A szelek
meleg levegőt hoztak, álmosító meleget. Az edzőterem ablakából sem hallatszott
már a gyakorlatok ütemének vezényszava, Simogató fény súrolta az arcéleket , a
park fái alatt. Hosszúra nyúlt fűszálárnyak
között ganajtúró bogár igyekezett a
járda túloldalára. Minden csendes
volt, mintha a Nap búcsúzó sugarai csendet parancsoltak voltak, néma áhítatot.
Ameli könyvvel kezében letelepedett az egyetlen
utolsókig napfényes padra, hogy átadja magát az olvasás örömének Igazán kézbe simuló
méretével és égszínkék fedőlapján fehér szálkás betűkkel, mintha csak az égboltot
látna, a repülők fehérre fagyott kondenzcsíkjaival hálózva. A borító tökéletes összhangban volt a könyv belsőjével.
A megnyugvás kékje simult tenyerébe- a végső menekülési pontként, életében csakúgy,
mint az olvasott regényhőseinek. Amelei talán észre sem vette volna ezt , ha ma nem találja ki magának azt
a otthonról elmenős, parkban ülős
olvasást. Mielőtt táskájába tetet
a könyvet levette róla a piszkos szürke és homokszín keverékéből kombinált
külső védőborítót. Így fedezte fel, hogy külső mögött-amely egyébként
tökéletesen passzol a regény hangulatához, az olykor nyomasztó, máskor csupán a
száraz egyszerűséggel tálalt események „hátterében” ott van mégis ez
megnyugtató, égre emelő tekintetben megnyugvást találó kékség.
A parkban csak azok töltik ilyenkor a nyári
délutánokat, estébe hajón, akiknek nem volt elég tehetségük, szorgalmuk, vagy elegendő
családi hátterük a különböző folyók vagy tavak melletti parti nyaralók megvásárlásához,
fenntartásához. Ameli legalábbis így gondolja, s így gondol magára is.. Nem tud
felmutatni semmi vagyontárgyat -teraszos garzonon kívül. Ami pont egy negyed a
régi családi ház örökségének. Mára már
rájött, hogy az addig nyújtózz, amíg a takaród ér népi bölcsesség szerint
élete, nem vezetett előre. Sajnos hiányzott a gondolataiból, vágyaiból a nagyobb
takaró vágyát megteremtő energia. Talán nem is az energia, inkább a megváltozott
világ szabályainak megértése, felismerése annak, hogy hogyan fordíthatna
tudását, munkáját anyagi értékké. S most itt van a parkban, kezében az
égszínkék könyvvel, amelynek tökéletesen érti szimbolikáját, hisz Ő is sokszor
keresett és talált megnyugvást az
égkékjében.
Amire viszont vágyott, egy kis birtokolható vízfelület
melletti üldögélésre- a saját autó függetlenségégére, nem volt sosem és már nem
is lesz tulajdona. De nem okolhat senkit érte saját magából hiányzott az
elszántság? vagy akarat? vagy egyszerűen, csak a mindig megfelelni az időszerű helyzetnek, túlélni az adott napot, nem
engedett teret az álmoknak, a gyarapodni vágyásnak.
Ameli észrevette, hogy csak tartja kezében a
könyvet, de gondolatai teljesen máshol járnak,. Letette könyvét a padra maga
mellé, állát a pad háttámláján kézfejeire támasztva csukott szemmel a lenyugvó
Nap felé fordult.
Maga elé képzelve azt a tizenvalahány alkalmat, amikor
ily csendben, békében a Balaton mellett ülhetett, örömmé változtatta magában az
iménti bánatot.
Csukott szemhéja vetítővásznán ott hullámzott a
magyar tenger, a Tihanyi apátság csúcsai szikráztak a napfényben-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése