2016. június 26., vasárnap

Ma 30 éve

A szél elcsitult estére,
egyöntetű szürkés-kékre változott
a fél órája még narancs-csíkos alkonyat

Kétszer adtál nekem élet!
S nem tudok ezért elég hálás lenni Neked!

A gyerekkornak akkor van vége, - mondják-  mikor
már nem lehet az ember senkinek a gyereke.

Ez épp 30 éve történt  velem.

Félek az átmenet perceitől
Láttam, hogy mily gyötrelmes,
megmásíthatatlan és végleges,

Nem tudok elég hálás lenni Neked, hogy
még együtt lehetek unokáiddal ,
dédunokáiddal
.
Egymásnak felszülések mindig vannak,
Bár nem értem mire jók,
s e rövid életet minek rongálni vele?!

Nem tudok elég hálásnak lenni Neked, hogy
azon a délután egy hátba ütéssel
megmentetted az életem

Nem tudok elég hálásnak lenni, hogy
szeretted unokáidat, s velük -velünk voltál,
s hogy rendíthetetlenül 
független emberként élted az életed

Anyukádnak és Neked  nem adatott meg ,
hogy mellette nőhess fel, hamar elment
öcséd vagy húgod elvetélése után.

S aztán jött a háború, újabb elhagytatással,
mégha "csak" két évnyi időre  szólt is,
egy  gyereknek minden végleges,
azonnali, hogy túl tudja élni.

Hiszem, hogy velünk vagy még mindig Fentről
Muszály ebben hinnem, mert különben semmivé leszek

























Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...