Utolsó percben érkeztem a könyvtárba- elfelejtve, hogy pénteken csak 4-ig van nyitva- Gyorsan megnézem, hogy mit is vehetnék ki, keresgélésre most nincs idő. Így megyek egyik kedvenc íróm polcához, hátha Nála találok valami kedvemre valót. S lám benn van az könyve, amire , már oly régóta ácsingózom! Jó is lesz ez most nekem! Épp rá gondoltam, ide felé jövet, hogy a varázslatos Közel Afrikához után, talán egyedül Ő lenne a jó megoldás.
Már állok is sorba! Előttem kettővel épp beiratkozik egy fiatal hölgy (89-es születésű). Mondja az adatait sorban. Születési helye : Óbecse. Itt ahol lakom, nem valószínű, hogy sokan ismernék ezt a településnevet.
Nekem meg a virtuális gyökereimet jelenti ez a szó.
-Az egyetlen település a világon, amit (Kovácsin kívül persze) sajátoménak érzek, Pedig az egész egy fikció. Sosem jártam ott. . Mégis, az a hely amiről mindig úgy éreztem, hogy az én családi gyökereim ott vannak- Szavakból, történetekből szőtt,-és valóságosan onnan áthozott tárgyakból szőtt - virtuális gyökerem
Nagymamám oly sokszor, és oly érdekesen mesélte el történeteit, -amelyek vele fiatalon történtek-, hogy személyessé tették számomra az ő életterét. Az iskola amelyben tanított, s a vele együtt lévő szolgálati lakás ahol aztán nagyapámmal, anyámmal, nagybátyámmal éltek, mikor közös munkahelyük lett.
Az anyukája háza, a főtér korzója, a csatorna és zsilip környéke, az utcák amelyeken járt a piacra, boltba, fodrászhoz, varrónőhöz, és a barátaihoz, elmesélése alapján az én múltam is lett. S nem csupán egy település volt ez, hanem megvolt a település múltja is ezekben a történetekben. Képekké formálódtak bennem az utcák, az artézi kutak.. Megteltek elképzeléseimben az adott történet szereplőivel, - akikről jó sok fénykép volt egy fém dobozkában, csakúgy mint a helyszínekről is bőven lehetett képeket nézegetni.
S nagymamám szívesen mesélt a képekről, életének színhelyeiről, az ővele kapcsolatba lévő emberekről, gyerekekről. Mesélt az osztályairól épp úgy mint a rokonairól, barátnőiről, a kötelező, éjszakába nyúló értekezletekről, tanfelügyelőkről. a háború eseményeiről. A családegyesítés körülményeiről a háború után.
Az ő bútorai között éltem, azokat az edényeket használtuk amiket még Óbecsén használt. Ezek a tárgyak jelentették a folytonosságot, az összekapcsolódást az ottani és itteni életünkkel. Mondatai meg a lelki kapcsolatot alakították ki benenm Óbecsével, az akkor ott élő emberekkel.
Hazajőve keresem a becsei utcaképeket, s nem találom. Egy doboz az utolsó költözésemkor valahogy elveszett, benne a féltve őrzött becsei képeimmel , s más fontos emlékeimmel. De van egy könyv. - mindig kézközelben - Óbecséről. A kiadás éve:1896.könnyű, kézbe simuló könyvecske, melyre anyám szobájában találtam rá, halála után. Ő is ott tartotta az ágya közelében, mint ahogy én is - de ez az egybeesés, csak most esik le nekem.
A könyvnek, azon kívül, hogy Óbecsét mutatja be az elemi 3. osztályosainak, családi vonatkozásai is vannak. A könyv írójának lánya volt, nagymamám esküvői tanúja mikor házasságot kötöttek nagyapámmal, Unokáját és dédunokáját én is megismerhettem személyesen, mikor a 66-ban egyszer nálunk jártak Kovácsiban. A dédunokával egykorúak vagyunk, s nagyon jót beszélgettünk , talán azért is mert pontosan tudtam, hogy ki kicsoda a családjukban, milyen beceneve van, mit csinál? Azon a napon 8-10 órát tartóan együtt voltam a virtuális családommal. S mindvégig odatartozónak éreztem magam valóságosan is.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Nekem meg a virtuális gyökereimet jelenti ez a szó.


Az anyukája háza, a főtér korzója, a csatorna és zsilip környéke, az utcák amelyeken járt a piacra, boltba, fodrászhoz, varrónőhöz, és a barátaihoz, elmesélése alapján az én múltam is lett. S nem csupán egy település volt ez, hanem megvolt a település múltja is ezekben a történetekben. Képekké formálódtak bennem az utcák, az artézi kutak.. Megteltek elképzeléseimben az adott történet szereplőivel, - akikről jó sok fénykép volt egy fém dobozkában, csakúgy mint a helyszínekről is bőven lehetett képeket nézegetni.
S nagymamám szívesen mesélt a képekről, életének színhelyeiről, az ővele kapcsolatba lévő emberekről, gyerekekről. Mesélt az osztályairól épp úgy mint a rokonairól, barátnőiről, a kötelező, éjszakába nyúló értekezletekről, tanfelügyelőkről. a háború eseményeiről. A családegyesítés körülményeiről a háború után.
Az ő bútorai között éltem, azokat az edényeket használtuk amiket még Óbecsén használt. Ezek a tárgyak jelentették a folytonosságot, az összekapcsolódást az ottani és itteni életünkkel. Mondatai meg a lelki kapcsolatot alakították ki benenm Óbecsével, az akkor ott élő emberekkel.

A könyvnek, azon kívül, hogy Óbecsét mutatja be az elemi 3. osztályosainak, családi vonatkozásai is vannak. A könyv írójának lánya volt, nagymamám esküvői tanúja mikor házasságot kötöttek nagyapámmal, Unokáját és dédunokáját én is megismerhettem személyesen, mikor a 66-ban egyszer nálunk jártak Kovácsiban. A dédunokával egykorúak vagyunk, s nagyon jót beszélgettünk , talán azért is mert pontosan tudtam, hogy ki kicsoda a családjukban, milyen beceneve van, mit csinál? Azon a napon 8-10 órát tartóan együtt voltam a virtuális családommal. S mindvégig odatartozónak éreztem magam valóságosan is.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Néhány oldal e 120 éves tankönyvből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése