2016. március 16., szerda

Erdei meditációs terecske és tavaszi hérics

Közös családi séta ragyogó kék éggel, kellemes  hőmérsékletű levegőben, viszont  3-4 km gyaloglással az erdő szélén  kialakított- és rendszeresen karban és tisztán tartott  játszótérhez. Kihasználva az egy napi  szép időt. Míg a gyerekek a különböző játékok, hinták bűvöletében töltik az időt, kettesével el-el ugrunk a közelei  domboldalra, hogy  megnézzük - és  persze  fotózzuk is - az épp nyíló  virágokat. 

 
 
 
 
 
 
Az esős napok megint csak megpendítették a virágok növekedést, s míg pár napja  3 csokornyi kökörcsinben  gyönyörködhettem, most lépni is alig találok szabad  helyet, sokságuktól.
 
 Meglepetésemre  a tavaszi héricsek is nagy számban  bontották már  virágszirmaikat, a Nap felé fordulva e nyugati fekvésű domboldalon. Igazi "napraforgók" ők, követik fejeikkel a  Nap  irányát. Ez a meglehetősen mérgező virág aranysárga, Napnak  kitárulkozó virágkelyhével kétségtelenül a domboldalak egyik  legimpozánsabb  virága. Olyanok egyenként, mint  egy mesterien megkomponált Napüdvözlet.


A kökörcsinek meg szinte ellepték a domboldalt. S jónéhány köztük ez a különlegesebb  fajta volt. sötétbordó szirmokkal, melyek virága szerényen meghajlik, s nem tárja ki magát a  Napnak.



 
A virágok sokasága mellett egy parányi kis tér  kelleti magát. Szélcsengővel és  fa "türelemjátékokkal", kellemes  padocskákkal, tűzrakó hellyel
 

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...