2014. november 15., szombat

Anya és lánya

Gyakran látom Őket. Szótlanul mennek egymás mellett. Két éve , még segített lányának az üzletben. Aztán már jobbára csak ült egy széken naphosszat, de még figyelte a körülöttük lévő sürgést, mozgást. Fél éve tán, csak áll mozdulatlanul az üzlet belő ajtajánál. Testben van itt csupán,tekintete már elérhetetlen messzeségbe néz.
Figyelem ahogy épp  leszállnak a buszról. A kezét anyja  tenyerébe csúsztatja lánya , s felemeli karját ,hogy belekarolva vezesse maga mellett, S ő lépked mellette szótlanul. Lánya fülén fejhallgató, gondolom zene, vagy rádiószóval enyhíti magányát, s a napi rutint.
A boltja felé tartanak, ami az életfeltétele. Tehát menni kell mindenképp.

Nemrég fonalvásárlásom kapcsán egy 30 évvel korábbi , anyukájával közös, olaszországi utazásuk élményéről mesélt nekem.  Már akkor is a fonalak voltak a kedvencei. A nevezetességek megtekintése mellett minden fonalboltba betértek ami útjukba esett, s vásároltak is belőlük egy pulóvererre, sálra, sapkára  valót. A kardigán,  ami a mai napig is használatban. -mondja.

Közös élményük volt, de mostmár csak ő hordozza magában a szebb idők emlékét. Leváltak egymásról emlékeik, élményeik, de ő viszi magával -  életfonalával összekötve édesanyját- nap mint nap a munkába,
 

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...