2017. december 9., szombat

"Fiatalember szálljon le a buszról!"

Felhős, hűvös idő volt ma, de be kellett mennem a városba , pontosabban a Körtérre. Mindjárt itt a karácsony, s az  unokáknak még nem  vettem meg az  ajándékokat,s  a hirtelen szabaddá vált  szombat délután  kiváló  időpontnak ígérkezett a körülnézésre.

Az első ülésre ültem. Egyes ülés, előtte  egy átlátszó plexi üveggel. 

A vezetőt már az első megállóban át akarta két férfi  ejteni, mert hirtelen  felslisszoltak a középső ajtón, az első ajtó helyett. Szólt nekik a vezető , hogy mutassák a jegyüket! Nagy nehezen az egyik előrejött,  s kelletlen  hozzáállással, de lekezelte  a két jegyet.

Talán nem tudták, vagy nem érdekelte őket, de mióta az első ajtós felszállás van, ha jön jegyellenőr, 
akkor nemcsak az az utas lesz megbüntetve aki érvényes nélkül utazik, hanem a buszvezető is, 15000 Ft/ -ra.  Így  nyilvánvalóan  minden  sofőr igyekszik  teljesíteni a jegyellenőrözést pontosan. 

Úgy félúton jártunk, mikor az egyik megállóban  egy fiatalember a szeméig beburkolózva sapkában. sálban várta  a buszt. Mikor  fellépett egy pillanatra  lehúzta az orráról a sálját, de csak egy szemvillanás  volt az egész, mert pillantás után nem látszott belőle  más  csak a szeme csíkja.
A vezető szólt neki, hogy kezeljen jegyet, erre a fiatalember :
Mit akarsz  te retkes  köcsög?! Mindjárt behúzok Neked egyet! volt a válasza.
A vezető nem vesztette el a türelmét, megismételte, az előbbi mondatát, de a fiú továbbra sem volt hajlandó jegyet  kezelni, csak a vezetőt szidta, elég alpári módon, s erősködött, hogy márpedig  ő  most el fog menni a busszal. A vezető felajánlotta neki, hogy legalább annyit mondjon, hogy nincs pénze  jegyre, s kérje meg őt, hogy vigye el!  Erre  a fiatalember még durvább szitkozódásba kezdett., s  támadóan  lépett a sofőr  felé még egyet.
Eddig sem értettem egyet azzal, hogy a vezetőket még egy olyan plexi fal sem védi az utasoktól, ami előttem  van, de most látszott is, feketén-fehéren, hogy bizony komolyan  veszélyes lehet  számukra ez az utazókkal egyteres vezetőfülkés megoldás. 
A  vezető leállította a motort, s látszott rajta, ha  más megoldás  nem lesz, megvédi magát ha kell verekedés által is. Úgy éreztem  bele kell avatkoznom a helyzetbe, s mondtam hangosan a  sofőrnek, hogy  hívjon rendőrt. A fiatalember ettől kicsit visszavett, de  változatlanul  nem akart   jegyet kezelni és  leszállni se. A vezető mondta, hogy beszól a diszpécsernek. Közben a hátam mögött egy hozzám  hasonló korú nő is   szólt a fiatalembernek, hogy  most már fejezze  be. Mi utazni akarunk!

A fiatalember ettől is egy kicsit megjuhászodott egy pillanatra, de utána  újult erővel felhorgadt benne  az indulat . Agyoncsaplak te  retkes mocsok....!  mondta hangosan a sofőrnek! Nagyon dühös lettem és  rászóltam jó keményen, és határozottan, hogy:  fiatalember  szálljon le a buszról!. 
Jó leszállok, de  előtte még  behúzok ennek e szemétnek ( mármint a vezetőnek), s egy lépést az ajtó felé lépve  ugyan , a karját   előre  lendítette, hogy arcon vágja vele a vezetőt. Szerencsére a vezető elhajolt és  nem érte  el a fiú ökle, aki ezután  végül is leszállt a buszról.

