2013. augusztus 9., péntek

Az ír címer és rabok ujjlenyomata

A könyvtár minden  nyáron rendez   zenei estet, ami   rendkívül kellemes és  feltöltő is egyben
Az idén ,   az  ír népzenét játszó Éiri ( magyar) együttes előadásával lehetett  töltekezni.

Az idő ideális volt. Meleg nyári est, kis   fuvallatokkal amit az  5 fős  zenekar lágy és pörgős (reel) dallamokkal , s még egy kis  sztepp-tánccal is fűszerezett.
 
 
A számokat összekötő vagy épp elválasztó "ismeret terjesztésből" megtudtam, hogy az ír címerben egy lant is van. Valamint, hogy  az  angolok által Ausztráliába -a  börtön szigetre- száműzött  rabok egy része, ír politikai elítélt  volt.
 
S megint  belépett a Jung-i szinkronicitás  az életembe. Alig 5 órával korábban  a tv-ben egy  filmet nézve azt tudtam meg, hogy  egy a rabok által üzemeltetett  egyik ausztráliai  tégla gyárban minden 100. téglára  egy rab ujjlenyomata  is rákerült ,minden 1000-et pedig két  ujjlenyomat jelezte.
 
A nyár esti népzenei estek a gyermekkori emlékeim között is  megtalálhatók. Csongrádon töltött  nyári hónapjaim szerves  része volt, az ottani szabadtéri színpad, vagy rossz idő esetén a  művelődési ház  szíház termében  látható előadásokon  történő  részvételünk nagynénémmel. A város kulturális  vezetése  nagyon adott arra, hogy színvonalas  , tartalmas, programokkal "versengjen" a környező  városokkal. Persze a   Szegedi Szabadtéri Játékokat nem lehet felülmúlni semmivel, azért  egy mongol,  vagy kínai,  észt, lengyel, vagy  épp  kelet-német   néptánc  és  zenekari est nagy élményt jelentett nekem.   Talán innen is  van,  a mindenféle népzene iránti  érdeklődésem.
 
Hosszú évekig szomorúsággal töltött el, hogy egyik csongrádi hónap alatt  elmentünk Szegedre -vonattal persze-  nagynéném egyik barátnőjét meglátogatni, s a Dóm előtti tér  már az Aida vagy a Carmen  előadásra volt  átalakítva, ami engem nagyon lenyűgözött. Annyira  vágytam rá, hogy megnézhessem ott az operát - amit  rádióból már ismertem- , de  erre  nem került sor.
Hazamentünk este. Talán az volt  a magyarázat, hogy nem tudnánk az előadás után már visszamenni Csongrádra. Az gondolom fel sem merült a 60-as évek, 70-es évek eljeén, hogy ott aludjunk. Nem voltak akkoriban még panziók, s  kisebb szállodák. Egy városnak, csak egy   szállodája  volt, borsos  szobaárakkal gondolom.
A sors  fintora, hogy azóta  sem láttam, sem  a Szegedi  Dómnál, se más testközeli színpadon. Csupán tv-ben.
 

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...