2008. október 10., péntek

átmenet-albérletben-

Lassan 2 hete, hogy albérletben vagyok.
Kezdek visszatérni a normális ébredési tempómra, és ma először emlékeztem is az álmomra. Többször álmodtam már itt, de sosem tudtam egyetlen részletre sem visszaemlékezni, ma azonban teljesen világsan emlékeztem rá.
Otthon voltunk mind a négyen, a gyerekek , Lajos és én. Közben jöttek emberek, mert mint kiderült, meg volt hírdetve a ház. S én mondtam, hogy
semmi képpen nem adom el, hiába jön ide bárki. Lajos közben meg tárgyalt az érdeklődőkkel. Felébredtem.
Hát igen a valóság az, hogy mégis eladtam a kovácsi házat, amit azóta nem tudok valójában elfogadni. Sodródom ide-oda sehol sem vagyok otthon azóta igazán. Hiányzik a kertem. Nem úgy általában a kert, hanem az a kert amiben 47 évig otthon voltam. A fáim, a bokrok, az utak a kertben az érzések, pillanatok, illatok, a levegő, a szél sokfélesége, sajátossága.
A Villányi úti lakás egy állomás volt azóta, mint ahogy a mostani albérlet is itt a Budakeszi úton. Alkalmazkodom a körülményekhez, legalábbis megpróbálok, de nem vagyok úgy otthon sehol mint ahogy Kovácsiban voltam.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...