A vezető még jó ideig  nem tudott megnyugodni, s bár  bezárta az ajtókat, de látszott rajta, hogy nagyon megviselte az egész. Magának mondta, ugyan, de hát  a közelében  ültem, így hallottam: Reggel fél 5 kor kezdett és  majd csak este 8 után lesz vége  a mai napi műszakjának. Igaz szünetekkel, de akkor is  elviselhetetlenül sok ez az idő, főleg ilyen inzultussal tarkítva.

Lassan elindultunk, én meg hátranéztem, hogy  van -e  idős nőkön kívül, mondjuk fiatal, élete  teljében  lévő férfi is a buszon? S volt, nem is egy, vagy 10 férfi ücsörgött a busz  második részében, s  minden  segítség nyújtás nélkül ,rezzenéstelen arccal nézte és hallgatta végig az iménti eseményt.

Az is borzasztó, hogy egy fiatalember   megengedi magának ezt a viselkedést, de az még aggasztóbb, hogy milyen közöny, félrenézés kíséri az utasoktól. Pedig, ha  ketten   odaálltak volna a vezető mellé, már  sokkal hamarabb  megoldódott volna az ügy. 


 Tegnap délutáni fotóm


2017. október 30., hétfő

A varjak korán kelnek.....

Még csak pirkad,
épphogy  sárgásra váltott
a skarlátszínű ég,
mikor kirajzottak 
éjszakai pihenőjükről
 a varjak,

Hangtalanul suhanva,
szélrózsaként
birtokba vették felettünk a teret.

Reggeli tiszteletkör talán,
vagy az új  nap üdvözlése...
Szertartásos repülés,
minden reggelen.
Akár borús akár 
napfényes
a lég.

Pár napja érkeztek.
Még langymeleg volt az idő,
de ők már tudták, hogy
téliesre vált az ősz
24 órán belül.

Erős széllel indult a nap.
temetőjárásos napunk ez
A mécsesek  küzdenek a széllel
lángjuk ingatagon bicsaklik
jobbra - balra
majd  kihunynak.

Csendesebb időt kell  várni,
hogy világíthassanak.

Délután, a zápor után
hatalmas szivárvány.









Leér a hegyoldal
egyik kertjébe a vége.
Vajon Ők is látják?
Közel mehetnek hozzá?








Narancsos felhőhabokkal
búcsúzik a  Nap.
Tiszta,
friss illatú
tavasz ízű,
a levegő.
Sétára  csábító-
Mintha nem is télbe  mennénk,
hanem  a kora nyáresték dejavu -ja
lenne.












Vásárlás
karácsonyi kínálat
minden felé.
Öröm kézbe venni az
új kollekciók  darabjait.

Dobozok, díszek
csomagoló papírok.
Az idei  karácsony, a
piros és drapp  jegyében
harmonizál.


Teljes  sötét van mikor  hazaérek.
Jó nap volt.
Lányaimmal, s az unokákkal.

Pótlom , a, temetőben  sikertelen
mécses gyújtást este a teraszon.
Az üvegfalak megvédik a lángokat.

Nem gyújtok villanyt .
Jó így  a gyertyafénynél
üldögélni.
Mint gyerekkoromban.
Különös hangulata van.
Semmivel sem  összetéveszthető
gyerekkori  nyugalomérzet.

Jó lezárása  e sokszínű,
 sok élményű
 a napnak.














2017. október 17., kedd

Őszi sárgák


Még pár nap  van  a  nyáriás  őszből.


Rövid ujjúban
30 fok körül van  a levegő melege
----------------------------------
Nem tart soká,
jövő héten már jön a hűvös, esős  ősz is .
 
Még pár ajándék nap a nyárias ősz melegéből!
 
A park telve kismamákkal,
babákkal
 
 Ring  a hinta,
 magasra száll.
 
Nagyfiúk
pörögnek  a levegőben  
köröttük  vaskos  gyerekgyűrű
tapsol éljenez
egy-egy jó ugrás után
 
Kutyás gazdik
sétálnak és sétáltatnak
tacskót, mopszlit
törpe uszkárt
kajla, kölyök-vizslát.
 
