2013. január 8., kedd

Számadás 70 körül

-  9 gyermekem van.
    Mondja útitársam. Kis csend, mit szólók hozzá?

-  Hú ha , szalad ki önkéntelenül  a számom, a csodálkozás.

-  3 házasságból. 
    5 - 1 - 3.
   A mostani feleségem 30 évvel fiatalabb nálam.
 
Az elsőből már  nagyok a gyerekek, felnőttek, tájékoztat  70 körüli útirásam, s mutatja is  már a  3-as csoport fényképét. Általános iskolás korúak. A legkisebb  negyedikes  lehet talán, így ránézésre.
 
A második feleségemtől egy fiam van, 16 éves.
 
Nem illettünk össze.Tudja az a döntő, hogy milyen közegben nő fel az ember. Az számít igazán! Az én anyám takarító nő volt. Az apám szenes legény. Nagyon agresszív ember  volt. Állandó balhék  voltak otthon. Mindig anyámat védtem.
Nagy volt  a feleségem és  köztem a távolság, különbség  abban, ahonnan jöttünk. S ez számít igazán, nem az iskola, a tanulmányok.    Vállalat igazgató volt az apja. Mindene megvolt, csak a tanulásra kellett koncentrálnia.
Biztosan ismeri . Mindenki ismeri,  a banknál dolgozik!
 
- Biztosan nem ismerem, nem olyan régen költöztem ide. Senkit sem ismerek a bankban, válaszolom,  s egyben megkérdezem , hogy  a gyerekek hogy jönnek ki egymással?
 
- Nagyon jól! Szeretik  egymást!  16 éves  fiam is sokat  van nálunk. Szeretnek együtt lenni.
 
Látom arcán a mosolyt, hangjában hallom, az elégedettséget. Ez a része , mégiscsak jól sikerült az életének

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...