2010. július 2., péntek

A Libriben

Lányaimtól születésnapomra kapott : Az Afrikai - Apám könyve életem legnagyobb könyvélményei közé tartozik az már biztos. Telitalálat volt.

Erre a távoli ( számomra mindig is vonzó, szeretett ) földrészre vitt utazás
a legmélyebb és legpontosabb belső utazásom is lehetne.

Megrendítő volt a könyv teljes egészében.

Lenyűgöző stílusával, egszerűségével, s mégis emelkedettségével .
S mikor ráadásként a saját gondolataimat olvastam általa, hogy mit jelent elveszteni és a legváratlanabb pillanatokban mégis rápillantani arra a helyre ahonnan jött az ember, már tudtam, hogy minden fellelhető írását el akarom olvasni.
Gondolom sokan vagyunk így , akik kézbe veszik e, méltán Nobel díjjal kitüntetett, író műveit.
Így elkezdem ma gyűjtőmunkámat :-)
A közelembe lévő Librit vettem célba, s mivel nem akartam hosszasan keresgélni, egyenesen az egyik alkalmazotthoz mentem, hogy megkérjem segítsen nekem, hol találom az író műveit.
Sajnos nem készültem fel eléggé erre a dologra, s nem írtam fel az író nevét, így nem tudtam megmondani, hogy kinek a könyveit is keresem igazán. Kellemetlen volt, de nem volt mit tennem akkor már.

