július 1.

 

A szelek  meleg levegőt hoztak, álmosító meleget. Az edzőterem ablakából sem hallatszott már a gyakorlatok ütemének vezényszava, Simogató fény súrolta az arcéleket , a park fái  alatt. Hosszúra nyúlt fűszálárnyak között ganajtúró bogár igyekezett a  járda túloldalára. Minden  csendes volt, mintha a Nap búcsúzó sugarai csendet parancsoltak voltak, néma áhítatot.

Ameli könyvvel kezében letelepedett az egyetlen utolsókig napfényes padra, hogy átadja magát az olvasás örömének Igazán kézbe simuló méretével és égszínkék fedőlapján fehér szálkás betűkkel, mintha csak az égboltot látna, a repülők fehérre fagyott kondenzcsíkjaival hálózva.  A borító tökéletes összhangban volt a könyv belsőjével. A megnyugvás kékje simult tenyerébe- a végső menekülési pontként, életében csakúgy, mint az olvasott regényhőseinek. Amelei talán észre sem vette  volna ezt , ha ma nem találja ki magának azt a otthonról elmenős, parkban ülős  olvasást.  Mielőtt táskájába tetet a könyvet levette róla a piszkos szürke és homokszín keverékéből kombinált külső védőborítót. Így fedezte fel, hogy külső mögött-amely egyébként tökéletesen passzol a regény hangulatához, az olykor nyomasztó, máskor csupán a száraz egyszerűséggel tálalt események „hátterében” ott van mégis ez megnyugtató, égre emelő tekintetben megnyugvást találó kékség.

A parkban csak azok töltik ilyenkor a nyári délutánokat, estébe hajón, akiknek nem volt elég tehetségük, szorgalmuk, vagy elegendő családi hátterük a különböző folyók vagy tavak melletti parti nyaralók megvásárlásához, fenntartásához. Ameli legalábbis így gondolja, s így gondol magára is.. Nem tud felmutatni semmi vagyontárgyat -teraszos garzonon kívül. Ami pont egy negyed a régi családi ház örökségének.  Mára már rájött, hogy az addig nyújtózz, amíg a takaród ér népi bölcsesség szerint élete, nem vezetett előre. Sajnos hiányzott a gondolataiból, vágyaiból a nagyobb takaró vágyát megteremtő energia. Talán nem is az energia, inkább a megváltozott világ szabályainak megértése, felismerése annak, hogy hogyan fordíthatna tudását, munkáját anyagi értékké. S most itt van a parkban, kezében az égszínkék könyvvel, amelynek tökéletesen érti szimbolikáját, hisz Ő is   sokszor  keresett és talált  megnyugvást az égkékjében.

Amire viszont vágyott, egy kis birtokolható vízfelület melletti üldögélésre- a saját autó függetlenségégére, nem volt sosem és már nem is lesz tulajdona. De nem okolhat senkit érte saját magából hiányzott az elszántság?  vagy akarat? vagy  egyszerűen, csak  a mindig megfelelni az időszerű   helyzetnek, túlélni az adott napot, nem engedett teret az álmoknak, a gyarapodni vágyásnak.

Ameli észrevette, hogy csak tartja kezében a könyvet, de gondolatai teljesen máshol járnak,. Letette könyvét a padra maga mellé, állát a pad háttámláján kézfejeire támasztva csukott szemmel a lenyugvó Nap felé fordult.

Maga elé képzelve azt a tizenvalahány alkalmat, amikor ily csendben, békében a Balaton mellett ülhetett, örömmé változtatta magában az iménti bánatot.

Csukott szemhéja vetítővásznán ott hullámzott a magyar tenger, a Tihanyi apátság csúcsai szikráztak a napfényben-