2009. május 15., péntek

Mikkamakka

A Körtéren megállított ma egy hölgy, hogy meg tudom-e mondani merre van a BARTÓK-ház? Miközben útbaigazítottam, azon járt a fejem, hogy ismerem a kérdezőt, de honnan?
Meg is kérdeztem tőle, hogy nem ismerjük mi egymást valahonnan?
-Lehet. -hangzott a válasz.
Nagykovácsiból? bukott ki belőlem, öntudatlanul a kérdés.
mindent beszövő Kovácsi:-)
-Lehet. hangzott az újabb válasz, s én valahogy tudtam, anélkül, hogy bárki eszembe jutott volna- hogy tanítottam a gyerekét. Nem tudtam konkrétan, hogy ki ő, ki lehetett a gyerek, csak azt tudtam határozottan, hogy ezért ismerem.
Ki is mondtam hangosan .
- Tanítottam a gyerekét!

Ekkor rámnézett és Neki is összeállhatott a kép, mert mondta, hogy tényleg, negyedik végéig, s kimondta a bűvös szót, hogy Bencét.

Teljesen világosan egy kb 15-20 évvel ezelőtti pillanat jelenik meg előttem.

Az akkori osztálytermem, ami nagy, tágas terem volt. (színházteremként is funkcionált még.)
A terem egyik felében a gyerekek és én, szemben velünk a szülők.
Lázár Ervin A négyszögletű kerek erdrő c könyvéből tanítottam meg a gyerekeknek egész meséket, s azokat adják elő a szülőknek. Bence volt Mikkamakka, s még ennyi idő elteltével is az ugrik be elsőnek, hogy mennyire jól alakította azt a szerepet. Alig kellett irányítani, szinte azonnal ráérzett a szerepben rejlő összes színre.
Közben megtudom, hogy most villamosvezető, az anyuka kolléga lett-pedagógus, pontosabban gyógypedagógus, ő sem szeret kimenni Kovácsiba, mert fáj neki látni a régi házukat, amit el kellett adniuk a válás miatt.
Hallom , felfogom , értem ezeket a mondatokat, de közben képek úsznak be Bencéről, az akkori osztályról. Lányok , fiúk alakja rajzolódik ki bennem, előttem. Pillanatok az akkori időkből mint egy-egy Zöld vagy Piros nem is tudom pontosan milyen címűt , vagy a Lyukas zokni c. írását adják elő. Nagylétszámú osztály volt. 30 feletti .

Mamár nem is értem, hogy hogy volt idő, energia bennem a tananyag mellett még ilyenekre is. Szerettem azt az osztályt. mint az összes többit.:-)
Mindegyiknek megvolt a sajátos arca, hangulata. Ennek az osztálynak pl. a humora, ami összegzésként megmaradt bennem. Sokat nevettünk, mert a fiúk közül sokan ki nem hagytak volna egyetlen lehetőséget sem ha valami nyelvi humor került az utukba
.
Csaknem 2 óra kellett azonban ahhoz, hogy a gyerek vezetékneve is eszembe jusson, amit pár órával később megint csak hosszas töprengés után tudok csak újra felidézni. Nagyon rossz a névmemóriám. Furcsa és egyben nyugtalanító is az érzés, ami ezeket a homályos ismereteket jellemzik . A valamikor tudtam és most nem jut eszembe szongása, foltszerű ködje.

Érdekes az agy és lélek működése! Mennyi mindet őriz, s képes újra levetíteni váratlanul.:-)

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...