2012. szeptember 23., vasárnap

Lőrinc L. László alias Leslie L. Lawrence

A könyvtár  klubtermében 40-en  gyűltünk  össze körülbelül, az aktuális  e - havi  író-olvasó találkozóra. Teljesen vegyes  korosztállyal, a 20 as éveikben  járóktól a 60 felettiekig. Ami azonnal feltűnt, hogy  csak egy  fotel volt a szokásos  kettő helyett a kis asztalka mellett , velünk szemben. Hová ül aki  a beszélgető, moderáló  szerepét tölti be, kérdeztem magamtól? 
Pontosan 18 óra 30-kor  megjelent egy fiatalos, de láthatóan minimum a 60-asok korosztályához tartozó, közepes termetű , sportosan elegáns férfi. Az ÍRÓ! Lőrinc L. László
A könyvtárigazgató bemutatásából, üdvözléséből rögtön megtudtam, hogy egy AKADÉMIKUS áll velünk szemben, aki a nyelvtudományok doktora, orientalista Galaktika és Arany Meteor  díjas író. A fiatalos külső pedig egy 75 éves  professzor varászerejének  része. 
 
A beköszöntőt szerényen fogadva, a professzor  rögtön  személyes hanvételre fogta. S az is nyílvánvalóvá vált, hogy miért csak egy fotel van előttünk. A professzor-iró ugyanis  úgy tervezte, hogy előttünk állva  elmondja  mondandóját, majd  válaszol a kérdésekre, S így, állva is  maradt  teljes  2 órán kereszetül, melynek minden perce  lebilincselően  érdekes, értékes volt.
 
Anekdóták füzérébe olykor, olykor egy kis  tibetológia,  mongóliai helyzetkép is  beszűrődött. Eredetileg ugyan  arabul akart először tanulni, gyerekkori Karl May  olvasmányai hatására s pár órát hallagtott is Germanus Gyula  előadásaiból, de  a hatalmas   túljelentkezés leküzdhetetlen akadálya miatt, végül  a mongol tanszéken vetett horgonyt. S ez végérvényesen meghatározta  kutatói  pályáját, sőt írói  munkásságát is.
 
Középiskolás élete sem elképzelései szerint indult, hiszen, nem a vágyott  Kaposvári Táncsis  Mihály Gimnáziumba  nyert  felvételt, hanem   a szintén Kaposvári Cukoripari Technikumba. Amelyet jeles  eredménnyel, - egyetlen  4-es  osztályzattal -amit a töpörtös pogácsa  sótlansága miatt  kapott- s  hatalmas  élet tapasztalatokkal  abszolvált  is. A középiskolás  évek,  és termelési gyakorlatok végül is jó útravalónak bizonyultak a későbbiekben is. Nem az iskolának,hanem az életnek tanulunk szlogen igazolásként.
 
Mondandója elején megkérdezte, hogy van-e köztünk olyan, aki nem olvasta még egytelen könyvét sem. Ketten emeltük magasba  a kezünket. (Legalább nem voltam ezzel egyedül). Persze nagyon is kedvet kaptam könyveinek olvasásához előadása, és  hallgatók kérdéssei, megjegyzései alapján. Hiszen  a személyisége, hatalmas tudása, előadói stílusa    valóban  magával ragadó. Csak egy dolgot kell   leküzdenem ehhez magamban, mégpedig  a könyvborítóinak, engem taszító  voltát. Ez az a könyvborító stílus ami  olyan ellenszenvet kelt bennem, hogy semmilyen késztetést nem érzek arra, hogy kezembe  vegyem.  Sőt. messzire  elkerülöm. 
 
No de most erőt veszek magamon! S a kölcsön kapott két  könyvét, A KARVALY ÁRNYÉKBAN és a  GYŰLÖLET FÁJA-t  beborítom valami nekem tetsző papírral, s úgy fogom  olvasóra fogni.

Rákerestem az interneten  könyveire,  s rájöttem még egy problémám van   velük , így látatlanban : a  címeik. Mindegyik  nagyon agresszív. 
 
Hatalmas  ellentét van az íróról alkotott személyes  benyomásom és a könyveinek "tálalása" között.
 
Kíváncsi vagyok, hogy könyveinek elolvasása  után  változik-e  véleményem a könyvről magáról, ami már  független az író személyés  varázsától.
 
 
 
 
 
 

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ha így állsz Lacibá könyveihez, mint ahogyan leírtad, akkor te szerintem továbbra is kerüld el jó messzire az író műveit. Helyette inkább a helyesírási szótárt nézegesd, mert csapnivalóan írsz, de nyugi, nem csak helyesírási téren!

Zsuzsa Kóra írta...

Nagyon köszönöm,hogy leírtad a véleményed! A helyesírási hibákkal kapcsolatban teljesen igazad van és elnézést is kérek érte.Ami nem mentség persze. Lácibának nevezett akadémikus-íróról meg egyáltalán nincs rossz véleményem, sőt ,nagyon magával ragadó volt ahogy beszélt. A könyv borítójának grafikája változatlanul nem tetszik. Ettől még lehet jó a könyv. Nyílván nem én vagyok a megszólítani vágyott célközönség tagja, de ez nem baj. Csak leírtam a saját blogomban a saját véleményemet.s köszönöm, hogy hozzászóltál.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...