Unokám boldogan gyűjti
a pitypang  reptetős  virágját.
Nem fújja  el,
mint csokrot őrzi!
 
Árnyas részekén,
ezüstös  csillogás
a  reggel
harmat szőnyege.
 
Sárgák,  vörösek garmadáját
csak néha tompítja 
a nyári ,zöld levél.
 
 
Óriás "virággá "
váltak a  fák, s
  a magasba nyújtózva
hirdetik,
a sárgáikkal
a természet  dialát.
 
 
 



2017. október 15., vasárnap

Egy régi álom újra felbukkant

Talán 12-15 éve is van, hogy azt álmodtam, hogy egy vízparton ülök, egy nyugszékben. Hagyományos , csíkos  vásznúban. A fejemen egy nagy karimájú  szalmakalap, szalagdísszel az oldalán.

Jó álom volt. 

    Békés,
         nyugodt, 
              pihenős. 


Nem beszéltem róla akkor senkinek. Őrizgettem magamban , s határtalan  meglepetés volt, mikor kb. egy év múlva, a kalapot megkaptam  születésnapi, vagy   névnapi ajándéknak  nagyobbik lányomtól. 
Ma sem értem, hogy ez hogyan történhetett meg. 

A  kalap   azóta  nemcsak az én kedvencem, hanem az unokáknak is   fontos, mert rendre  felveszik, ha  szerepjátékot, vagy  divatbemutatósat  játszanak.  

Most azonban az álom  többi részlete "kelt életre" .
Anélkül, hogy terveztem volna, hogy  így legyen. 

Egyszerűen csak úgy alakult
   - a dekupázs technikával készült -,  
                     hogy az álombeli tengerpart jött létre belőle. 


Fiatalabbik  lányomtól jó 8 éve  kaptam egy saját készítésű tenger képet, azzal a magyarázattal, hogy  direkt nekem készült  utazásukkor. S a másik part ( ami ugyan nem látszik) de az már  Afrika. Utalva erre az Afrika  földrész iránti   vonzalmamra. 

Időről időre rendezgetem a képeket  lakásomban. Új helyre  kerülnek , s egy ideig  tökéletesen jól i  érzem magam  velük, de aztán jön egy   kényszerítő érzés, hogy változtatni  kell. S ilyenkor   új helyre kerülnek, esetleg más kerete is. Az eredmény  mindig az,hogy  na  itt sokkal  jobb, mint az előzőn. S persze   pár hónap múlva  újra  meg leszek győződve  róla, hogy új helye  az igazán   jó  döntés.

Ahogy  közbe  vettem,  azonnal jött az ötlet, hogy  hozzá lekelne valamit, megtölteni  valamiféle élettel . S a gondolatot  tett is követte. A szalvétás dobozomban válogatva került kezembe a tengerpartis  szalvéta. 

Az eredmény  egy  nekem  kedves kompozíció. S mikor  kész lett, akkor  jöttem rá, hogy jé, ez hasonló  az álombeli . másfél évtizede megjelenítődött  vízparthoz..

Úgy látszik ez  a kép , ez a vágy tényleg mélyen bennem lévő dolog, ha  most  megint  feljött, s az ujjaim, érzéseim   előhívták, most  papírra, öntudatlanul. Kicsit felturbóztam  a távoli  vitorlásokkal, a  szalvéta  néhány kékjével, bárkájával, fájával. Így lett igazán az enyém ez  fénykép . 



2017. október 11., szerda

Holdkelte

Még ilyen Holdkeltét nem láttam, mint amilyen a mai volt. 
    11 körül kinéztem az ablakomon,s  azt vettem észre, hogy valami sárgás fény,
      aminek szabályos  háromszög alakja van egyre erőteljesebb, egyre  nagyobb  ÉK-i  irányban.

A fénykép  nem tudja visszaadni
     - hiszen csak egy  mobiltelefonnal készített  kép, -  de  emlékeztetőnek azért  jó.

