2008. január 19., szombat

Egy különös péntek délután

A jelzőlámpa még zöld ugyan, de tudom hamarosan átvált villogóra ezért meggyorsítom lépteim hogy elérjem a jó 20 méterre lévő megállóban a már indulni készülő autóbuszt. Végére értem a mai munkahelyi fealdatoknak, amiből, több is lett, mint ahogy azt reggel gondoltam. Jó 2 órával megtoldva a pénteki műszakot.Könnyű érzés van bennem. A zebrán átérve futásra váltok.
Az autóbusz vezetője készségesen megvár, sőt, mikor fellépek a lépcsőjére az első ajtónál, kinyitja a vezetőfülke ajtaját a velem korabeli sofőr, és megkérdezi?

-Mondja nem sportolt Ön valamit régebben?
Valószínüleg a tanácstalanságom, hogy miért is kaptam ezt a kérdést, kiül arcomra is, de válaszolok persze.
-Nem
-Mert annyira szépen, szabályosan futott, ahogy csak azok futnak akik sportoltak.

Na ettől madarat lehetne fogatni velem, annyira jólesik ez a mondat. Bearanyozza a délutánom hátra lévő részét.

Mikor leszállok meg is köszönöm neki ezt a mondatot.:-)

Utamat a villamoson folytatom, igaz csak 1 megállót akarok utazni rajta, mert még vannak elintézni való dolgaim.

Egy fiatalember 25-28 körüli, feláll és invitál, hogy üljek le a helyére.
Egy pillantig vonakodom, mert csak egy megálló, meg egyébként is fel vagyok töltődve az iménti mondattól, majd mégis elfogadom a helyet.
Elvi okokból.
Ugyanis észrevettem már, hogy vannak olyan helyzetek, mikor a fiatalok valahogy át karják adni a helyüket. Nem feltétlen nekem, másnál is láttam már ezt. Furcsa, és szavakkal pontosan talán le sem írható, állapot ez.
A fiatalabb embernek (ffi-vagy lány)-nak fontos, hogy megtegye ezt a gesztust. Nem udvariasságból, nem azért, hogy legyen egy jócselekedete, hanem valamiféle szeretet áradás ez, ami így kap utat, teret.

Ezért, hogy ezt a jó érzést megadjam neki elfogadtam:-) s a köszönöm mellé, hozzátettem, hogy ma valahogy olyan kedvesek hozzám az emberek.

Hasonló korú társa akivel beszélgettek még az előbb, reagál erre a mondatomra.

-Igen ez hiányzik a városban, az emberi kapcsolatok, emberi szavak!
- Valóban.
mondom, s ők is én is visszalépünk saját belső világunkba.

Gyors leszállás és a kitűzött feladat elvégzése után, gondolom bemegyek az egyik jó pékségebe, venni péksüteményt. Itt megint újabb meglepetések érnek.

A bejárati ajtónál - szintén egy korom beli férfi -, udvariasan tartja az ajtót, míg én is belépek mögötte az üzletbe. Sőt következő kis "sorompót" is előzékenyen fogja , míg én is át nem haladok. Nagyon meg vagyok lepve. Ennyi figyelmesség, kedvesség, amit fél óra alatt kaptam, máskor egy hónap alatt sem ér.

Hosszan nézelődöm, nehezen döntök, de végül is sikerül.
Pogácsát veszek. A pénztárnál hosszú a sor, már épp készülök ellépni a pult mellől, mikor mondja az eladó, hogy ezt itt kell fizetni.

-Magamban arra gondolok, hogy, nahát, még sorba sem kell állnom? Mi van ma?
Fizetek, indulok kifelé.

El kell haladnom a hosszú sor mellett.
S egyszercsak egy férfi hangot hallok magam mellett:

-Nahát ez Zsuzsa néni!

Oldalra nézek, s egy régi (jó 15 évvel korábbi ) tanítványomat és édesapját látom magam mellett.

Áron, épp a múlt héten villant be valahogy az eszembe. Na ezt meg is mondom neki:-) Beszélgetünk egy kicsit, hogy ki hogy van, mit csinál.
Aztán megyünk az utunkra.
Nagyon jólesett azonban kicsit érdeklődni, beszélgetni velük.

2 megjegyzés:

persecuted írta...

Élvezettel olvastam péntek délutáni blogodat:) Klasszikus napló-blog (én ilyet ritkán, de majd...

persecuted írta...

Miért hagyták ki a "kedves Zsuzsa" megszólítást?:((

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...