2008. augusztus 20., szerda

15 éves morzsa

Egy csiga csüngött a tormalevélen, nyugodt méltósággal, megadva magát az idő múlásának.
Lencsevégre kaptam volna szívesen, de hol van már az az idő, mikor ezt megengedhettem magamnak.
De miért búslakodnék emiatt, hiszen 100 évvel ezelőtt is voltak időmúlató csigák a torma levelén, s bámészkodó gyerekek is, kik mégcsak nem is tudtak a fényképezőgépről.

Akár fényképezem ,
akár nem, bennem van mindaz ami 40 év óta ért.
A házunk előtti füves rét illata,
a KERTEKALJA kukoricaföldjének szaga,
átellenben az elvadult bokrok fénylő, zizegő, rejtélye, ami vadságával oly sokszor futásra késztett.

A kútban vízhez csapodó vödör hangja ,
a megmerített, nehéz, ki-ki loccsanó vödör alatt nyikorgó rúd sírása,
épp úgy mint az ablak előtt állva a csöndes tél délutánjain,
medve és kutya képpé képzelt helygerinci fák.

A 70 tő rózsa bódítása ,
a patakpart csöndjével,
ahonnan nyári estéken 25 vödör vizet hoztunk fel locsoláskor.

A lustán nyújtózkodó csongrádi délutánok,
melyben benne volt az Alföld minden varázsa.
Meleg, jó illatok, a fény sárga ragyogása ,
a TISZA szeszélyes szürkesége,
az ÁRTÉR tomboló zöldjével
és a GÁT napégette füvével szegélyezve.

A reggeli erdőjárások Apukával, melyet
Mamikának az ajándékba hozott hűs forrásvíz korsóba töltése zárt le.
Róka és kucsmagombák, termetes vargányák fúszeres illata.
Nem is tudtam gyerkként arról, hogy mérgesgombák is vannak.
Sosem volt nálunk gombászkönyv.
Jó és rossz gombák egyszerű biztonságából állt a világ számomra.

Ahogy az élet is rendezett keretek között folyt.

Nyáron és ősz elején én mentem el a tejért estefelé Kuti néniékhez.
A frissen fejt tej illata,
a házuk mienkétől teljesen eltérő, jellegzetes szaga,
a tehenek , birkák vonulása az utcákon volt az este kezdete.
Vacsora utáni petróleumlámpás üldögélések ,
s zuhanás az esti sötétségbe.
Azóta szeretem az éjszakai kutyaugatások hangjait,
a reggeli kakas kukorékolást,
a hajnal fényeit,
friss illatát.

A téli esték kályháiban duruzsó túz fahasábjainak illata
kevredett a platnin illatozó almahéjjal,
vagy a sütőben piruló krumplival.

Tizennegyedik születésnapomra egy fényképezőgépet kaptam. Pajtás márkájú kis masina volt, s csak 2 kép maradt meg belőle.
Az egyik a kerti "dzsungelt " mutatja,
amihez különleges látószög kellett,
mert a kertben mindig nagy rend uralkodott.
A sorok nyílegyenesen futottak egymás melett,
szabályos ágyásokban ,
gaznak mégcsak híre sem volt.
Ami még az én 1 négyzetméteres saját kertemre is igaz volt,
pedig mindig nehezemre esett ugyanannak a tevékenységnek rendszeres megtétele.
A környezet azonban kötelezett,
nem mertem gazos kerttel éktelenkedni.

A másik kép még ennél is furcsább.
Az unokahúgom, aki 2 éves lehetett abban az időben,
az ölemben ül a virágoskert szélén , egy sámlin.
Mintha összetartoznánk.

Sokkal később ,a nyolcvanas évek elején, munkahelyi jutalomból vettem egy Zenitet. Pár évig kiélhettem fozózási vágyamat, de legelőször erről kellett lemondanom, amikor elkezdtek drágulni a napi élelmiszerek, használati eszközök.
Jó, hogy sok pillanatot megörökíthettem.
Legalább a gyerekek életéből néhány villanás megmaradt képen.

Úgy elrohan az élet. Elfelejtett, elkésett mondatokkal, megfelelni vágyással, az örömök késői megértésével, megérzésével, a ki nem mondott szavakkal a bocsánat, hogy élek szorongásával. Reagálni nem tudással, lépcsőházi eszméléseivel. Szeretlek benneteket, s mégis rosszat mondok, vagy rosszkor mondom amit mondok. Amikor leteszem a kagylót jut eszembe, hogy meg se kérdeztem milyen a ruhád? Épp a napot hímeztem amikor hívtál.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...