Nagyon nagy volt  a Hold. 
    Ekkorának még   szintén nem láttam.
        A sárga és narancssárga  különböző árnyalatai  rajta és körülötte.

CSODÁS  VOLT ! Nem tudtam betelni  vele.
 

A  mai nap egyébként is  egy sor  elképesztő színt  produkált , a kristálytiszta  levegőben.

Kezdve reggel, a játszótéren lefényképézett  piros  lombkoronával,
     folytatva  a félutáni  ragyogással, a szürke  felhők kontrasztjában
             A napnyugta  utáni  égbolt  narancsos, -vöröses  színével




S   ráadásként még  a fantasztikus színű,
      háromszögek növekedésével  feltárulkozó  narancsos  Hold.


S ha ehhez még hozzáveszem,
     hogy évek  óta ma   történt meg újra,
         hogy hagytam magamnak időt egy kis  képalkotásra is.


Hónapok óta  számtalanszor  gondolkodtam  azon, hogy  kellene  nekem egy kép. Egy bizonyos  tengerparti kép.  De nagyon  drágának  tartottam, így  mindig lebeszéltem  magam róla (Szerencsére). S már  a helye sincs  szabadon, könyvespolcot tettem inkább oda, de  a kép maga  azért  nem hagyott  nyugodni. Ugyanakkor  bizonytalan is voltam benne, hogy valóban kell-e  nekem, pont az a tengerőrt. 

Lebegett  ez  a dolog, nem tudtam dűlőre jutni magammal. S ma  meglett a megoldás. Ami  sokkal  jobb számomra, mert  magam   hoztam létre. S már  előre  örülök, hogy   milyen ó  majd a  ránéznem. Olyan aminek  én szeretném. Ahol szívesen  lennék. Jó volt  évek kihagyásával  megint   létrehozni   valami olyant ami  érzelmileg  fontos  nekem. Jó volt  a létrehozás  folyamatában lenni.

Régebben sokkal többet engedtem magamnak az ilyen   "szórakozva, időtöltésből" 











2017. október 8., vasárnap

Dragomán György . Máglya

Vannak olyan  könyvek, - A LEGJOBBAK- melyek után gyalogolnom kell  egy nagyot,  hogy visszatérjek a  valóságba. Sokat és kitartóan megyek, míg elcsendesedik , nyugvópontra  jut bennem  mindaz amiért érdemes  volt  belefogni és végigolvasni.

A Máglya ilyen   regény. 

Az elején  vacilláltam egy kicsit, hogy  olvassam-e, nem -e. No nem azért  mert  nehéz volt  eldöntenem, hogy jó lesz-e majd?  Egyáltalán nem.! Az első  soraitól nagyon is  erősen hatott  rám. Épp ezért gondolkoztam rajta, hogy "belevágjak-e" komolyan, vagy csak mint könyvesbolti nézegetésnél  jegyezzem meg, hogy ezt majd  egyszer  ...... 

Aztán egyszer  volt  két órám, amit mással épp nem nagyon tölthettem, mint olvasással, így eldőlt  a regény jövője  nálam. Onnantól nem  volt  visszafordulási lehetőség. Ami  nem baj, ellenkezőleg, kifejezetten szerencse, mert sokkal szegényebb lennék a könyv nyújtotta  élmény nélkül. Beszippantott, magával vitt minden  helyszínre , minden élethelyzetbe, mindegyik korba, amit az író  megalkotott  regényében.

Most, hogy  vége az időben, térben, lelkekben való  "utazásnak", azért egy nagy kérdés még maradt bennem. Hogyan lehet, hogy ez a fiatalember: az író, Dragomán  György ilyen hitelesen  tudja  megrajzolni  a fiatal majd  kamaszodó lányok, majd nővé váló, később nagymama korú női nemet? Nyilván nincs rá  más magyarázat, mint hogy kiemelkedően jó író. S milyen szerencse, hogy épp akkor élek amikor Ő , s elolvashatom.

