2010. március 9., kedd

Este a vonaton OSHO társaságában

Ez a 60. bejegyzés és az első amit kaptam egy kollégámtól, mint UTIMORZSÁT.


Ime:
Szia Zsuzsa!
Péter vagyok. Megosztom veled az egyik utazásom élményét, majd két-három hét múlva egy másikat is.
A 2000-es évek közepén Pestről utaztam hazafelé Mesztegnyőre.
Ahhoz, hogy Pestről vonattal a nevezett faluba érj 1849 és 2009. december 14 között át kellett szállni a Balatonszentgyörgyi vasútállomáson.
/Balatonszentgyörgy-Somogyszob mellékszárnyvonalat megszüntették, mert nem volt gazdaságos, ugyanis a vasútállomások nagyon messze vannak a falvak epicentrumától, ezen kívül a Kapos Volán autóbusztársaság legyőzhetelen konkurenciát jelentett/.
Szóval átszálltam a” kispiroskára „azaz a Csehszlovák gyártmányú általában két kocsiból álló szerelvényre, pontosabban a mozdonyrészbe.
A szerelvény 21 órakor a megadott időben indult, én pedig folytattam a Pesten megkezdett könyvem olvasását.
A menetsebesség 40km/h, 15 percenként egy állomás, tehát döcögés a javából, ami elég andalítóan hat az emberre, különösen akkor, ha nincs hozzászokva, illetve egy fárasztó hét után van. Utazásaim 90%-ban ezen útszakaszon elbóbinyáltam, de szerencsémre a célállomás /Mesztegnyő/ előtti megállóhelyen / Marcali/ felszoktam riadni, és az utolsó 15 perc döcögést állva szenvedem el.
Most nem így történt. Osho egyik mesterműve nem engedte, hogy nyitott szájjal, lehunyt szemmel, félig megmeredve megfeledkezek magamról, pontosabban nem ebben a formában.
Képzeld el Zsuzsa, hogy nem érzékeltem a döcögést, a 15 perceket, azaz a vasútállomásokat, mert annyira lebilincselt a könyv szerzőjének gondolatmenete, világképe. 40-50 perc visszafogott lélegzet, maximális koncentrálás után szemeimet pihentetve kinézek az ablakon, a vonatindulással szinkronba és a következő felíratott olvasom: Mesztegnyő.
Másodperc töredéke alatt tudatosult bennem, hogy mindenképpen le kell szállnom a vonatról, ha törik, ha szakad. Nincs se busz, se vonat, amivel vissza tudnék jönni, környéken élő, kocsival rendelkező közvetlen ismerősöm nincs, a távolság 15 km, na és persze tél van.
A vonat elindult, hogyan szálljak le?
Kiugrani vakmerőség illetve nem is lehet, mert az ajtók központilag vannak vezérelve.
Akkor, hogyan?
De jó, hogy a mozdonyrészbe szálltam, bemegyek a mozdonyvezetőhöz és megkérem.
Nem.
Már a kalauz sem volt szimpatikus és most a mozdonyvezetőnél van, és egyébként is szabálytalanságra kérem.
De jó, hogy a mozdonyrészbe szálltam.
Következő alternatíva: vészfék.
Olvasom:”, Aki indokolatlanul húzza meg azt megbüntetik”.

Meghúztam.
A szerelvény csikorogva leállt, az ajtót kinyitottam, leugrottam és elszaladtam. Senki nem kiáltott utánam, a vonat két perc múlva elindult.
Amikor hazaértem Édesanyám még ébren volt.
Később megtudtam, hogy 4000 forintra büntethettek volna meg.
A gyerekek a mai napig sem hiszik el, hogy fél kézzel megtudok állítani egy vonatot.
És te Zsuzsa?


Péter! én elhiszem:-) Annál is inkább, mert amikor pár éve az alsó tagozat együtt ment kirándulni Keszthelyre az egyik gyerek is elkövette ezt a bravúrt, nem sokkal az indulás után:-). Mi jobban megijedtünk természetesen mit ő. :-)
S köszönöm, hogy megosztottad velem. Gondolom bárki más ezt tette volna a helyedben.


Pár évvel ezelőtt én is jártam arrafelé, a zöld kisvasúttal,-nem a Piroskával- ami a természetvédelmi területen megy, s nem vagyok benne biztos, de mintha Mesztegnyő lenne az egyik állomása, -talán végállomása? .... -Viszont arra emlékszem, hyog a helyiek bizony arra használják, hogy orvohoz, postára jussanak el általa.Van is pár fényképem amit akkor készítettem.

A kopottságában is míves kivitelű - kályhaajtóra domborított szarvas pl. az egyik kedvencem. A vaskályha ami melegedést adhatot a hideg napokon az utazóknak.



Teljesen véletlenül 2005-ben én is jártam erre:-) s le is írtam akkor amit láttam, érzetem:

Az oda-vissza mindössze másfél órás út valóságos időutazás volt, amelyben egyszerre jelent meg az az ott élők korábban szebb napokat megélt-mamár pusztulásnak indult építményei mellett, a technikai vívmányok ( parabola antennaák, mobil telefonok) határokat lebontó modernsége. A vonat ablakán kibámulva szemléltem az elsuhanó táj apró ajándékait.

Fácánok ráérősan álldogálnak a mezőn, ügyet sem vetve a zakatoló járműre.

Arrébb a kukoricatáblában két , megtermett csodálatos, valóban rőttbarna bundájú szarvas legelészik. Mire észbekapok, hogy le kéne fényképezni, lehetelenné válik, mert a vonat messze távolodik tőlük. Közben fel kell húzni a vonat ablakát mert a faágak oly közeliek, hogy becsapódnak az ablakon. Egerészölyv vagy héja kering a levegőben, alatta a mezőn beolvadva a földkupacok közé, egy mezeinyúl család igyekszik megbújni a magasban fürkésző szemek elől.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...