2015. október 15., csütörtök

útirány módosítás

Szokatlanul indult  a nap  ma. Csörgött a telefonom, úgy 8 körül, kijelzőn egy ismeretlen szám, fogadom a hívást, a hívó fél- egy   hölgy - azt mondja  én nem  nyomtam meg semmit, csak a nevét néztem meg. Semmi gond  válaszolom,de módom sincs  rá, hogy megkérdezzem hogyŐ ki. Hangja nem simerős nekem.  és  gondolván, hogy Ő majd  leteszi a  telefont ,  nem foglakoztam vele tovább.

 Mikor  az okostelefonom  nekem   volt új, sokszor elkövettem  ilyesmit én is. De egy  idő után feltűnt , hogy két  nő halk beszélgetést  hallom valhonnan távolról.  Hogy ez , hogy történhetett nem tudom, de  a korábbi hívó mással történő beszélgetése az Ő telefonján, a telefonomon hallattszott. Épp a gyerekek  fogmosáról, beszélgettek mikor  rájöttem, hogy én hallom az Ő  beszélgetésüket a letett  telefonomon. Remélem nem lesz hatalmas   telefonszámla   a következménye.
 
Mindenféle  dolgokat akartam intézni ma délelőtt. Többek közt az új szemüvegemért  elmenni,  fonalat venni, sétálni, eső-ide vagy oda.
A kézimunkabolttal kezdtem. Szokatlan volt már  belépéskor is, és pár perc bennlét után   rájöttem, hogy , a bolt  végnapjainak vagyok részese. Eladó és egy férfi rokon arról beszélgettek, hogy melyik polc,  kihez kerül majd, melyik családtag fogja hasznosítani a tágabb  családban.. 
Meghalt  akkor az anyukája az üzlet vezetőjének, szűrtem le  a tanulságot   helyzetből magamnak. De sokszor láttam  Őt, ahogy anyukáját vezeti maga mellett a boltba  jövet  vagy menet. Idős néni volt  80-on biztos jóval túl. Az utolsó időkben  már csak  állt madártestével  az ajtó belső oldalán és  valahova távolba nézett, más vidékeken volt már. Lépkedett lánya mellett kötelességtudóan , mint egy kisgyerek. Bő egy év volt ez a búcsú idő. Lányának kitartás és tehertétel, amelyet nagy hősiességgel viselt, neki meg ki tudja   milyen   év  volt ez a lét és nemlét közti lebegés állapot. Lánya mozdulataiból, szavaiból érezhető egy új dinamika. Változtatni fog  az életén  ez nyílvánvaló. Felszámolja  üzeltét. Fordulatot   vesz élete. Felszabadult.  
 
Busszal akartam  menni  tovább, épp a megálló  előtt voltam  10 méterrel, mikor egy   korombéli  hölgy  megszólított, hogy meg tudom-e mondani neki  hogyan jut  el a falujába. Közvetlenül Innen sehogy az  biztos, de  de van egy  óránkánt járó  járat amiről csak egyszer kell átszállni. Viszont 2 perce   ment el. Ajánlgatom neki az alternatív  megodlásokat, több átszállás, de  mondja   Ő most nem tud erre  koncentrálni, csak haza akar jutni  minél egyszerűbben. ha kell egy órát várni, hát kell, de  nem megy  ismretlen utakon. 
Kimerült  a hagyatéki tárgyaláson,ami 3 órás volt  mert  a bátyja az utolsó pillanatban más feltételekel  állt elő. 
Amíg a szüleik éltek nem volt baj, de most, hogy  egy  II.ker.  ház/lakás öröklése  a tét  , már nincs a testvéri  megegyezés. Nagyon zaklatott volt. Nekem is várnom kellett a buszomra 20 percet , gondoltam addig  vele  leszek,  had  tudja  elmondani valakinek a  bánatát.  Kavarogtak benne gondolatok,  sírások törtek fe belőle. Viszont a beszélgetés  során kiderült, hogy az apukáját én is  ismertem. Ő volt az állatorvosunk gyerekkoromban . Benne, harmadik gyermekében volt  minden reménye, hogy folyatja majd az állatorvos szakmát, de  lánya  inkább az emberek gyógyítását választotta, és  nővérnek tanult, és elkezdett  dolgozni a Margit  Kórházban.  Elvégezte az egészségügyi főiskolát is, és 34 évet  ágy mellett, intenzív  osztályon   dolgozott. Boldog élete  volt , de  a férje  meghalt  pár éve, s ő meg beteg lett. Túl van már egy  chemoterápián és most  jön az újabb. Rokkant nyugdíjas. 
 
Az eső vígasztalhatlanul szemerkélt, láttam rajta, hogy teljesen  ismertelen  helyen van, így  döntöttem, majd a szemüveget később hozom el. Egy  jó kis sétával lassan  elértünk  a  busza  végállomásához.  S még arra is volt idő. hogy egy kicsit leüljünk. a buszra várva. Közben  elmondta, hogy márciusban   a Mechwart téren este  fél 10 -kor  - hazafelé menet  leütötték, összeverték,  mindenét  elvették. Szerencsére-mondja  semmit nem érzett az egészből, mert  az első ütéstől  elvesztette az eszméletét. Viszont eltört a karja , a hüvelykujja. S most már nagyon fél este az utcára menni.
Akkor még rohant be  hozzá a bátyja a kórházba, most meg veszekszik az örökségen. Le fog mondani az örökség  részéről a javára, nem bírja ő ezt a  békétlenséget, ebbe fog  belehalni. Mesél még  nagybácsikról, nagynénikről, akiket ápol, gondoz hetente   háromszor  Mondja hétvégén elmegy a templomba. S köszöni, hogy vele  voltam.
A végén tegeződésre  váltunk. Ő Katalin és átölel. Én  is mondom az enyém. S közben  az én Katimra gondolok, aki  nagy türelemmel és  szeretettel hallgatott  ugyanígy  engem, mikor  a "padlón voltam".bő 18 éve. Milyen sokat jelentett nekem az akkor!. Mindig  másnak adja  vissza az ember  ami jóságot  Ő kapott.
 
Megérkezik  a várt   busz is. Ismerős a pilótája, felkísérem a buszra  és  megbeszélem, a sofőrrel,  hogy segítsen   Katalinak, hogy hol is kell majd  átszállnia.
 
Integetünk egymásnak, s remélem kicsit megnyugodva  érkezik majd meg az átszálló helyére.
 
Haza  felé veszem az utam. A hetes  eső és  felhős  ég  mindent   borongóssá tesz   egyébként is. A levelek  bár  sárgulnak, de  nem fénylenek, nem  tündökölnek az őszi napfény hiánya miatt.

 
 


 

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...