Úgy olvastam végig a könyvet, hogy teljesen elfeledkeztem közben a címéről. ha valaki megkérdezte volna  közben, mi a címe annak amit olvasok, valószínűleg nem  tudtam volna   rá a választ, csak az élményről tudtam volna  beszélni ami  épp ért. 

Persze aztán kiderült a vége  felé,  de  ezzel még nem  ért véget a regény. Ami ez után következett az az igazán váratlan, felkavaró és felemelő is egyben.  

Azóta is  be-be ugranak " képek" a könyvből váratlanul, és a legkülönbözőbb részeiről. Beégődött, mint az igazán jó könyvek!



2017. szeptember 9., szombat

Nádasdűlő sétány- mini kertje

Épp arra gondoltam, hogy kolléganő örülni fog a szép sárga  virágoknak a Facebook-on majd, mikor egy gyenge de kedves hangon KÖSZÖNÖM-öt hallottam felülről.
A hang irányába tekintve egy idős nénit vettem észre az egyik  második emeleti erkélyen állva,
- Látom tetszik önnek is a virág! .- folytatja
- A néni ültette? kérdeztem, mert éreztem hogy személyes kötődése lehet az előttem virító szépségekhez.
-Nem birok virágok nélkül élni! - mondja
-Mindig sok virágom volt, nagy kertem. Öt éve  nagyon beteg lettem s azóta itt lakom a lányomnál. Jól ismerem Budaörsöt, mert a lányom 31 éve jött ide föl. Akkor itt még nádas, zsombékos terület volt, aztán mikor felépültek ezek a házak mindent lebetonoztak. Öt éve mikor ideköltöztem a virágok helyén pár bokor volt csak.
Épp a közgyűlés következett akkor s megkérdeztük a lakótársakat, hogy legalább az ágyas szélére ültethetnék-e egy sor büdöskét?
megengedték. Azt mondták azt csinálhatok amit akarok.
 
-Csókolom hangzik mögöttem, egy 40-es lakó önkénteskedik és beviszi az üres kukát. Hangsúlya, hangszíne melegsége  mutatja, hogy a néni igazán tisztelt, szeretett  hölgy a házban .Kölcsönös integetésük után a néni folytatja a kis kert kialakításának történetét.
-Az unokák is segítettek . Hoztak csákányt, lapátot, hogy feltörjék a kis földréteg alatti újabb betonréteget.. Pár óra múlva nemcsak a betondarabok álltak halomba, hanem a bokrok is,  Kijöttek a betonnal együtt.
Innentől szabaddá váltak az ágyasok a virágaimnak.
 
Azóta gondozom, ültetgetem új virágokkal tele. Gondozni, ápolni kell őket, figyelni  rájuk. Itt van pl. az a fehér virágú platánlevelű boglárka.. Mindig csak az elszáradt virágfejet csípem le, hogy a növény további hajtásokat, leveleket tudjon hozni.
 
( ez volt az első virág ami elővetette szépségével velem  a fényképezőgépemet)
 
Még sosem láttam ilyent,megragadott a szépsége. Szóval ez is boglárka féle. Tényleg most, hogy jobban  megnézem a leveleit, nagyon hasonló a kora tavasszal sárga virágszőnyeget alkotó boglárkához, ami úton-útfélen sárgallik akkor.
 
_ A páfrányok is szépek. Már jópár tövet elajándékoztam előlük.
Nekem meg az jut eszembe, hogy volt Kovácsiban nekünk is. A nagymamámnak nagyon fontos volt. Nem igazán értettem, hogy miért- de gondoltam, hogy a virágcsokrai zöld díszítőelemeinek nevelgeti. Mamár tudom, hogy az élő őskövületek között tartják számon. Valódi múltba mutató növények. Könnyű elképzelni a nagy páfrány erdők világát letérdelve egy szintre velük.

-Szia! -Egy fiatalember hangja szól mögülem, s látom a néninek köszönt.
 
_ Mennem kell , mondja  a néni. Megjött az unkám.
 
