2013. március 4., hétfő

Mozart születésnapjára

Végre   csendes - meleg- napsütéses időben - bár, van még tél érzés benne- sétálhatok hazafelé. Az óvoda udvarán kinn van minden gyerek és felnőtt úgy hiszem. Elég nagy  a zsúfoltság. A kerítés   sarkában  elkülönülve  3 gyerek  játszik, Egy  szőke, hosszú göndör hajú kislány az irányítója játékuknak az messziről látszik. Hat éves körüli lehet magasságáról ítélve. Mikor  melléjük érek megszólít.
- Néni, téged  hogy  hívnak?
- Zsuzsának!
- Engem  Z. K. Lucának
- Neked mi a teljes  Neved?
Hát bemutatkozom szabályosan
- Már csak  3  napot kell aludnom és  lesz a  születésnapom! Hat éves  leszek!
- Én meg  5 éves  voltam , ragadja magához a szót a mellette álló kisfiú, s anyukám  ebéd után jön értem.
- Gyakoroljunk -  irányítja Luca  a kisfiút! Te  hegedülni fogsz!-  mondja 5éves  társának.
Itt a kerítésen húzogasd  a botot! -mutatja neki.

Nem  a mostani korban  vagyunk, régebben!

Mozart születésnapja lesz arra gyakorolunk!- mondja  nekem.

- Akkor Te ismersz  Mozart zenéket!
- Igen  sokat  és szeretem nagyon!

Ekkorra ér  oda  az óvóbácsi. Ritkaság ma még, hogy férifember  adja  fejét az óvodapedagógusi munkára. Ennek az óvodának sikerült egyre  mégis szert  tennie.
Határozottan, halkan,  kedvesen beszél hozzájuk.
Ne  játszatok itt a bokorban, nem  látjuk  jól, hogy   hol vagytok!  Tudjátok!

Így  végeszakadt a születésnapra készülő "gyakorlásnak". Pedig az  nem szokványos, hogy  egy óvodai játéknak épp Mozart  születésnapja  legyen a  témája. Kollégám  sajnos a játékból nem  hallhatott valószínüleg semmit.
Elmondjam neki, enyhítve  a helyzetet? Meg kellene kérdeznem persze a gyerekeket is, hogy  elmondjam-e  mily  fontos feladatuk volt. Ők azonban már elindultak az udvar  belseje felé.
 
A kolléga azt tette  ami  a dolga.  Az a  feladata, hogy a gyerekeket távol tartsa  idegen emberektől.
 
Bonyolult helyzet ez a kerítés mindkét oldaláról. Voltam  munkám során, én is  a kolléga helyzetében. Így megértem őt teljes  mértékben.

Elköszönök tőle és a gyerekektől is. S megyek lendületes lépésekkel tovább.

Inkább  ne halljam meg, ha   megszólít  egy gyerek? Ez valószínüleg nem menne nekem. Ráadásul engem időről,  időre  megszólítanak, -vagy  rám köszönnek-  gyerekek   az utcákon, játszótéren. Olyanok akiket sosem láttam korábban. Miért teszik?- nincs  rá válaszom. Mindig meglepedőm, s nem értem miért  töténik akkor  éppen. Ugyanakkor jólesik, mi tagadás. Ajándékok az élettől.

De jó volt,  ez a pár, perc szívet melengető  beszélgetés !



Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...