2012. november 1., csütörtök

Nagykovácsi


Régi ismerősökkel találkoztam ma a temetőben. Mintha  nem is mentem volna  el  faluból 13 éve , úgy beszélgettünk.

Nagyapám sírja melletti sírkövet  épp söprögette egyik volt utcabelim,  a hatalmas  fenyőfánkról ráhullott apró tűlevelektől, mikor odaértem. Formaságnak induló kérdésekből aztán beszélgetés lesz. Gézu  elmeséli, hogy a munkahelyi stressz ledöntötte  a lábáról , egy epilepsziának  túnő rohamammal. Egy éves  betegállomány után most munkahely keresésben van. Ügyfélszolgálat vezető volt egyik  üzletláncnál. Kvalifikált munkaerő, de ez mamár  semmit jelent, sőt talán inkább  hátrány. Úgy mesélik  anyukájával, életük töténetét, mintha  most is egy utcában laknánk, és épp csak találkoznánk a boltban, vagy  az utcán.  Lányát  Szilvit tanítottam is. 3  gyermekével otthon van még. Otthon felejtették a gyufát, így  megosztom velük az enyémet. Majd mindketten indulunk tovább, másik  családtaghoz.

Ahogy befejezem anyám és nagymamám sírján a mécses gyújtás, újabb ismerőssel találkozom.  Borikával. Vele sem találkoztam 10 éve   biztosan, mégis  úgy  beszélgetünk egymással ,mintha csak a múlt héten  találkoztunk volna. Nem  felszínes társalgás ez, hanem  igazán mély kédésekről  váltunk  gondolatokat egymással.  Ídősebb nálam  10-15 évvel. S most már  Ő is egyedül él. Így az életkori feladatok,  váltások megélésének kérdései mindkettőnket foglakoztanak. Hogyan fogadja el, mire használja, hogyan alakítsa  az ember a nyugdíjas korral  járó éveit?  Beszélgetve  visszafelé baktatunk de nagyapám sírjához érve, megállunk egy pillantra ."Nagyon szerettem a  nagyapádat, Pista bácsit! Tanított engem, kivételesen szuggesszív tanár  volt. Ötödikben a  János vitézzel teljesen lenyűgözött . " Őszínte szavak, tudom, nem mondaná- minek mondaná- 60-65 év elteltével, ha nem így  gondolná. "A nagymamádat is  szerettem  fűzi tovább. Irmus néni rajzot tanított.  Sokat beszélgettünk, vidám órák voltak. S járt hozzánk tejért" Úgy örülök ezeknek a szavaknak. Simogatnak. Aztán elválnak útjaink, nincs  búcsúzkodás. Minek is lenne. Bármikor  találkozunk akkor úgyis  úgy folytatjuk, mintha  csak pár nap telt volna el. Bensőségesen, érdeklődéssel, őszinte kérdésekkel, válaszokkal.

Pár lépés után  volt osztálytársamba és feleségébe "botlom". No vele  tényleg  nem régen találkoztam  az osztálytalálkozón,  de nem volt  elég az idő, minden    fontos gondolat kicserélésre.  Hallgatom  történeteiket kárpótlásról, munkahelyi stresszről, munkanélküliségről, lenézettségről,  gyerekek boldogulásának nehézségeiről, s úgy érzem valahogy nagyon meggyötört  lett mindenki a korosztályomban. S a fiataloknak sem jobb semmivel. Legjobb lenne  holnap újra összeülnünk és tovább  folytatni a megkezdett eszmecserét.  Segíteni egymást,  ha mással nem, hát  figyelmünkkel. Elmagányosott minden őslakos  valahogy  Kovácsiban. Már nem odavalónak érzik. tekintik magukat. Fokozatokban, színeiben ez persze  nem egyforma, de bárkivel beszélek is  az őslakosok közül mindenkiben ott van ez az érzés.  A Budapestről kiköltözött  gazdagok faluja lett. Szépült  is , de idegenné, és személytelenné is vált.

Közben jönnek, mennek mellettem  az  ismerősök. Köszönések, rövid üdvözlések, majd  egy nagy örömteli ölelést kapok egyik volt tanítványom anyukájától. Fia  szépen halad  az útján, Gépészmérnök lett, s  jön az unoka is, akihez majd  Érdre  fog járni. "Amikor összejön a család  mindig szóba hoz Téged  a fiam - mondja. Igaz  rövid ideig tanítottad csak, (3.és  4.oszt.)de  nagyon hálás  Neked, hogy  negszeretetted  vele az irodalmat. Tudom, hogy teljesen őszinte minden mondata, mozdulata. Nagyon jólesnek szavai. Átöleljük egymást,

Furcsa mondat  egy  temetőjárás kapcsán, de melengető, jó érzésekkel indulok a buszhoz. Feltöltödtem, mert abban a közegben  voltam másfél órát, ahova  tartozom, ami mindig is körül ölelt. A buszmegállóban  állva, még egy volt tanítványom is integet nekem, széles  mosollyal  autójából. Megy  a hegyre  fel. Ez az én KOVÁCSIM.

S a legjobb, hogy  már nem fáj Kovácsi elhagyása. Talán épp azért, mert látom, hogy ezek  a szálak megmaradtak,

Jó haza menni a gyermekim közelében lévő lakásomba. Az ember  tényleg ott van otthon ahol a szertetteihez közel van.

Este  csöngött  a telefonom, kovácsi barátnőm hívott. Jó 2 órát beszéltünk.

Ez egy kovácsis  nap volt.
Talán mindezek kellettek ahhoz, hogy   összeállítsak egy kis albumot, a gépemen őrzött  Kovácsimból. Ime:

http://prezi.com/0a0hwqfwxxfi/nagykovacsi
 

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Tisztelt hölgyem!
A blogját a nagykovacsi.net Civil Közösségi Portál -Fórum olvasóinak figyelmébe ajánlottam, a Történelem topikban, természetesen az idevezető linkekkel együtt. http://nagykovacsi.net/forum/viewtopic.php?f=37&t=140#p6462

zord

Zsuzsa Kóra írta...

Köszönöm ! Megtisztel vele!
Kovácsi jó hely! Mindig is az volt, s remélem az is marad!
Sokunkat "fogva tart", legalábbis az álmainkban. Remélem tovább szépül, gyarapodik, s története igazi kincsé válik a fiatal nemzedékek számára is. Porkolábné Kóra Zsuzsa

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...