2018. január 24., szerda

A képek


egy  régmúlt nyári délután
boldogságát őrzik.

Nagyszüleim fiatalok,
bizakodók.

Anyám közöttük,
tán 2 évesen.

Még bizalom van  benne
hogy mindig így marad.

Még nincs veszteség,
Korai  árvaság.

Még nincs világégés,
apjának munkaszolgálatba
kényszerítése.

Még teljes és kerek
a világa, daliás apával
mosolygós anyával.
s egy jó báttyal.

Nagymamával
nagypapával,
rokonok gyerekek
karéjával.






Melyből csaknem mindent
elveszített gyerekként,
pár év leforgása  alatt.

Nyolcvannégy éve őrzi a kép
a nyári  nap derűs melegét.

Megrendülten  nézem a képeket.
Már senkit se  kérdezhetek meg,
hogy Ő és Ő ki lehet?

Azt sem tudom, hogy anya  látta -e
ezeket a képeket,
vagy csak magában  őrizgette
mélyen elrejtve emlékeit.

Beszélni sosem beszélt róla,
s a későbbi  évekről sem.
Se jóról , se rosszról.

Csak,  a  ma  volt beszédtéma.
Hogyan készül a szoljanka leves,
a  lucskos káposzta,
s  gesztenyés - meggyes palacsinta?

Múlt és jövő nem szerepelt
a szótárában.
Azzal nem volt  dolga.

Korán megtanulta,
jobb nem várni, vágyni semmit
akkor nem lehet csalódni,
elveszíteni sem.




2018. január 20., szombat

Mint a mágnes vonzott magához

az első virágszirmait bontó  japáncseresznye fa







A hóvirágok  már  jó ideje virágoznak minden felé. 



Ilyen enyhe  decemberre, januárra nem is emlékszem. Mindig voltak  melegebb napok hetek is talán, amit aztán tartós hideg , sokszor  nagy hótakaró követett . Most is ígéri az előrejelzés hogy lehűl havazni is  fog talán, de ellent mondani  látszik a bokrok vesszőinek tavaszt jelző élénk sárga  vagy  vagy élénk piros  színe, s  a cinegék dallamai is. 




A mohák aranyló szálacskái a napfényben,
















A Nap felé kitárulkozó  új százszorszép bokor










Nagy sétával ünnepeltem az első  tavasz-jön érzetű napot. 

A műfüves  pályán kamaszok  fociztak  rövidnadrágban.

Vidáman surrogtak az autók .

Nem kabát-levevős nap volt ez még,

de  szép, napsütéses, kellemes  sétára  csábító.





2018. január 16., kedd

Adekvát reagálás

Szomorú voltam
Hangtalanul,
csak úgy befelé.

A múlt árnyai törtek fel,
s bár uralkodni akartam rajta,
és játszani, figyelni
2 éves  unokámra
el-el kalandoztam.

Hozta az állatokat sorra,
mesélte a történeteit,
a kutyáról
cicáról
és bociról.

Szavai azonban csak félig jutottak el hozzám
fel-fel törő gondolataim okán.

E kettősségben szemem megtelt könnyel,
- szomorúságom könnyeivel -
miközben közte és magam között
 ingáztak gondolataim

S ekkor Ő
elkezdett hátrálni.

Nem szólt semmit.
Nem hozott több  állatot sem
csak egyre határozottabban hátrált
tőlem  minél messzebbre.

Megijedt tőlem.
Két éves  lénye
pontosan reagált.

Kilépett a számára
zavaros,
elbizonytalanító
helyzetből.

Ez aztán  magamhoz térített!

Hátrálása tőlem
sokkal rosszabb volt
mint  iménti szomorúságom
bármely részlete.

Újra  tudtam, csak Rá figyelni,
teljes  odaadással
csak Vele  lenni.
Elmerülni a
játékban vele.








2018. január 13., szombat

Felidéződött egy régi emlék,

mikor kisunokámmal a lapozgatós gyerekkkönyveket nézegettük sorra   a boltban.

Két éves  létére, igazán komoly érdeklődést mutat  a könyvek iránt

.- ( mint  a nagyobbak is,  anyukáik nevelésének köszönhetően).

