2016. augusztus 24., szerda

Rio nyitó és záróünnepség

Az olimpia nyitó és záróünnepsége nekem  most teljesen más volt, mint az eddigieké. Nem akart még több, még nagyobb lenni mint az Őt megelőző, hanem visszatért az egyszerűség. S a hétköznapok közé  ékelődő ünnepek folyamába. Mikor  ugyanazok vagyunk mint egyébként, csak kicsit szebb ruhát veszünk fel, kicsit boldogabbak, vagy elfogódottabbak vagyunk mint az előtte napok alatt. Nem volt semmi grandiózusos mutatvány, még a tűzijáték is visszafogottabb volt mint  máskor . De nekem így  tetszett.
 
Fel is hívtam  telefonon  régi kollega nőmet, aki testnevelés szakosként kitalálta  valamelyik olimpiai évben - kb. 24-28 évvel ezelőtt-, hogy  szervezzünk mi is az iskolában  a gyerekeknek olimpiai sport napokat. Készítettünk zászlót,  és dobogót , volt fáklyás ünnepélyes megnyitó és záró  ünnepség.  Saját magunk  készített  érmek -amit  később egy anyuka  agyag érmei váltottak fel -S volt 300 gyerek és 40 pedagógus aki abban a  2-3 napban másként látott , másként élt meg mindent. Szurkoltunk, örültünk, bánkódtunk, lelkesedtünk, de mindenképp átadtuk magunkat teljes egészében a versenyeknek. Azokban a napokban  minden a futások , ugrások,  kislabdadobások, birkózás és kosárlabda játékok  körül mozgott. No meg a sakk versenyek körül.  Bő másfél évtizeden át  meg tudtuk őrizni ezt. Aztán ahogy a kolléganő nyugdíjba ment   az olimpiai napok is elhalványodtak, elmaradtak. Hiányzott az Ő lelkesítő egyénisége, s persze munkabírása, szervezői adottsága.
 
A Rio olimpia   nyitó és záró ünnepsége is ezeket az éveimet juttatták eszembe. A megaprodukciók hiánya  felelevenítette bennem  újra azt a melengető jó érzést amit a gyerek és kollégák körében  megéltem éveken át az olimpiai napokon.
 
Az egyszerű eszközökkel, létrehozott  fantasztikus látványok, a XXI sz. kivetítő technikájával megalkotott gyönyörű kompozíciók sokkal jobban tetszettek mint a korábbi olimpiák  nagy horderejű alkotásai.
 
A záró ünnepség kompozíciói közül legjobban ez, az egyszerűnek mondható horgolt  terítő kivetése hatalmas  mandalává , tetszett. Közepén- ebben  a perspektívában  már nem is látszó - csipkekészítő nő. s  lezáróként is táncosok körével , egy csodás mandal jött létre. Az a forma-, szimbólum amely minden emberi kultúrában  jelen van már  ősidők óta. Minden földrészen, a kezdetektől fogva. Így nagyon mélyen, szinte  tudat alatt jelképezi az összetartozásunkat.
 


Miközben unokámnak kötögetek éppen, azon gondolkodom, hogy, milyen fontos is megőrizni akár az ilyen terítők készítésének módjait, kultúráját, akár más kézimunkák technikáit. Őrzöm most is nagyapám, nagymamám hímzéseit. Anyám fantasztikus  szalagmintás terítőjét. Én már nyomukba sem léphetek, pedig tanultam, hímezni, horgolni , kötni. Ez utóbbi kettőt gyakorlom  is, a mai napig, de olyan  szép munkákat már nem tudok  készíteni mint ők.  S próbálom az unokáknak is legalább az alapjait tovább adni, de nehéz ügy. Nincs azonnal kész , komplett  eredmény, és ez kedvüket szegi. A lányaim  mélyen a szívükben őrzik- azt hiszem- a kakasos mellényüket, amit anya  kötött nekik norvég mintával. A fonal minősége nem  bírta ki az elmúlt évtizedeket, és bizony már foszladozik , de őrzi anya emlékét, szeretetét irántuk. Pótolhatatlan kincsünk. Életünk egy   parányi darabja, mégis oly erős üzenete van, ami nem halványul az évtizedek múltával.  
 
Azt gondolom, hogy ezekkel az egyszerű képekkel is - amit az olimpia  nyitó és záróünnepén  kivetítettek, vagy megalkottak, pont  erről szól. Az egyszerű- hétköznapi  tettek értékének  megőrzéséről
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...