2015. január 11., vasárnap

Elment Hankiss Elemér

Hajlamos az ember azt hinni, hogy a nagy gondolkodók, tiszta, érthető hangot képviselők sosem mennek el. S aztán mégis.  Hankiss Elemér ment  tegnap el, hirtelen.  Bő egy hónapja még a rádióban beszélt új könyve telefon-interjújában  egy óra hosszan Rangos Katalinnal, s most már ugyanaz, a búcsú tőle.

Szép idő volt  tegnap. Simogatóan meleg, (19 fokkal, kék éggel) Virágok nyíltak. Átfutott agyamon a gondolat, hogy bár örülök a jó időnek, de a beteg embereknek ez  nem igazán  jó.. Aztán láttam a hírt a  net-en.
Nagyon szeretem írásait- amik szerencsére  itt maradnak velünk, meghosszabbítva a fizikai   létét  a világban. nem  most kell felfedeznem, hanem csak elővenni, s megvenni legújabb könyvét. Most már kihagyhatatlanul!

Ma reggel, mikor  bekapcsoltam a  rádiót, Őt hallottam  meg elsőnek. Az élet és halál mint egyetemes, mindenkit foglakoztató   kérdésről beszélt éppen, majd demokráciáról, szabadságról, hatalomról és vezetéséről. Pontosan, tárgyilagosan, ahogy szokott. Mint annyiszor  most is azt éreztem, hogy kinyitott megint egy ajtót bennem, ami mögött már ott tolakodtak, egymást  lökdösve a gondolataim. Melyekről mégsem tudok  egy értelmes   épkézláb mondatot leírni.

Tegnap a BBC esti adását nézve , az egész párizsi  szörnyűség mögött alig pár ember "nagyra törő" álmai vannak.



S ma meg,  hallgatom -  az egy hónappal  korábbi, de - ide illő, kapaszkodót  nyújtó  gondolatait Hankiss Elemérnek



"H.E.Az elmúlással való küzdelem mindenkit megérint, akármit is mond......Sok kiváló gondolkodó mondja   az elmúlt évtizedekben, .az ember dolga  a világépítés. Egy üres univerzumban fel kell építenie  a  saját  világát szimbólumokból, törvényekből, szokásokból, hagyományokból, intézményekből. ..... Bejött közbe két  világháború, a borzalmas Holokauszt, Gulág később törzsi háborúk  ami megrengette azt a hitet, hogy milyen szuper emberek vagyunk. Tanuljuk a demokráciát akkor is amikor azt  veszély  fenyegeti. ...
Egy elmaradott helyzetben nagyon könnyen  születnek  borzalmas szenvedélyek, borzalmas kegyetlenségek és pusztítások,ez nem ment fel senkit, csak ismerni kell a  gyökereiket....."



Írásai, gondolatai  itt maradtak, van mit elővenni, mikor elbizonytalanodunk

 http://www.klubradio.hu/bview.php?bid=archiv_n

 a keresőbe beírandó időpont 2014.12.01.19:00 óra

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...