2010. augusztus 19., csütörtök

József Attila szobra A DUNÁNÁL


A RAKODÓPART ALSÓ KÖVÉN ÜLTEM,
NÉZTEM , HOGY ÚSZIK EL A DINNYEHÉJ.
ALIG HALLOTTAM, SORSOMBA MERÜLTEN,
HOGY FECSEG A FELSZÍN, HALLGAT A MÉLY.
MINTHA SZÍVEMBŐL FOLYT VOLNA TOVA,
ZAVAROS, BÖLCS ÉS NAGY VOLT A DUNA.

Sajnos már csak ennyi jut eszembe a -régen- végig tudott versből. :-(

Megnézem mit is "látna" a költő, ha szobra helyén Ő ülne MOST.

Csillogást, zavaros hömpölygést, magas vízszintet, nagy hajókat, autók sokaságát,kivácsiskodó embereket, idegen nyelven beszélnének, sőt mellé ülnének a lépcsőre -mint ahogy azt az olasz túrista teszi:-)

Hm. Milyen érdekes a tisztelet, eszembe nem jutna mellé ülni, pedig.....lehet, hogy pont így van kitalálva az egész kompozíció.

Ahogy a képeket készítem, a szemem előtt már a könyvespolcom is ott van, s tudom, ha hazamegyek, csak odanyúlok és leveszem, hogy elolvassam újra ezt és még néhány kedvencet. S mint régen, keresek ismeretlent is

 Elég rég volt már a kezembe, de most kedvet kaptam hozzá megint.

S bár nem ilyen aranyló, mint ahogy a fényképen látszik, papírja is durva -a maiakhoz képest -sárgás-, tele rengeteg ceruzás jegyzettel, s préselt virágokkal. 3 generációt szolgált híven az elmúlt 55 év alatt. Nagyapám vette, olvasgatta is gyakran, aztán én nyűttem , majd a lányok is használták eleinte, míg nem lett nekik saját kötetük. S ha már kezemben van kicsit jobban megnézem a kiadást leíró adatokat- Talán még nem is fordítottam rá figyelmet, a vers volt a fontos benne s nem, hogy hol, kik adták ki. Pedig igen csak érdekes- Nem gondoltam volna:-)


"S ŐK LÁTJÁK AZT AZ ANYAGBA LESZÁLLTAK
MIT ÉN NEM LÁTOK HA VALLANI KELL.

TUDUNK EGYMÁSRÓL, MINT ÖRÖM ÉS BÁNAT.
ENYÉM A MÚLT ÉS ÖVÉK A JELEN
VERSET ÍRUNK- ŐK FOGJÁK CERUZÁMAT
S ÉN ÉRZEM ŐKET ÉS EMLÉKEZEM"........



Igen időnként át kell alakulni túristáva saját lakhelyemen, hogy meglepődjem, felfedezzem, felelvenítsem azt ami fontos volt. Amiről leszoktatott a hétköznapok feladatsora. Hogy másként nézzem ami körülöttem van, hogy tudjam újra érezni azt az örömet, amit egy jó vers olvasása okoz.

Nagyapám aki 51 éves volt amikor ezt a verseskötet megvette, élete végéig minden nap olvasott valami szépirodalmat, vagy törénelmi művet- lévén magyar-történelem szakos tanár. De nagymamámról is elmondhatom ezt.

Ma ezt talátam:
ÉRIK A FÉNY

......

ÍVLÁMPÁK VAGYUNK EGYMÁS SZÍVE FÖLÖTT, A KICSI
MADARAKAT LÁTOD-E A VÁLLAINKON?
MI VAGYUNK AZOK ÉS SZELÍD ARCUNK EGYMÁSHOZ
-ÉR
NYISSUK KI EGÉSZEN MAGUNKAT, EGYSZERRE JUSSON
MINDENKI A SZERETETBE ..........

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...