2011. június 4., szombat

40 éve érettségiztünk

A Rozmaring Kertvendéglőt, Óbudán ma ellepték az osztálytalálkozók :-)


Mint az egyik Móra Ferenc mesében, a kényes királykisasszony a kérőkre mutatva , "ez sem kell, ez sem kell, " haladtam el az ismeretlen "osztályok" mellett, míg az épület belsejében rá nem leltem a sajátomra.

40 éve éretteségiztünk , s Böbe kitartó, lelkes szervezésének köszönhetően rendszeresen vannak találkozók is- Amúgy az olimpia éveiben meghatározva,- de ez most kivétel.


NEGYVEN ÉV.


27-ünkből 4-en már sajnos nem lehetnek itt. Persze a többiek sincsenek mindannyian jelen, de azért még mindig jó az arány: 16-an a 23-ból!

A sztorizgatások helyett most inkább az egymás felé fordulás, személyes élethelyzetek kérdezgetése alkotja beszélgetés fő irányát.

Szomorú. hogy 3-an jelenleg munkanélkülivé váltak többen meg korábban élték át ezt az állapotot, mások leszázalékoltak, vagy már belemenekültek a az öregségi nyugdíjba ha tehették,- 59 éves nők. Páran vagyunk csak aiknek állása, normál fizetése van. Akik saját vállakozásba fogtak, vagy sikeresen állnak a lábukon, vagy már tönkrementek, s kilátástalanul élik napjaikat. - Hallgatom történeteiket, küzdelmeiket a nagy kisemmizettségüket, s látom mindenki így- vagy úgy már akkora "ütéseket " szenvedett el az élettől amiből már felállni is tisztességes helytállás. Válások, betegségek, munkanélküliség, olykor ezek kombinációja tárul fel kérdéseim során.

Hát nem ilyen életet képzeltünk egymásról, magunkról 40 évvel ezelőtt.

Arról már nem is beszélve, hogy a szakma közelében sincs már senki, -igaz valójában a szakma sem igen létezik már. Mit lehetne ma kezdeni elektronikai műszerészséggel? Az, hogy én egy percet sem dolgoztam benne szintén nem egyedi eset köztünk, mert a lányok nagy része messzire elkerülte a forrasztópákák és mérőberendezések világát. De a fiúk is csak hobby szinten tartottak meg belőle valamit. Jó esetben alap volt számukra a továbbtanulásukban, vagy az otthoni bütyköléshez.



Időnként nagy elmerülő csend ül le ránk. Így 40 év távlatából oly jelentéktelennek, értéktelennek tűnik annak a 4 év tanulmánya. Ami összehoz bennünket mégiscsak időről- időre az valami egészen más. Talán a nem múló kiváncsiság, hogy mi van a társakkal? Vagy jólesik újra látni az ismert mozdulatokat, grimaszokat, mint valami állandósági tényezőt amik megőrződtek 40 éven át.

Nem változtál semmit! mondják párán. Ugyanolyan a mosolyod, a szemed! :-) Örülök neki.
S én is így látom Őket!

Állandóságot a kihagyhatalan poénok bemondásában a csipkelődős megjegyzésekben, kézmozdulatokban, hajviseletben, nyíltságban. A másikra való figyelésben.

Ez jó!



Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...