Megköszönöm a néninek a beszélgetést, a kis kert történetét, de nem akaródzik még  elmennem innen.
Beugrik, hogy nem is a fehér virágú boglárkaféle volt ami először  felkeltette a figyelmemet, hanem az a kék madárforma cserépedny   az egyik fácska tövében, de elmentem mellette  anélkül, hogy jobban megnéztem volna.
 
Most viszont látom, hogy egy kialakított dimbes-dombos mini táj része amit a néni alakított ki ezen az egy négyzetméternyi területen.
 
 
Most jobban  szemügyre veszem, s feltárulnak a mini univerzum szépségei a hófehér kövekkel, pozsgásokkal madáritatóval és lobéliák szédítő kékjével, különleges  bársonyvirágokkal komponált tájával
 
 
 
 

 
 
 

2017. szeptember 6., szerda

emlék-kép

Húsz hónapos legkisebb  unokám minden nap meglep valami újjal.
 
Másfél hónappal ezelőtt kezdett  beszélni
. Megkaptuk mindannyian  a neveinket.
 Mindent  megnevez amit ismer maga körül, 
 gyakorolja az újabb és újabb szavakat amiket hall.
Két hete pedig már 2-3 szavas  mondatokat is alkot.
 
 Az unkatestvérek  is el vannak ragadtatva  szavaitól, mondataitól nemcsak mi  felnőttek, mert ha  nincs velük  akkor is  újra és újra  felemlegetik  megnyilvánulásait. Ismételgetik szavait mondatait. 
 
Vele  lenni,
akárcsak fél órát is,
a rácsodálkozások örvénye.
 Semmivel sem pótolható,
helyettesíthető örömmel töltekezés.

Persze így volt a nagyobbakkal is  ilyén idős korukban. Szerencsére  sok mindent  le is  írtam  annak idején könyvecskéikbe- amit majd   megkapnak pár év múlva, hogy  "visszatekinthessenek" erre az időszakra.

Tegnap azonban egy olyan  dologgal  találkoztam, legkisebb unokámmal együtt nézegetve  egyik  könyvét, ami  a szokásosnál is jobban meglepett, s  igencsak elgondolkodtatott. 

A könyvet  már  többször  nézegettük, megvan már   jó fél éve, vagy talán régebben is. Házi állatokról szól, szép rajzokkal. Elmondogatjuk a neveiket, , utánozzuk  hangjaikat. Ismeri már mindegyiket, meg is tudja nevezni őket. Jó móka ezt a könyvet nézegetni közösen  mindkettőnknek.

Tegnap  is elővette.
Mondta üljek mellé a földre,
 kinyitotta,

ATTYÚ. BORISZ ,ETET,  - mutatott ujjacskájával a könyv belső oldalán  lévő rajzra, ahol egy  tóban,   hattyúk vannak.

Azonban ez az eset nem  tegnap,
vagy  pár napja  történt,
hanem  jó fél éve,
még tavasszal.
amikor  kb. 15- 16  hónapos lehetett unokám.
 
 
Még nem tudott  beszélni, Gondolatait, érzéseit még nem tudta  szavakba önteni, s most fél év után kiderül, hogy milyen mélyen őrzi magában annak a napnak az élményeit, s képes  már  a szavak kimondásának  képességével,  elmondani is. Feltörnek belőle, képek kapcsán., amik  persze csak vázlatosan hasonlóak a valódi élményhez. A grafika egyáltalán nem egyezik az  ő saját élményéhez képi   formájában, részleteiben , tehát  absztrahálnia is kell, hogy  összepárosítsa a képet a saját  emlékével. Ami a gondolkodási folyamatok  igen magas  szintje.

Megnyilvánulásai  más formája is   azt mutatja, hogy a szavak kimondani tudása  egy emlékezet "címkéző" tevékenység. Egy  tudatosulási, tudatosítási  folyamat.

