2013. június 22., szombat

Nyári napforduló után


Esteledik. Tornyosulnak a felhők,  szinte észrevétlen szürkés-kék ruhába  bújnak, s csak keskeny világos csík jelzi rajtuk,  a NAP irányát, Lomhán úsznak  kelet felé. Időnként hang nélküli villanások  mutatják, hogy ott fenn, magasan más rend  uralkodik.
 
Bámulom az eget, ezt a felfoghatatlan Mindenséget. Régi nyáresték deja vu-je
 
A tücskök egymás erősítve zengik most is esti dalaikat , Néha a képbe bereppen egy-egy nagy testű madár, s amily  gyorsan, nesztelenül jött, el is tűnik , sietve  ki tudja  hová.

A zöld poloskák kilenc óra körüli izgatott röpködése a terasz virágai között, már  menetrendszerű. Lehetnek  heten-nyolcan, szálldosnak ide-oda, köröket is formálva egyre  magasabbra  repülnek ,  és 10 perc  után mintha  itt sem lettek volna,
eltűnnek.
 
A madarak elhallgattak  már. Leszállt  az est  teljesen.
 
Rövidülnek a nappalok , hacsak keveset is, de feltartóztathatatlanul. Ez szomorúsággal tölt el mindig, hiába ez  a rend. Fejbe kólintó.
 
Sűrűsödnek a felhők fölötti villámok.
Jön a  vihar.
 
 
Nagy cseppekben eleredt az eső,
                                         ütemesen, egyre  gyorsuló ritmusban hullik alá.
                                                                                           Dörög, és villámlik szüntelen.
 
 
S hullik, hullik  az eső, muzsikál.

 

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...