2014. szeptember 15., hétfő

Megőrzött pillanat


 A fénykép készítésnek legkésőbbi időpontja 1970 tavasza lehetett. Később biztos nem, mert készítőjével B-vel akkor már nem voltak nagy sétáink a Duna parton iskola után. Gogol utcától a Jászai Mari vagy Roosevelt térig. Én bátran hallgattam  "lányügyeit", vigasztaltam, s reménykedtem, hogy egyszer talán engem is észre vesz aki ott vagyok épp mellette. Ez persze nem történt meg. Amolyan báty-húg kapcsolat volt ez. S mivel mindig is vágytam egy testvérre, leginkább egy bátyra nagyon értékeltem, hogy ha máshogy nem de így van egy bátyám.

B egy évvel  felettünk járt, s hamar kiderült , hogy egy útvonalon közlekedünk. Budáról Pestre. S még valami, hogy közös pontunk a versek, és a zene. S ráadásul B még az elektronika tantárgyat is  megértette, ami nekem igencsak nehéz volt. A lábaink alatt fogytak  a kilométerek, miközben versekről , könyvekről beszéltünk. A rakpart lépcsőin ülve, jöttek a nagy kitárulkozások. Egy idő után eljött hozzánk is, éjszakáig tartó beszélgetésekre. Nagymamám nagyon kedvelte, ellentétben nagyapámmal. Ha tudta előre, hogy kijön hozzánk hatalmas mennyiségű francia salátát készített, vagy valami  nagyon klassz  süteményt, kimondottan az Ő "tiszteletére".A nagyapámat viszont nagyon bosszantotta bár tisztelet tudó, de laza stílusa. Nem beszélve arról, hogy B. igazán kemény vita partner tudott lenni. Nagy tudással  a fejében és kellő munícióval önbizalomból. Nagyokat tudtunk vitázni, lévén mindketten  meglehetősen impulzív alkatok voltunk akkor még. S amilyen hevesek , akár kíméletlenek voltak vitáink olyan lágyak , együttérzőek voltak szavaink, ha  a másik épp"padlón" volt.

Érettségije után már nem találkozgattunk. Egyszer ugyan még bejött  a suliba  mikor nagyapám meghalt '70 őszén,(nem tudom kitől, hogyan tudta meg) s mondta, hogy segít ha szükségem van valamire, vagy valamiben. Nem éltem vele. Valahogy elfogadtam, hogy ennyi volt. A veszteségeim listájánk része lett.

Még egyszer, '72 november 25-én volt egy számomra véletlen találkozásunk. Az esküvőm napján az anyakönyvezetői hivatalban, a protokoll előtt pár perccel. A vőlegényem hívta meg, anélkül, hogy szólt volna  nekem.
  Még az iratok egyeztetése miatt egy külön szobában voltunk , ahol egyszercsak megjelent B. Nem a vendégek között, hanem így külön "nekem" Ott abban a pillanatban éreztem, hogy hagyni kéne ezt az egész esküvősdit. Átvágásnak, s vásári lónak érzetem magam, akire  fogadást kötnek és nem örömteli meglepetésnek éltem meg völegényem részéről. S ott abban a pillantban leginkább B-vel szerettem volna beszélgetni, megtudni róla minél többet, hogy mi van vele?. S talán ha egyedül jön meg is teszem, de egy  vörös   sudár lánnyal az oldalán jött. Így rendesen besimultam a programba, s teljesítettem ígéretemet, amiről  éreztem, hogy megszegni kellene épp,  s elrohanni onnan messzire. S B-t besoroltam újra  a veszteségeim listájába.

Aztán az élet bizonyította is, hogy jól érzékeltem.
Viszont van két gyermekem 3 unokám ami igazán fontos nekem,
s elváltunk végül is 24 év házasság után .

S van egy fénykép amit B készített rólam, kamasz korunkban. s van még néhány fejemben őrzött kép is Róla, szerencsére eddig kitörölhetetlenül. A fantasztikus Vasarely kiállítás emléke a Műcsarnokban 1969-ben, amire  elvitt, s ami egy életre szóló élménnyé vált. Melyet aztán minden osztályommal megosztottam később. Egy eredeti NYUGAT folyóirat, melyet  Tőle kaptam, s  azóta is a legnagyobb becsben őrzöm. Bárhova is visz az életem, ez a vékonyka  folyóirat a legvédettebb helyet kapja meg otthonomban.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...