2016. szeptember 13., kedd

Óbecse

Utolsó percben érkeztem a könyvtárba- elfelejtve, hogy pénteken csak 4-ig van nyitva- Gyorsan megnézem, hogy   mit is vehetnék ki, keresgélésre most nincs idő. Így megyek egyik  kedvenc íróm  polcához, hátha Nála találok valami kedvemre  valót. S lám benn van az könyve, amire , már oly régóta ácsingózom!  Jó is lesz ez most nekem! Épp rá  gondoltam, ide  felé jövet, hogy  a varázslatos  Közel Afrikához után,  talán egyedül  Ő lenne  a jó megoldás.
Már állok is sorba! Előttem kettővel épp beiratkozik egy  fiatal hölgy  (89-es születésű). Mondja az adatait sorban. Születési helye : Óbecse. Itt ahol lakom, nem valószínű, hogy  sokan  ismernék ezt a településnevet.
Nekem meg a virtuális  gyökereimet  jelenti ez a szó.

-Az egyetlen település a világon, amit (Kovácsin kívül persze)  sajátoménak érzek, Pedig az egész egy  fikció. Sosem jártam ott. . Mégis, az a hely amiről mindig  úgy éreztem, hogy az én családi gyökereim ott vannak-  Szavakból, történetekből szőtt,-és valóságosan onnan  áthozott tárgyakból szőtt - virtuális  gyökerem

Nagymamám oly sokszor, és oly érdekesen mesélte el történeteit, -amelyek  vele  fiatalon  történtek-, hogy személyessé tették számomra az ő   életterét. Az iskola amelyben tanított, s a vele együtt lévő szolgálati lakás ahol aztán  nagyapámmal, anyámmal, nagybátyámmal éltek,  mikor közös munkahelyük lett.

Az  anyukája háza,  a főtér korzója, a csatorna és zsilip környéke, az utcák amelyeken járt  a piacra, boltba,  fodrászhoz, varrónőhöz, és  a barátaihoz,  elmesélése  alapján az én  múltam is lett. S nem csupán egy  település volt ez, hanem megvolt  a település  múltja is ezekben a történetekben. Képekké formálódtak bennem az utcák, az artézi kutak.. Megteltek  elképzeléseimben az adott történet szereplőivel, - akikről jó sok  fénykép volt egy fém  dobozkában, csakúgy mint a  helyszínekről is bőven  lehetett képeket nézegetni.

S nagymamám szívesen mesélt a képekről,  életének  színhelyeiről, az ővele kapcsolatba lévő emberekről, gyerekekről. Mesélt az osztályairól épp úgy mint a rokonairól, barátnőiről,  a kötelező, éjszakába  nyúló értekezletekről,  tanfelügyelőkről.  a  háború eseményeiről. A családegyesítés körülményeiről a háború után.

Az ő bútorai között éltem, azokat az edényeket használtuk amiket  még Óbecsén  használt. Ezek a tárgyak jelentették a folytonosságot, az összekapcsolódást az ottani és itteni életünkkel. Mondatai meg a lelki kapcsolatot alakították ki benenm Óbecsével, az akkor ott élő emberekkel.

Hazajőve  keresem a becsei  utcaképeket, s nem találom. Egy doboz az utolsó  költözésemkor  valahogy elveszett, benne a féltve őrzött becsei képeimmel , s más  fontos emlékeimmel. De van egy könyv. - mindig kézközelben - Óbecséről. A kiadás éve:1896.könnyű, kézbe simuló könyvecske, melyre anyám  szobájában találtam rá, halála után. Ő is ott tartotta az ágya közelében, mint ahogy én is - de ez az egybeesés, csak most esik le nekem.

A könyvnek, azon kívül, hogy  Óbecsét mutatja be az elemi 3. osztályosainak, családi vonatkozásai is vannak. A könyv írójának lánya volt, nagymamám esküvői tanúja mikor  házasságot kötöttek nagyapámmal, Unokáját és dédunokáját én is megismerhettem személyesen, mikor a 66-ban egyszer nálunk jártak Kovácsiban. A dédunokával egykorúak vagyunk, s nagyon jót beszélgettünk , talán azért is mert  pontosan tudtam, hogy ki kicsoda a  családjukban, milyen beceneve van, mit csinál? Azon a napon  8-10 órát tartóan együtt voltam a virtuális családommal. S mindvégig  odatartozónak éreztem magam valóságosan is.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Néhány oldal e 120 éves  tankönyvből
 









 

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...