2016. április 26., kedd

A Jung-i szinkronicitás újra

A mai ragyogó idő, a befogadhatatlanul  tiszta ég, mindent   közelebb hozott. Mindent   beragyogott, élesebbé tett. Délelőtti séta kétszáz  fényképe után sem tudtam  abbahagynia   fényképezést, mikor délután  vásárolni, ügyeket intézni  mentem a városba. A már nagyon sokszor  végigjárt utak ma   csillogóbbak, melegebbek, telítettebbek voltak, muszály volt megorökíteni lépten nyomon az elém táruló tájat.  Épp a múzeum sarkának támasztva   karomat  elkészítettem legújabb szerzeményemet, mikor egy fiatalember 25-30 körüli, megállt mellettem és megszólított.
-Ugye milyen szép! Ott lakom fenn a hegyen. csak pár hónapja  jöttünk ide. Itt vettünk házat, felújítottuk, és nem  tudok  betelni a tájjal azóta sem. ha van ideje sétáljon el arra is! Nagyon szép onnan a táj!
- Igen!  szoktam arra  sétálni! Tényleg   nagyon szép ott fenn! Ő ment balra én egyenesen tovább.
 
 
Húsz perc múlva  a vásárlás buszozás után a körforgalom zebráján átértve , mikor megint úgy érzem, hogy muszály lefényképeznem a hegyet az egyik oldalon  , a hatalmas  fákat  a másik oldalon a délutáni fényben. Pedig   minden nap  látom, de ma  oly  gyönyörű, hogy ezt meg kell örökíteni, meg kell ünnepelni. Elő a mobilom, és az ég felé fordítom, hogy elkészítsem a kívánt szögből a képet, mikor  a körforgalomba bejövő autó leeresztett üvegén át köszönést hallok, integető fiatal férfi kezeket látok, s  dudálnak is  mindehhez a mutatványhoz. Nem tudom eldönteni, hogy régi tanítványok üdvözöltek, vagy  idegen fiatalemberek fejezték ki tetszésüket mobilos  fényképezésem  kapcsán.  
Minden esetre  elkönyvelem magamban  az újabb, -esetek megkétszereződése -napjának.
 


De ezzel még nem érnek véget a fotó "ügyek". Ritka, áldásos nap amikor ily tiszta és harsogó  minden . Mikor karnyújtásnyira  tűnnek a távolabbi  részek is, mikor percenként új és újabb  élmények  kapnak  "megvilágítás" A hegyoldalt akarom  képre  venni, és  közben -észre sem veszem- csak  amikor itthon letöltöm a képeket, hogy az autó tetején mily   csodaszép az égbolt  tükörképe. ha  észre vettem volna, mennyivel jobb képet készíthettem volna. Ürüm az örömben, elszalasztott pillanat. 


Virágzás után van már a szőlő is? Észre sem vettem! Meg kell örökíteni! Azt hiszem még sosem láttam, sosem figyeltem fel  a szőlőfürtre ebben az életszakaszában. Igaz Kovácsiban nem is volt szőlő. Nem kedvez neki az ottani éghajlat. Milyen elképesztő ez a sárgás-zöld  árnyalat, a szőlő fürtjének  zártsága, kis bogyóival, a levél fonákjának mintája, szőrössége, a színének  sima  fényességével.  S mindez a Nap fényének, a levegő tisztaságának köszönhető. Tegnap is ilyen volt, valószínűleg  ez a szőlő ág, el is mentem  mellette  párszor  mégse vettem észre, mert hiányzott ez a felfokozott, pozitív  hangulat. Az ég szürkesége  letompítja valahogy az érzékeimet is.
De biztos, hogy nemcsak én vagyok így ezzel, mert  a buszon, a boltban  az emberek a az idő ragyogásáról beszéltek.
 

 
 
 

 
 

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...