2016. január 30., szombat

Kiállítás a Millenárisban - Az űrutazás története

 
1961-ben mikor  Jurij Gagarin űrhajójával  megkerülte a Földet
8 éves voltam.
A mai napig emlékszem az érzésre, hogy mennyire  nagy  dolognak éreztem. Csodáltam,  ámultam a képeken amikkel tele voltak akkor  hónapokig az újságok,
nem gondoltam rá, hogy  hogyan lehetséges  ez (?), valahogy természetesnek érzetem, hogy megtörtént.  
Ugyanakkor előtte Lajka kutya meg a csimpánz űrutazása nem tett rám semmilyen hatást. de az első ember az igen! Aztán Tyereskova emelte a szintet, mint az első női űrhajós, bár igazából azt hiszem nem  mértem a fel a jelentőségét. Talán mert én sosem akartam űrutazni, vagy mert nem gondoltam sosem, hogy a nők és a ffi-ak nem egyenrangúak. Szerencsére teljes  egyenrangúságra   neveltek,  bőrszín, ( egy  néger baba volt  a kedvencem egyébként is  a babáim közül), vallás és társadalmi helyzet, nemek tekintetében. Hiszen  a nagyszülőim önmaguk is így életek , gondolkodtak.
 
Neil Armstrong és az Apolló űrhajó már csak egy -egy  újabb fejezet volt. Verne   Utazás a Holdra  könyvének  megvalósulása :-) S  akkoriban minden  könyvét elolvastam amit csak  meg lehetet kapni.

 Aztán Farkas Bertalan és Magyari Béla felkészülése  nagy  újság és  rádióhíreket kapott. S persze   büszkeséggel töltött el,  mint egy olimpia  aranyérem  elérése.
 
Majd jöttek a  szerencsétlenségek, amik beárnyékolták az egész űr- utazósdi történetet  bennem.
 
S persze a saját  felnőtt életem történései el is térítettek az űrutazás történetének nyomon követéséről., Néha  beúszott gondolatimba  egy-egy kiugró esemény.  Aztán  a kölcsön kapott s itt már korábban   bemutatott Chris Hadfield könyve  újabb lelkesedést öntött belém.
Úgyhogy nagy  várakozással mentem, mikor a gyerekeim meghívtak, hogy  menjek le velük  az űrutazás történetének kiállítást megnézni .

A sötétség, ami "beárnyékolja" az egész kiállítást nem volt jó kezdett, s  nem értem, hogy miért kell ezt a jó kiállítás lesötétített terekben járkálva  nézni. A kiállított tárgyak, írások, magyarázatok viszont tényleg, jók.  Elképesztő  látni, hogy  a műholdak, űrkabinok, fel és leszállító egységek   mily  kicsinyek a földi élet tárgyaihoz képest. Valamint, hogy ezek a fenn keringő objektumok teszik lehetővé, a -mamaár oly természetesnek tartott mobilozást, s  egyáltalán a   kommunikáció eleddig  ismeretlen   formáit.

 
Elképesztő a változás az én  életem kezdetéhez képest. Mintha nem is 50-60 év történésit , fejlődést éltem volna át, hanem 200-300 év fejlődését. Amikor Gagarin  megkerülte  a földet az űrben, a falunkban csak bizonyos utcákban volt még csak villanyvilágítás. Nálunk pl., még nem. Tyereskova repülése idején már ugyan volt  villanyunk, s talán már rádióink is, de ez sem biztos. Volt már  villanyvasalónk de  nem volt még mosógépünk S még jócskán sparhelten  készítették  nagyszüleim az ételeket. A Holdra szálláskor  sem volt még tévénk. Az információ csak élőszóban,  újságokból, rádión esetleg mozi híradókból jutott el hozzám. S ma meg bárminek utána  nézhetek a net-en, s gyorsabban kapok rá  választ mint ahogy szóban feltehetném egyáltalán a  kérdésemet.  Elküldhetem a gondolataimat a világba, egy -két gombnyomással. S bár az ember  minden nap használja  mindezeket  a csodás újításokat, ha belegondolok  valahogy felfoghatatlan is egyben, így összességében. Emlékszem arra, hogy 11-12 éves koromban a nagymamám unszolást- a főzés  rejtelmeinek megismerésesre azzal hárítottam el, hogy majd  én úgyis csak tablettákkal  fogom az étkezést megoldani, vagy  zacskós ételekkel. Persze nem gondoltam teljesen komolyanan, csak valamelyik aktuális  sci-fi olvasmányom  ihlette válaszom, és szerencsére azért megtanultam főzni-sütni, de  a valóságban itt vannak körülöttünk ezek  miniatürizált  ételek, S bizony  jólesik egy  telezsúfolt napon, csak  levenni egy  készételt a polcról és elkészíteni töredék idő alatt. A kiállításon mindezek kezdeti időszakáról is van   tárgybemutató.

Velünk, bennünk  él tehát ez az egész, - 50 éve még évszázadnyi távolságnak tűnő - űrkorszak. Észre  se vettük, csak az életünk része lett.
Volt azonban egy   valami számomra a kiállításon  a mi  felül tudta  írni ezt a megszokottságot. Mégpedig a kiállított MIR fedélzetére  lépéskor   fellépő nagyon különös érzés. Mint egy adag adrenalin lökés. Hogy mi okozhatta  fel nem foghatom. Hiszen ferde  terepen jár az ember  minden  nap, én pl. csak egy kis  dombra való  feljutás után léphetek be a házba. DE ez máshogy volt ferde.
Biztos az is számított, hogy egy szűk, ablaktalan térbe  lépett be az ember. Illetve az egyetlen ablakban a világűrképei haladatk , mintha épp  fenn lennénk az űrben.

Elképesztő élmény volt! Teljesen megzavarva, becsap agyunk , de  a még-még érzésével !
 
Holdjármű, arannyal bevonva


Farkas Bertalan ruházata, ételeinek másolatai
 
A MIR űrállomás
 szédítő érzéséhez 

 
 

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...