2010. május 20., csütörtök

vakságaink

Olvasásba merülve ülök a buszon. Valaki hátulról megkopogtatja vállam.


Felnézek, de még mielőtt eljutna tekintetem a kopogtatóig, egy fehér bottal álló fiatal hölgyet veszek észre közvetlen mellettem.
Felpattanok és azt mondom: Bocsánat nem láttam.
A hölgy elmosolyodik és leül .
Örülök a mosolyának. S nyelvünk nagyszerűségének, amely képes egyetlen szóval hídat teremteni látón vakok és vakon látók közé.
Eltünődöm a saját mondatomon. Miért pont így mondtam? Sokkal evidensebb lett volna a " nem vettem észre" fordulat.
Fraud-i , mondjuk az ilyen "elszólásokra". S valóban a héten nem ez az első eset, hogy a látás és vakság különböző dimenziói elém kerülnek.
Pár perccel később leszálláshoz készülödve jelzek, de egy idős, ősz hajú, hajlott hátú nő, láthatóan előbbre akar kerülni.
Én is leszállok mondom nekei nyugtatón, hogy ne higgye azt, sietni kell az ajtóhoz, ha le akar szállni. Ő azonban váratlanul azt mondja el akar köszönni a "hölgytől"
Utat engedünk neki mindannyian.
Megkocogtatja a vak lány vállát.
-Én leszállok a következőnél, további jó utat!
Újabb mosoly. :-)
-Köszönöm a segítséget! Viszontlátásra!- mondja a lány. S mosolyog újra
-----------------------------------------------------------------------------------------------
Pár nappal ezelőtt Anikó mesélte, hogy volt a tanítványaival táncolni egy rendezvényen , ahol vak gyerekek is énekeltek, s mélységesen megrendítette tanítványait a tapaszatlat a gyerekek viselkedését, kiszolgáltatottságát illetően. S megrendült némaságban figyelték ami körülöttük zajlott.
Máskor azon gondolkodtam, hogy mennyire "vak " tud lenni az ember amikor saját maga kerül "gödörbe" .
Milye pontos kifejezéseink vannak a belső vakságainkra:
Van amikor kilátástalanank érzi a helyzetét az ember , és nem látja a kiutat
Máskor elvakítja a siker.
S olykor nem látja a fától az erdőt.
Mind olyan helyzet , mikor valami belső korlát "vakságot" hoz létre.
S melyet igyekszünk elfelejteni , vagy szerencsésebb esteben integráljuk tapaszatlait a későbbi élethelyzetekre.:-)
Nagyon szeretett Bea kollégám jut eszembe. Ahogy Ő mondja: a VAKODÁBAN kezdte munkáját - ( Vakok és Gyengénlátók Intézete).
Mély érzelmi töltéssel beszélt mindig róla. S hosszú ideig vissza is járt időközönként. Tőle tudom, hogy évente egyszer a látókat " beviszik" az Ő sötét alagútjukba.
Kialakítanak egy kanyargó "útrendszert, ahol semmi fény és látók az Ő segítségükkel végigjárhatják . Ők nyújtanak segítséget a látóknak, hogy kikeveredhessenek a fényre.
Az érzelmek áradásank helye, ideje az a pár perces séta. Minden felfokozottan árad, jó és rossz érzések egyaránt. Bea elmondása nyomon így gondolom.
Aztán a mandalák kerültek előtébe egy rövid időre benenm, s a szem mandala és a fény szimbólumok kapcsán a látásról, tisztán látásról, éleslátásról gondolkodtam.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...