A velem korabeli hölgy azonban - a Nobel díj- informácó után odavezetett egy négyzetes könyvhalomhoz. Mint kiderült , a 2000-óta kapott Nobel díjasoknak kialakítottak egy külön bemutató részleget. Milyen praktikus! (más is jár hasonló cipőben mint én , úgy látszik)
Mondom, hogy Az afrika - Apám könyv annyira mély hatással volt rám, hogy szeretném egy másik könyvét megvenni.
S innentől egy olyan új fordulatot vett a kettőnk beszélgetése, amilyenben nem volt még részem könyves boltban.
- A Terra Amata-t javasolnám Önnek , mondta. Nagyon régen olvastam, s nem tudnám elmondani, miről szól, de a mai napig vannak hangulatok, képek amik előjönnek belőle.
A föld - és mutaja a kezével ahogy morzsolja az ujjai között-
Sosem tudtam a könyvek cselekményeit, eseményeit elmondani. Az lehet talán az oka, hogy 9 éves koromban került először könyv a kezembe. Nem tudtam letenni. S mivel nem volt több könyvem hát azt olvastam újra és újra.
-Melyik könyv volt? bukik ki belőlem a kérdés.
- Az egri csillagok.
(Egy pillanatra viszszarepülök gondolatban a saját 9 éves múltamba. Nekem is az Egri csillagok volt az első könyv amit elolvastam, s végérvényesen elköteleződtem az olvasás mellett. )
Én is vagyok így. Nehezen tanulok meg neveket, , a könyvek címeit sem minden esetben, s mégis vannak "képek" amik bevillanak a legváratlanabbul - S akkor a könyv fedőlapja is mellé "ugrik"
.
-Igen, én is így vagyok. Nem tudnám elmondani a könyv cselekményét, de vannak oldalak amiket kívülről tudok. Van egy nagyszerű könyv (sajnos egy hallásra se a cím, se író nem maradt meg a fejemben- bár ez azt hiszem most nem is lényeges) Mamár nem tudom pontosan idézni az egész részt, csak egy mondatot. "S akkor hatalmas robajlással hullott le a vékony függöny ráncaira telepedett por" Nem pontosan így volt csak a vékony porrététeg robajlása a lényege. Keze mozdulatával szinte kíséri a mondatot. Nekem meg beugrik egyik kedvenc Tóth Árpád versem erről a képről, ahol egy gordonkára vetett fátylon lévő pornak van hasonló ereje. A váratlanságtól nem tudom idézni pontosan a rész, - pedig tudom- csak mondom, hogy Tóth Árpádnak is van egy verse magányos gordonkára telepedő porról.
- Ó , igen ismerem, szavaltam is :-) többször.
Nem szólok semmit csak ámulok magamban, mivel senkivel nem beszéltem még életemben aki Tóth Árpád törött gordonkáját ismerte volna. (Sajnos mennem kell lassan, mert időponra megyek a fodrászhoz)
- Így mondom, hogy : akkor a Terra Amamta lesz a következő könyvem. :-)
Mosolyogva, viccesen hozzátéve, hogy nem könnyítette meg a választást. Tudom, érzem, hogy nem bántom meg vele, s a reagálásából be is igazolódik gondolatom.
-No majd ha legközebb jön nem fog útmutatás nélkül maradni! -mondja mosolyogva, körbemutat az előttünk lévő polc könyvein, amelyek láthatóan mindannyian jó ismerősei.
Úgy érzem, hogy igen el kell jönnöm ide máskor is !
Míg fizetek eszembe jut a vers, teljes egészében amiből az imént meglepetéstől egy mondatot sem tudtam volna kinyögni.
"Én csönd vagyok itt ne keress zenét, olyan vagyok én ebben a világban mint az a gordonka amelyet láttam egy szép úri szobában a sarokban . Húrjai elpattantak, nyakán gyászfátyol volt átvetve néma flor. S mésgem volt érzelgős tárgy. Némi por fedte már, megbékélt évek pora, melynek csöndje a szent, mint a remetének, ki elfelejtett beszélni az évek magányában, s cellája küszöbén, ha eltévedt életébe réved, már nem emlékszik régi bánatára. Csak mintha finom , messzi pára vérezné be a dús alkonyot, s tenné szebbé , istenibb titokká, melyhez nem illik más csak a hallgatás. Üvöltsön hát a szájas sokaság. Isten törött csellója hallagtok.
Hányszor vígasztaltam magam ezzel a verssel kamaszkoromban. Furcsa emlék. Könyv amit apámtól kaptam. Az egyetlen. Miért pont ezt vette? Gondolkoztam is rajta, hogy megkérdezem tőle egyszer választása okát. S mamár nincs jelentősége, hiszen nem az apám- állítólag- no mindegy . Viszont van egy beszélgetésem itt és most, amiben mégis csak van jelentősége ennek a verseskötenek számomra.
Hamár az idézeteknél tartok , muszály leírnom ide, mert ez a pár sor volt ami a könyvesboltba bevitt:
"Szüntelenü Afrikához akarok visszatérni, a gyerekkori emlékekhez.Az érzelmeim és döntéseim forráshoz. Igaz a világ változik, és a gyermek aki ott áll a füves síkság közepén, a szavanna illatát és az erdő zajait hordozó szélben, ajkán érzi az ég és a felhők nyirkosságát, olyan messze van tőlem, hogy semmiféle utazás nem hozhatja közelebb, mégis.... abban a pillantban, amikor legkevésbé számítok rá, újra orromban érzem ogojai kertünk esőáztatta földjének illatát.... Mindez oly távoli , oly közeli.
Egy egyszerű vékony fal, tükörként választja el a mai és tegnapi valóságot. Nem nosztalgiáról beszélek. Szubsztanciáról, élményekről beszélek, életem leglogikusabb szakaszáról.
Valami megadatott nekem , s valamit elvettek tőlem. Nem akarok egzotizmusról beszélni. : a gyerektől nagyon távol áll ez a fogalom. Nem azért mert átlátnak az embereken és a dolgokon, hanem éppen azért, mert csak őket látják: egy fát, egy földmélyedést, a vonuló ácshangyák oszlopát, a játékra éhesen zsibongó kölykök csapatát, egy utcát piacnapkor egy afrikai faluban- számomra ez az öszes falu összes utcája volt. Minden vénember, minden gyerek, minden fa és minden hangya. .. Jóval többről van szó, mint emlékekről, bizonyosságokból épült fel mindez. Mivé lettem volna, ha nincs ez a testközeli tapasztalatom Afrikáról, s nem kaptam volna meg, már a születésem előtt is ezt az örökséget."
Az idézet J.M. G. Le Clézió: az afrikai - Apám könyve c művéből van, melyet Takács M. József fordított . (135-140. old)
Afrika nekem persze Nagykovácsi

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...