2008. január 4., péntek

A féllábú galamb

Először megyek a Savoya-parkba. Körülnézni, ismerkedni ezzel az új lehetőséggel. Az ember csak felszáll a Körtéren a 18-as villamosra, utazik 15 percet és ott is van. Hazafelé a megpakolt reklámszatyrok rejtekében hallgatom két idősebb hölgy beszélgetését a fiatalkorukról. Úgy anyám korabeliek lehetnek, Illetve anya kb. ilyen korú, kinézetű lenne, ha élne. 70-esek. Testesek, ráérősek, beszélgetősek.
Az apropó egy Fekete erdő torta 990 Ft-ért. 16 szeletes egy nálam fiatalabb nő kezében. Gyors osztás végeznek magukban, s megállapítják, hogy 60 f t.-ért nem lehet mamár egy szelet tortát kapni, egyetlen cukrászdában sem. Hát igen 240 - 350 Ft közötti most ára egy szeletnek. Innen aztán már a múltba röpülünk vissza, s megtudhatjuk, hogy 50 évvel ezelőtt milyen jó volt egy tál tejberizs mellett ülni a cukrászdában, vagy a Corvin áruház földszintjén (hónapokon belül már a nyoma sem lesz meg a Blaha Lujza téren) egy üdítő van gin mellett nézni, hallgatni a Latabár-okat, Gobbi Hildát, s a többi nagy színészt. Meg az operabérlet, amit az osztályfőnök fontosnak tartott, így természetesen mentek. S az élet igazolása mindezekre, hiszen most a az egyikük lánya külföldön egy operában kapott állást, de az opera szeretetét ő oltotta bele, ezen iskolai „kötelező” utak eredményeként.

Leszállnak a beszélgetőtársak, így a mellettem ülő hölgy hozzám fordul.

Tudja, van egy féllábú galambom. Egyszerűen egyszer csak megjelent. Véres volt a lába, bekötöztem, gyógyítgattam és odaszokott.
Nem tudom, meddig lehet ott, mert azt mondják, hogy nem szabad a galambokat etetni, de én nem tudom megtenni. S ha a lakóközösség elhatározza, akkor nincs tovább. De most nem is ez a legnagyobb problémám. Jön a lányom egy hétre, s allergiás minden félére. Így nem engedhetem be addig, amíg Ő ott van. Megállapodunk, hogy biztosan ki fogja bírni a galamb ezt az egy hét magányt J
Lakótelepen lakom, folytatja. Régen sokkal több madár volt, rigók, cinkék, verebek, de ma már alig látni őket. Ha kinyitottam az ablakot, rigódalt hallgattam, Ott repkedtek az ablakom előtt egyik fáról a másikra Már csak galambok, vannak. Hová tűntek? Az ember elűzi szennyezésével maga körül még a madarakat is.
Amúgy nagyon tanulságos csak egy ilyen kicsi szeletét is megfigyelni a körülöttünk lévő környezet változásának. Hát akkor milyen ennek a hatása, ha nagyobb összefüggéseiben nézzük?
Vannak vadgalambok is. Tudja a galamboknak nem jó a látásuk, de nagyon jó a hallásuk. Hamar kifülelték, hogy én a féllábú tubit etetem, s jöttek 3-5-en mindjárt. De a kis nyugdíjamból nem futja az egész társaság kosztoltatása. Meg el is kényeztettem az én tubimat. Eleinte jó volt a búza, meg az apró, madaraknak való magvak, de télen vettem neki a kisszemű napraforgó magot. S az óta nem akar mást enni. De vissza fogom szoktatni a búzára, mert ez bizony egyre drágább.
Sosem fogom megérteni, hogy képesek az emberek bántani a madarakat! Nálunk ott a lakótelepen is vannak, akik damillal hurkozzák őket, s van, amikor napokig szenved egy madár. Az én kis tubim is valószínűleg ilyen hurokkal vágta le a saját lábát, hogy kiszabadulhasson.

Leszálláshoz készülődöm. Szívesen maradnék, jó volt hallgatni ennek a nyugdíjas óvónőnek az élményeit, gondolatait.

Csak fecsegek (korholja magát, persze nem komolyan),de hát valahol a szakmám volt az ismeretek átadása. Mosolygunk egymásra, elköszönök.

Kellemesen telt ez a 15 perc, elrepült. Nem tudom, miért van, de általában megszólítanak, mesélnek nekem az emberek, villamoson, buszon, parkban ülve.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...