engedtem a hatodikosokat szemükkel a szöveg közelébe, csak a fülükre  hagyatkozhattak. Barátnőm fogalmazta meg számomra is  tegnap, pontosan: " Ahhoz túl súlyos  mű ez, hogy első olvasásra egy hatodikos megbirkózzon vele" . Ezt  látni, érezni kell belül. Bele kell  kerülni, ahhoz, hogy az ember  élvezhesse. Személyes élménnyé kell tenni! Mint ahogy a tanítás egészét egyébként
A felolvasásom sikeres volt: csönd maradt utána, majd  élénk beszélgetésbe keveredtünk a szereplők tettei, jellemük okán. Szuper óra volt, s kiderült, hogy mégis tetszik neki, legalábbis az a rész.
 
Barátnőm szinte  pontosan ugyanígy járt, egy másik órán. 
Kicsit más habitus lévén,  ő csak  ajánlatott tett, - a Toldi közutálat láttán- hogy 3  versszakot  ő elolvas, s ha akarják utána  folytathatják Ők.
Nem akarták !
- Tessék folytatni! volt  a válasz, s  csönd ült az osztályra. Kicsengetésig olvasta nekik Toldit, s kiderült a gyerekek számára is, amit  Ő tudott addig is- hogy a  Toldi bizony az egyik legnagyszerűbb műve a magyar irodalomnak. De át kell adni, mint egy ajándékot! Szépen kell bánni vele, érzéssel, szenvedéllyel, s nem csak a gyerekek elé letenni. 
 ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
Mint ahogy Iganzio Boscetto is  átnyújtja ezt az áriát szeretettel, szenvedéllyel.  Én jobb szeretem  csak a hangját hallgatni, de a Yuotube-n nincs meg a személyes előadásában, így be kell érni egy rajongója interpretálásával. Viszont nem muszály nézni  közben :-)
 Ezt akartam megosztani barátnőmmel:-)
https://youtu.be/-vKzj6fb4Lc

s egy kicsit vidámabb vizekre  evezve :-)

https://youtu.be/C7dsIbTJVvE
 

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...