2016. szeptember 1., csütörtök

Párhuzamok és ellenpontok

A tegnapi csendes   játszótér  délutánja  után, ma  zsibong a park. Itt vannak a nagyobbak is, rollerrel, gördeszkával, kerékpárral. Csak ki  a szabadva- gondolom-  ez az érzés bennük az első tanítási nap után.
Szülők, gyerekek boldogan mártóznak meg  a délutáni- lassan  lemenni készülő- Nap melegében. Repülnek a hinták, cikáznak a biciklik, rollerek az aszfaltos  járdákon. Élettel teli minden zuga, útja a  játszótérnek.
Ülök szokott helyemen, Közel Afrikához könyvemmel. A Nap sugarain kívül melenget a könyv hangulata, stílusa,  Egy teljesen más élettér szeretettel teli, szép mondatai varázsolják elém  a már oly régóta , s oly sok könyvvel  színezett  afrikai  világot. Az írónő szavai úgy gördülnek ahogy én szeretem,  minden sallangtól mentesen. Egyszerű, tiszta  és bensőséges  szavakkal. Érezhetővé, átélhetővé téve ILLÉLA-i  napjainak ízét, zamatát. Nem kitalált  történet, megfontolt cselekmény és hangulatok szövevénye hanem hanem afrikai mindennapjainak  pátosz nélküli egyszerűsége. Képekben -olykor  mozgóképekben  látom  magam előtt a szavaiból  kirajzolódó eseményeket, érzéseket.
A tücskök ott is nagy hangerővel zenélnek az este elnyugvó óráiban. A falu hangjai ott is belekeverednek az este  elcsendesülő óráiba , mint felénk A Nap melegével feltöltődött víz, tenyérben csurgó simogató érzését is ismerősnek  érzem. Igaz itt nem kell a szúnyoghálóba boszorkányos  gyorsasággal beugrani a nyugodt alvást reményében, s papucsokkal csapkodni a csótányokat a  döngölt falon, de úgy érzem ott is hasonló az esteledés varázsa, amit itt-is ott is   hirtelen megzavarhat egy-egy  váratlan eseményláncolat. Felborítva a  szépen elterezett  nyugovóra térést.
 
Elrejtőzöm  szavai  mögé, s boldogan  szívom magamba  afrikai élményeit. Sok-sok  Afrika tárgyú könyv  után, - miket gyerekkoromtól fogva olvastam- ez most a legkedvesebb. Hasonlóságot érzek magamban az írónő gondolaival. 
 
Hirtelen azonban eltérít egy  kisfiú, ki előttem hintázik. Repül a hintával magasan, ütemesen . Hat év körüli lehet. Iskolakezdősnek gondolom. Nincsenek szavai., de  hangjai át meg átfestik a hintázás keltette  érzéseit. Sikongatások és mélyülő, elnyúló hangok  váltják egymást ahogy repül vele a hinta. Valóságos dallammá  áll össze öröme. Időnkét cifrázva egy -egy ja-jaj-jaj -al. Lebeg a hinta, hajtja magát a kisfiú fáradhatatlanul, már bő fél órája. Szemét becsukva mosolyog, majd  újra előtörnek belőle szavak nélküli érzéseinek hangjai. Új dallammal, új színekkel. 
Váratlanul leugrik  a hintáról, és szalad a többi gyerek közé a másik  homokozóba.  Apja követi és segíti a kötélmászásában. Megitatja a flakonban hozott vízzel. Türelmes, csendes kísérője gyermeke játszóteres élményeinek. Pár perccel  korábban valakivel orvosról és a kisfiúról beszélt telefonon.  Nem lehet egyszerű, az életük az biztos. Egy hasonló kisfiút tanított meg az ismeretlen kolléga a módszeremmel.  Remélem, hogy ez a kisfiú is megtanul majd valamilyen módszerrel olvasni. 
 
Ellenpontként tíz méterrel arrébb, elkezdődött a helyi gyerekfocicsapat edzése. Pontos passzok, adogatás új tanévük első  feladata, hallom az  edző utasításában. A narancssárga és zöld mezes két  csapatra osztott gyereksereg laza ráhangolása , évkezdő örömfocizása, így a tanév  első tanítás és edzésnapján.
 
Most veszem csak észre, hogy belefeledkeztem a szemlélődésbe ,no meg,  hogy a Nap is megint elbújt a  hegy mögé. Még pár oldal azért  belefér, a hűvösödő délutánba. Újra kezembe  veszem, a könyvem, hogy folytassam ahol elengedtem magamtól sorait.
 
 S lám  két lappal  később szépen, kerekre  fogalmazva olvasom , a nem oly rég  felröppenő  gondolatom, hogy  ami ott  történik, itt is megtalálható, ha kicsit más  színezetben is, de lényegét tekintve nincs különbség a kettő között.
 
 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...