2013. november 1., péntek

könyvélmény

Van egy kép bennem, egy hétköznapi kép, 1991.februárjának egyik   délelőttjéről.
Két  tanítványom (elsősök) egy kiterített csomagoló papírra hatalmas   görög  vázát  festenek. Csíkok  és pöttyök, háromszögek   a díszítő motívumok,  jellegzetes   korsó forma. Tizenegy  körül jár  az idő, a  napi feladataikkal már készek, és saját  témájú festéssel töltik az idejüket a terem festő sarkában. Szabadon festhetnek  bármit . csak utána  vissza kell tenni mindent  a helyére. Ez a szabály.  Egy  antik görög vázaformát látok  a papíron. Az ötödikesek  alkotásai nyomán kaphattak  kedvet hozzá - gondolom-.
 
Önállóan megtervezte egyikük a formát, mintát, majd  kinagyítva  felrajzolta a csomagoló papírra és már  festésnél tartanak. Nagy felület ez elsős  gyerekeknek, de szemlátomást nagyon jól összedolgoznak. Szépen telítődik színekkel a festményük.
Egyértelműen egyikük a szellemiszerző -irányító-,  másik a  megvalósítást  segítő társ. Két  külön világ egyébként is  a  két gyerek mindenféle szempontból, mégis  a legnagyobb egyetértésben  haladnak előre  közös művükön. Időnként odanézek,  de nyugodtan  foglalkozhatom más gyerekkel, a legnagyobb harmóniában  festenek együtt.

A plénum idejére ( fél 12-re) el is készülnek, s két oldalról fogva  lapjukat, hozzák   a többieknek  megmutatni.  A "tervező" indítja a váza  bemutatását,  többes számban  beszélve   munkájukról, s mikor  Ő  befejezi,  társa is hozzáfűz még  2-3 mondatot. Büszkék alkotásukra - lehetnek is  persze - ,  a közös munka  eredményének elégedettségét tükrözik  arcuk.

Hat-hét évesek, s ösztönösen , természetes módon, tudnak  együtt dolgozni egy közös  célon, úgy, hogy az mindkettőjükben  örömöt váltson ki.

Mondathatnám persze  szakszavakkal is, hogy mindketten a kompetenciájuknak megfelelően vettek részt a közös  folyamatban. Egyenértékűen, függetlenül a munkafolyamat bonyolultságától. Kiegészítették, erősítették egymást, sikerre  víve a tervet.Mindketten azt adták bele a közös  munkába  amiben a legjobbak. Ugyanakkor  nyilvánvalóan, szükségük is volt egymásra, mert  egyedül túl nagy falat lett volna, még a 4 évvel magasabb szintű tananyag produktumának  "másolása". Idéző jelbe téve, a másolást, mert  a feketealakos  görög amfora  díszítősorai  egyikével sem azonos, a falon láthatók közül. Az nem másolás, az saját  elképzelés, saját  mintasor-

Egy könyv olvasása  hívta elő  ezeket a képeket az  agyam mélyéből. Egy olyan könyv amelynek borítójára csak úgy   rápillantottam könyvtárban, miközben  soromra vártam a kölcsönzéskor.

Bele se  lapoztam - mint máskor-, a címe alapján éreztem, hogy ez  egy jó könyv lehet, el kell olvasnom!

 
Nem csalódtam!

Legjobb élményeim közé sorolom azóta, s  csak ajánlani tudom mindenkinek akit  kicsit is érdekel, hogy mitől lehet jól éreznie  magát az embernek  a bőrében. munkahelyén ?

Mit lehet tenni  azért, hogy azt az időt amit munkával töltünk  hasznosnak érezzük? Függetlenül attól, hogy milyen munkakörben   dolgozunk.
Persze vezetőként  jóval több felelősséggel is annak megteremtésében, hogy a beosztottak is  jóérzéssel  gondoljanak  munkájukra.

Szívesen  idéznék  hosszan a könyvből. de a szerzők külön kérése, hogy ezt ne  tegyük. Igazuk van! Mindenféle  kiemelés a könyv  szövetéből torzót eredményezne. Megszakítaná azt a  gondolati láncot, ami az első mondattól az utolsóig  egységgé alakítja ennek a hatalmas  kutatásnak a következtetéseit.

Amit összegyűjtöttek a menedzserekkel , alkalmazottakkal  történt  interjúk során, s amilyen következtetésre  jutottak, az nem csupán egy  összegzés, sokkal  több annál. A  minőségi munkavégzés személyi komponenseinek meghatározása.

Általános érvényű "tételek", amelyek az élet  legkülönbözőbb területein használhatók,
alkalmazhatók. A  takarítói munkától az oktatáson át, az űrhajózásig. Ugyanakkor  nem receptkönyv, sőt épp ellenkezőleg. Nem kínál kész megoldást. Irányokat, gondolatokat világít meg, s  aki  ki akarja próbálni annak menthetetlenül a saját  útját  kell megtalálni.

Mint ahogy a gyerekek is megtalálták a cél megvalósításához   vezető legjobb  utat. Ha nem az  a két gyerek áll neki a közös munkának, bizonyosan egészen más  eredmény született volna.
Csodálkoztam is akkor  egy kicsit, hogy miért Ők ketten találták meg  egymást. Korábban nem láttam közös tevékenységben Őket.
Az ő szempontjaikat nem ismerem, de  mindenképp jó  párost alkottak. Kiegészítették egymást, ugyanakkor egyaránt elkötelezettek voltak saját céljaikat tekintve. Mindketten azt  csinálhatták  benne   amihez a legjobban értettek, s volt még egy közös pontjuk, az igényesség. Míg egyikük a tervező, szervező adottságait vitte   bele  a munkába, a másik a kitartó, nagy felületet gyorsan és  szépen befestő képességével segítette  a  cél megvalósítását. S ettől lett  közös   az eredmény, a teljesítmény és persze az öröm is.
Hiszem és régóta  vallom, hogy a tanítói munka valójában  menedzseri  tevékenység. Ami minden tanulói életkornál más  és más  kihívást is jelent  persze  a pedagógus  számára. Nem az a kérdés, hogy a pedagógus mennyire  ismeri a szaktárgyát - a szaktárgy, téma  ismerete az  alap - , hanem az, hogy  jól tudja-e  menedzselni a rábízott  diákokat?

Ami mindössze  két  dologból áll.
Két  meghatározóan fontos  körülmény megteremtéséből.

A pozitív, önállóságot, kreativitást, egyéni utakat  biztosító légkörből,
s azokból a szakmai  ismeretekből amik megteremtik az  "átvitelt" a tananyag és a diák között. Nem, csak a jó  tanulóknak, hanem  mindenkinek!

 

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...