2014. október 15., szerda

Cinege intelligencia

Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan   most is elkezdtek a cinegék, rozsdafarkúak a teraszomon ennivaló után nézni. Így én is  nekiláttam etetni őket már a múlt héten. Van köztük egy, jobb lábára béna cinke is. Az ő kedvéért  faggyú golyót is tettem ki, hogy könnyebben hozzá tudjon férni az eleséghez.
Épp a  blog bejegyzésemet írtam tegnap ,mikor azt vettem észre, hogy egyikük nem a szokásos módon viselkedik.

A könnyebb tárolhatóság miatt egy fél literes üdítős flakonban tartom a napraforgót, s nem tettem vissza   az etető feltöltése után a helyére hanem az ablakom előtt hagytam. Ez az intelligens cinege   felfedezte, s először körbe járta, majd a flakont elkezdte kopogtatni a csőrével. Nem jutott ugyan hozzá a vágyott eleséghez, de nem adta fel azonnal. Egy-két percig próbálkozott vele. Én meg elgondolkodtam azon, hogy ezt  azért tette-e, mert van ahol ilyen  flakonból jutott hozzá eleségéhez ( van egy pár helyen  ilyen  etető megoldás is  a környéken), vagy magát a napraforgó szemeket  tudta  beazonosítani látvány alapján? Milyen ismerete - tudása alapján kezdett hozzá a flakon kopogtatásához?  
 
Nagyon rebbenékenyek még, így  friss képet nem tudtam  készíteni , ezért egy  2013 -as szeptemberi  fényképemmel   zárom most bejegyzésemet.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...