2011. szeptember 7., szerda

Tanévkezdési hangulat javító

Az  Auchan bevásárló terében egyszerre pillantjuk meg egymást.  Öröm a találkozás.
6-10 éve  találkoztunk  véletlenül össze  Budapest  egyik forgalmas  utcáján . Akkor , nősülni és épp érettségizni készült -levelezőn-, mert az eltelt évek alatt megérett benne, hogy szakmája mellé (műszerész) megszerzi az érettségi bizonyítványt is.
Meglepett soványsága, most mikor  megláttam. Így első kérdésem erre terelte  a beszélgetést köztünk. Nehéz időszak van mögötte-mondta- s reméli most már  a jó dolgok következnek. Édesanyja  szívműtétje után most már  a  rehabilitációnál tartva , reménykedik végre. Nem bírt enni, így lement jópár kiló. Közben mellénk ér  felesége - ugyanaz a hölgy akit  régen bemutatott:-)- Látom Ő is megfogyott az elmúlt idők eseményei során.
Munkahelyetek van? - kérdem, s  örömmel hallom, hogy  mindketten dolgoznak - a szakmájukban, bár már  más  munkahelyen.
Gyerek?
Kettő !-Feleli  büszkén ! 
A  nagyobbik  most megy  negyedikbe  a kisebbik meg  elsőbe. Az év diákja  címet  is elnyerte  a hármadik osztály végén! (Tehát még él Kovácsiban,  a jó 15-18 évvel ezelőtt kitalált jutalmazási rendszer ebben. MInden évben egy alsós és  egy felsős diákja kaphatja  meg ezt a címet. Csak olyan  akit  a testület egyhangú határozattal megszavaz. S egy falusi iskolában  mindenki ismer  mindenkit. Nem elég jól tanulni- hanem a viselkedés, a közösségért végzett munka , műsorokban való szereplés, sportolási teljesítmény is egyaránt beleszámít, dönt az odaítélésnél.)  Szóval komoly teljesítmény van, az elismerés mögött, méltán lehet büszke Gyuszi rá. Örülök én is  örömének.Ő is  visszakérdez, hogy mi van az én lányaimmal, van-e unokám?
Nehéz abbahagyni a kérdések sorát, de menniük kell, haza   a gyerekeikhez , kikre  a szomszéd  vigyáz. Többszöri nekifutásra tudjuk csak befejezni a beszélgetést. A záró mondat viszont olyan mint egy nagy ajándék.
3 évig tanítottam Gyuszit és az osztályát, minden tantárgyra- így  a számonmra legkedvesebbre is,  magyar nyelv és irodalomra. ( Erre  mostani munkahelyemen  sajnos ritkán  nyílik módom , legnagyobb sajnálatomra). Gyuszi nem tartozott az élen végzők közé. Biztonságos eredménnyel abszolválta  a tantárgyakat,de nem volt kiugró teljesítmnye, viszont  volt benne  egy olyan érzékenység a versek iránt  ami  ritka abban az életkorban  a fiúk körében. Így mikor  felsős lett Őt is meghívtam SZÓTÁRS  nevű irodalmi körömbe, ahol csak versekkel és  zenehallgatással töltöttük ki  az erre szánt  időt, kéthetenként 2 órát. Egyedüli fiú volt  a 6-8 fős társaságban.:-) Búcsúzáskor ez az idő  jött újra vissza benne:-)
"Köszönöm, hogy megszerette velem  verseket, az egész életemre kihat, bármilyen  nehézséggel állok szemben ott vannak segítőként a versek! "
A könnyeimet nyelve  köszönöm meg  szavait, s tudom őszintén  így is érzi. Elfogódottan megöleljük egymást. Örülök ennek  a találkozásnak. Nagyon jó érzés látni, mikor  egy  volt  tanítvány  boldogul, hasznosítja  amit az ember   próbált  beléplántálni. Már régóta tudom, hogy  az iskolai osztályzatoknak semmi jelentősége az élet minőségét illetően. Az egy időszak lenyomata. Hogy mi  rakódik be   a tanuló lelkébe azokban az években, csak évtizedek  múltán látható. Gyuszi jól sáfárkodott az akkor nyíló lehetőséggel, beépítette  a személyiségébe, s ezáltal tovább is örökíti gyermekei felé, biztos vagyok benne.
Volt diákom köszönete csak részben illett engem, hiszen én is,  kaptam azt az  alapot amire  felépítettem a magam  várát, A versek szeretetét nagyapámtól, irodalom fontosságát  nagyszüleimtől,s anyámtól. Mindenkitől valami lényegest saját magából:-)
De jól esik, s megnyugvást ad mikor  elkeseredem. Talán  van némi pozitív  hatása, - nap mint nap az elhangzó szavaimnak ,- a diákjaimra.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...