A napokban  többször is   nagyon  megijesztett bennünket "eltűnési képessége". A lakásban pillanat alatt úgy el tud tűnni az ember  mellől, hogy a frászt hozza ránk. hangtalan lépteivel, villámgyorsan egy másik szobában  van, s mivel  asztallap magasságú állva, leguggolva, leülve  meg persze még  kisebb,  úgy  el tud  "bújni egy-egy félreeső helyre , hogy  valósággal keresni kell. Miközben Ő csendesen végzi  a saját  dolgait, nagy -nagy ijedséget okozva nekünk a csendjével. Hiába mondogatjuk a  nevét, nem szól. Persze nem is tudja még, hogy  szólnia kellene. Ahhoz még  jónéhány  megijedésünkön át  vezet az út.

A minap a ház előtti kis parkban, is  elindult a maga  feje  után, s rohanva lehetet csak   elérni. Épp az út felé vetet az irányt. Anyukája az ijedtség után  többször elmondta  neki, hogy nem szabad  arra menni .  Délután sőt még másnap is   ismételgette magának otthon a lakásban, hogy  AUTÓK SZALADNI  NEM !  Tehát most már  szavakkal is birtokolja az emlékezetét - nemcsak képekkel- s igyekszik  elraktározni ily módon is,  a számár a fontos   eseményeket.

 
A rajz,  nővére alkotása 6 évvel  ezelőtt, 8 éves korában
 

 
 
 

2017. augusztus 15., kedd

Sírva és tudatosan felépített technikával .... kéregetők

Nem  hordok magamnál sok aprópénzt. 2-300 ft a maximum.
Nincs rá szükségem.
Ahol vásárolni akarok, ott kártyával fizethetek.
így teljesen értelmetlen dolog, akárcsak egy  ezrest is magamnál hordani.

Barátnőmre  várva egyszer csak szorosan mellém áll egy 40 körüli  nő. s  gyakorlottan , duruzsolja a fülembe, hogy éhes és enni szeretne, segítsek neki !Persze lehetne elfordulni, s jelezni , hogy nincs ínyemre az adakozás. vagy megmondani kerek -perec, hogy nem igazán hihető az éhező "kártya" kitalálás.

Gyakorlott technikával kér, s bár az az érzésem, egyáltalán nem Ő fogja használni a begyűjtött adományt,  hanem átadja  arra "érdemesebbnek",  megadom magam a helyzetnek és két százasomból az egyiket a kezébe  teszem.

 Gyakorlottan  ,
de -már  egy nagy lépésre előttem állva,
szembefordulva  velem., eldarál,
egy Isten fizesse meg-et.
 jó hangosan ,
 hogy szélesebb publikum hallhassa.
majd egy pillanat alatt
amilyen hirtelen  bukkant fel az előbb,
 ugyanolyan gyorsan el is vesztem szemem elől.
Beolvad az " utca embere "
sokszínűségéből összeadódó  szürkeségeébe,


 S ahogy az jungi "esetek ismétlődésével " lenni szokott  pár óra  múlva ettől a helytől alig 30 méterre, egy újabb  kéregetőbe "botlom" 

Harminc  körüli, testesebb nő,
 egy gyerekkel. 
 Ül a földön egy ablakmélyedésben. 
Mellette egy  kislány álldogál, forgolódik. 
Három év körüli, 
-szódásüveg vastagságú szemüveggel-

A nő sír, potyognak a könnyei,
alig érthető, hogy mit mond, 
csak azt értem belőle 
hogy pénzt kér.

A keskeny járdán, megállíthatatlanul halad a járókelők sokasága.Reagálni sincs módom rá, mert ha megállok, a mögöttem lévőket akadályozom a haladásban. A 10 méteres  szűk szakasz után egy tágasabb utcarészre  érve aztán megállok, hogy elővegyem a  maradék százasomat, hogy  neki adhassam, visszamenve  hozzá. Nem szokványos kéregetőnek látom. Olyannak aki végletekig el van keseredve, mert nemrég máshogy élhetett. Még nem törődött bele a kéregető létbe, még hordozza magán, -arcán, viselkedésén- korábbi, magasabb élethelyzetét.

