2012. október 28., vasárnap

45 éves osztálytalálkozó


 Huszan jöttünk el  a 45 éves  osztálytalálkozónkra. Kicsit  megkorosodva , de változatlan kíváncsisággal  egymás irányába. Akik nagyon  régen  , akár éppp 45 éve  nem voltak   egyen sem, azoknak sajnos  be kellett már mutatkozniuk. A falu központi  helyén lévő  Bayer vendéglőben  foglalt asztalaink össztolva vártak ránk. Az intézetiek  természetesen  a nevelőotthonból  jöttek  fel a vendéglőbe, magukkal hozva  régi  nevelőik közül Jutka nénit és  Magdi  nénit. Akik örömmel   ültek  közénk, s kik sok mindent tudtak azokról is akik épp nem jöttek el közülük.
 (Jutka és Magdi kollégája  is  voltam  a kovácsi évtizedek allatt, így  külön öröm  volt   nekem velük is találkozni, beszélgetni.)
Péter és Atyus -mikor már  mindannyian ültünk-  felálltak, egymás mellé, és  elénekeltek egy dalt  azokért  akik már nem lehetnek velünk. Jó volt újra  hallani  éneküket, mégha  szomorú töltetű volt is. Péter  sokat zenélt, énekelt, nyolcadikos  korában már  saját zenekarukban, bátyjaival. Erőteljes  baritoja  ma is betöltötte  a termet. Mint később elmesélte  15 éven át  -a  világhírű karmester  haláláig- a Budaörsi Sapszon Ferenc  által vezetett Pro Musica Kórusban  énekelt, s  gyűjtött magának életre  szóló élményeket. Kotos, Jóscsi, Sipi,  Sada, Feri, Gábor mind itt vannak, s  szép  bókokkal kedveskednek nekünk "lányoknak"
 S  mint kiderült a régi öt  jóbarátnak (Péter,  Jóscsi Sada, Atyus, és Kotos)  mindegyiknek  van  lánya (is ) Krisztina  névvel. Ez aztán az összetartozás, anélkül, egyébként, hogy ezt megbeszélték volna.
A természethez közelebb  élők - mint mi városba  költözöttek- mondják  hideg tél lesz. A kutyák vastag bundát  növesztenek, többször  esznek  mint   szoktak,  a cserebogár pajor  nem található meg ásónyomi mélyen, tehát  mélyebbre  fúrta  magát, védekezik a hideg ellen.
Előkerülnek a  fényképek az unokákról, s a történetek már nem karrierről, szólnak, hanem  megpróbáltatásokról, veszteségekről.
A "fiúk" egy része időnként eltűnik  cigarettázni az étterem elé, majd  visszatérve új történettel feldobják a beszélgetés menetét.
Többen  vállalkozókká váltak, és  másoknak adnak  munkát Nehezen , régen jobb időket megélve.
Mi nők , a nagy  Ratkó korszak lányai,  éltünk a 40 éves munkaviszony  utáni nyugdíjba menetel  lehetőségével. Ami azt is mutatja, hogy mindanynian  ledolgoztuk a 40 évet, becsülettel.
 
Most valahogy nem kerülnek már szóba a régi nagy "balhék" , történetek, amik összekovácsoltak minket  8 év alatt. Elég már csak egy-egy szó.  Tudod , Vazs -megye mondja Gabi és tudjuk, hogy magyar órai szemléltetés része volt ő is, másokkal, a tájszólások tanulása idején., hiszen az ország minden részéből voltunk "öszszerakva".
 
Jó látni, hogy a fiúk most is képesek akár hevesen érvelve az igazuk mellett, de maximálisan tiszteletben tartva a másikat , eszmét cserélni. S  az  is, ahogy, akkor sem volt jelentősége  annak, hogy ki milyen családból jött, most is teljes az egyenértékűség. Ez a mi örökségünk, s remélhetően ezt is örökítjük tovább
 
 Tanáraink egy kivétellel már nem élnek,  felnőttünk véglegesen.
István  elmesélte milyen mélyen hatott rá az, hogy gyerekként becsapták a boltban, s kereskedővé válva, vezér elve lett a becsületes vevő kiszolgálás. A gyerekkori élmények, sérelmek meghatározóan hatnak ránk az biztos. Én emlékszem, hogy az egyik tanárom megszégyenítő mondatai miatt határoztam el, hogy ha tanítani fogok , nem fogom ezt követni. s be is tartottam.
 
Feri begyűjtötte a címeket, telefonszámokat, s pár nap  múlva már mindannyiunk gépén ott volt a címlista is, amit összeállított belőle.
 
Eldöntöttük , hogy ezen túl  évente találkozunk. Most már nyugdíjasok vagyunk zömmel, a gyerekek  kirepültek, adunk magunknak  minden évben egy napot arra, hogy jól érezzük magunkat egymás társaságában. Mint ahogy  kis és  nagy diákként is jól megvoltunk egymással.
 
 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...