2016. január 9., szombat

Az idő nyila avagy "A világ varázsa"


a SPEKTRUM tv adása kapcsán.

Mindig is foglakoztatott az, hogy egy  épület, miért lesz más, szomorú és lehangoló attól, hogy lakói már nem élnek benne? Mitől válik érezhetővé elhagyatottsága?   Pontosabban mi változik meg rajta, hogy  szembetűnően érezhető lesz elhagyatottsága, magánya? Nem hosszú idő múlva, hanem akár csak egy év , vagy pár hónap után.
 
Ma  választ kaptam rá. S  megnyugtatott, hogy mindez  a tudomány egyik legnagyobb rejtélye is egyben. Tehát nemcsak az én kérdésem ez, hanem nálam sokkal többet  tudó emberek is  foglalkoznak ezzel a jelenséggel.  Pontosabban az idő múlásának "rendjével", amely ott van mindenben ami jelenleg  létezik 
S ez az idő nyila -ahogy a tudósok   nevezik- azaz a változások egyirányúságának következménye.

Amit magára hagyunk, elengedünk- akár  fizikai, akár  lelki értelemben - az elindul a rendezetlenség felé. Egy ház esetében a szél, a nap heve, a csapadék minden formájának nyomát  már nem  fedik be új -mesterséges rétegek. Nem kerül máj új anyag a kikopott részekbe,  nem  kapja vissza régi színét, hanem már a szél által odahordott por befedi külsejét, azaz az idő múlása egyre  rendezettlenebbé,  alakítja felszínét.
Bár ez még nem teljesen kielégítő válasz kérdésemre, hiszen egy ház, épület külső falait  nem  festi évente át az ember, sőt akár évtizedekig nem kerül rá új  festett réteg, tehát a kopás állandóan jelen van. Kell valami másnak is lenni még. Úgy gondolom, hogy ez a valami más  inkább érzelmi-gondolati jelenlét. Valami hullámjelenség amit a benne élők  érzelmei generálnak, azzal, hogy  kapcsolatban  vannak  az épülettel. S ezek a "hullámok" mintegy  védőréteget  képezve egy mesterséges "burkot" vonnak köré.

Nemrég napvilágra került egy kísérletsor. Hivatásos  fotósokat kértek  meg rá, ugyanazon a személyről készítsenek portré képet. Viszont  mindegyikőjüknek teljesen más  történetet  adtak elő a fotózandó ember foglalkozásáról, életviteléről. Az elkészült képek nem hasonlítottak egymásra. Viszont magukon hordozták a fotós  érzelmi- gondolati jegyeit  ,azokat,  amikkel Ő "ruházta  fel" a számára ismeretlen embert.

Az érzelmek-gondolatok kölcsönhatásba léptek- szavak nélkül is -a fotózandó felülettel. Tehát az érzelmi-gondolati viszonyulás ad egy  plusz "réteget" még az élettelen tárgyaknak is. Létrehoz egy   mesterséges struktúrát. ha ez  megszűnik, akkor védtelen marad egy épület vagy bármilyen   más tárgy .Azaz az ember  által működtetett mesterséges struktúra  helyébe a természet  rendezetlensége, lép. Ahogyan a filmben megfogalmazták egy mondattal mindezt.  A romlás és  a pusztulás az idő múlásának elengedhetetlen velejárója. Mindenre hat. A távoli csillagokra épp úgy mint hozzájuk képes parányi  életünk minden mozzanatára.
 
S pont ez "az idő nyila "az,  ami életünket annyira  fontossá teszi, és az öregkor  felé haladva minden  percét egyre értékesebbnek érezve élünk meg.
 
Tavaly sok fényképet készíttetettem. Valahogy  minden szépséget, érdekességet meg  akartam örökíteni, ami csak  az útjaim, napjaim során  ért.
 
Ez nem változott, bár aggodalommal töltött el eddig  egy  kicsit, hogy az idén a virágok, levelek  fényképei ismétlések lesznek csupán, a tavalyi képek utánérzései ! Lesznek -e új , szokatlan "témák" merült fel bennem az elmúlt napokban  jó néhányszor ?
 
De megnyugodtam a film  hatására. A világegyetem és benne minden  mozgásban, változásban van. Nem lehet kétszer ugyanazt  fényképet sem elkészíteni.  Valamiben  biztos más lesz. Színében, fényben, az én gondolataimban éppen,  ki tudja miben,  de biztosan más lesz!
 
Épp azon ámultam el, tegnap, hogy mily gyönyörű ahogy a pára fölött már  felsejlő Nap  csillogóvá varázsolja az amúgy lehangoló pára réteget. S  gondoltam, megörökítem magamnak ezt a tündöklő csodát. 
 
Aztán mikor  megnéztem az elkészült fényképet a  mobilomon, a csillogás inkább szürkeség lett. A szigorú objektív nem azt rögzítette amit én láttam, éreztem a tájban,  hanem valami mást, amit  viszont  én  nem láttam, nem láthattam.
 
S most itt van. Őrzi azt a rendkívüli pillanatot  sajátos  módján, ami a lelkem  öröméről szólt.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...