Barátnőm , akivel az előző pár órát  töltöttem, szintén előveszi a pénztárcáját, s  utolsó 200-asával megtoldja az adományt, amely így közös adományunkká válik. 

Visszamegyek  az embertömegben a földön ülő nőhöz és gyermekéhez. Odaérve  hozzá, megkérdezem, hogy fordult-e már segélyért az önkormányzatához?

Igen , válaszolja, kapott négyezer pár száz forintot , és jövő hónapban bekerülhet az anyaotthonba is. de  addig is kell fizetni az albérletet, s az több mint a segélye.

Kislánya közvetlen elém áll, megfogja ingemet, s olyan közelről nézi annak mintáját, vastag szemüvegén át , amilyen közelről még soha senki. Valószínűleg csak színfoltokat láthat. 

A fiatal anya könnyei  potyognak továbbra is. Elköszönök, hiszen se szóval se másképp nem tudok a helyzetén segíteni. akkor már hasznosabb, ha  sikerül másoktól is begyűjtenie  valamennyi  pénzt. A gondolat azonban velem marad. 

Tudom, hogy ez a kiszolgáltatottság, csak  igazán apró morzsája annak amiben százezrek élnek. S neki  talán még van visszaút is  társadalom magasabb szintjébe, 

Ilyenkor egyszerűen csak állok bambám, s mondogatom magamnak, hogy itt tartunk 2017-ben!? .


2017. július 30., vasárnap

Oliver Bourdeaut: Merre jársz, Bojongles

Legnagyobb unokámmal együtt múlattuk az időt valamelyik nap a héten.Ő festett - én meg beleolvastam lányom egy   kéznél lévő könyvébe, s azonnal  magával is ragadott

Vékony , kis  könyv  volt. Egy nap  alatt elolvasható, de úgy érzetem  be kell inkább osztani, mintsem egy ültőhelyben   végigolvasni.

Egyébként is  öröm az már önmagában, ha  kortársirodalomhoz frissen hozzájutok. Régen voltak azok az idők (bő 40 évvel ezelőtt), hogy jól ismertem a friss  kiadványokat, könyvet. Könyvtárban persze sok mindehhez  hozzájutok, de  később, mint ahogy azok   polcokra  kerülnek a boltokban.  Időről-időre, e nagy vágyamat csillapítandón  beülök a Libri  valamelyik üzletébe, és belelapozgatok az aktuális,  új , szépirodalmi könyvekbe. Kicsit megmártózom a friss  könyvek- gondolatok, stílusok örömében.
 
Most plusz örömforrásként a szomszédos  szabadidőparkot választottam az olvasáshoz, melengető napsütéssel a hátamon.
 
A könyv úgy kezdődik, mint egy  kalandregény. S csak az egyharmadához érve  eszmél rá az ember, hogy ez  valami teljesen más, mint  különböző célú, irányú  lódítások kitalálásának  leírása. A változás pont oly  hirtelen és drámaian áll be , mint az ahogy az életben  is lenni szokott.  Derült égből villámcsapásként. Amelyhez  valahogy kell viszonyulni, ki kell találni mit kell tenni  a váratlan és teljesen új helyzetben. 
 
Szövődnek az események tovább és , minden erőltetés, erőlködés  nélkül átbillen az ember egy új szemlélődésbe. Az élet más megvilágításába.
 
Számomra az az igazán jó könyv aminek az utolsó oldala is  tud  adni még  valami pluszt  az addig olvasottakhoz. S ez egy ilyen könyv.
 
Nem  volt  kedvem   elindulni haza a könyv kiolvasása után. Még ültem egy jó ideig a padon, s csak örültem  magamban, az olvasásnak, az élménynek amit adott. Visszarepített  az olvasás  , azokba az évekbe, mikor  még  "faltam' a  regényeket. Másrészt  előre mutatóan is hatott rám. Van mihez visszatérnem régi énemből. Egy-egy jó könyv bármikor  kezembe  akadhat- akár  véletlenül , akár   keresgélés  után, örömet szerző.
 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...