Módszeresen   haladt:

Hozott egyet a babakocsijához.
Végiglapoztuk,
beszéltünk róla,
majd  becsukta,
visszavitte ,
s hozta a következőt.

S egy kép, az egyik könyvben, váratlanul  emlékek  sorát  hozta  felszínre bennem.

Nekem is volt  egy  nyuszim, mikor  kisgyerek voltam, s  nagyon hasonlított a képen láthatóra.  Meg volt  egy nyuszis  mesekönyven is  amiben  a húsvéti  tojásfestékről szólt  a mese. Nagyon szeretettem. Még kisiskolás koromban is sokszor  elővettem, S  valószínűleg még a lányaim is  nézegették.  Szóval csupa  szép  és  jó emléket idézett fel a kép, s még egy -nem nyúlhoz kötődő  eseményt is azzal, hogy kezébe egy papírláncfűzért  rajzolt  a könyv  illusztrátora.
 
Egészen mélyről jött fel az emlék,
ahogy a  kézimunkaórán, az iskolában ,
ülünk   a színes papírcsíkok  előtt,
a  házi készítésű
csirizragasztóval,és
ragasztjuk  össze a 
a papírkarikákat.
 
Aztán egymás láncait összekapcsoljuk,
s valódi farsangi dekoráció lesz belőle.
 
Ezt a papírlánc készítéses örömet
aztán fiatal anyukaként majd 
később  tanítóként is többször átéltem.
 
Talán  azért olyan  mélyre ható öröm ez,
mert  ez volt az első igazi, teremtő munkánk az iskolában.
 
A  kétdimenziós  papírcsíkból,
egy  egyszerű  technikával,  térbeli alakzat lesz,
ráadásul igen  hosszúra bővíthető,
amelyben összekapcsolódott mindannyiunk munkája,
 
 


2018. január 2., kedd

60-as évek művészete MNG. (3)

Az új lakótelepek új életstílust eredményeztek millióknak, amihez új stílusú, bútorokat, szőnyegek,  dísztárgyak is  kellettek. Az ipari formatervezésben a praktikum  és esztétikum  is új utakat, irányzatokat indított,  s  ezekből mutat be   néhány szép  darabot a kiállítás. A nagyjából szabványos  lakótelepi szobák méreteihez illeszkedtek a fotelek, székek. Fiatalos, üde  kárpit-szövetekkel, ami kifejezte  a korosztályi igényeket is, hiszen a vidékről felköltöző emberek nagy része a fiatal, vagy  fiatal középkorúakból  állt. Az idősebbek jórészt a  falvakban maradtak.


Gyerekkorom  falujának jelentős  hányada szintén  bejárt  dolgozni, -sokszor  naponta  2-4 órát  is utazva  összességében - a budapesti  munkahelyeikre. Akik  meg  Pesten, vagy valamelyik feltörekvő vidéki városban találtak otthonra, lakásaikat a kor divatjának  megfelelően rendezték be, nyilván. 






De nemcsak a praktikus  bútorok, hanem az  esztétikai  célokat szolgáló padló és faliszőnyegek is megújultak. 








Egy aprócska utalással a kiállítás kurátora  nem feledkezett meg  megemlékezni  arról sem, hogy a háború után , a görögöknél kitört  polgárháború  miatt közel 7000 menekültet fogadott be  hazánk. S  bár kb felük az 50-es évek elején visszatért  Görögországba , a fiatalok egy része itt maradt, s  beintegrálódott a magyar közösségekbe. Minden esetere a számomra egyik legszebb  falikárpitot épp egy   görög  művésznő  alkotásaiból  válogatták  be  a kiállítás anyagába. 

A festészetben is történt  némi  irányváltás a 60-as  években,  s már  újra teret, helyet  kaptak a  politika mentes  alkotások is. 

Azonban a kiállítás  egyik legnagyobb érdeme, hogy mikor már az ember   megnyugszik, s az egyre  jobb lét örömeire gondolna, szembetalálkozik a kor   másik "arcával". A félelem és  fenyegetettség  egy újabb  formájával. Mikor már  elfelejtenénk a megfigyelő rendszert körülöttünk, s  a nyugodt , kiszámítható , biztonságos   hétköznapokban ringatózhatnánk, no akkor jön szembe egy eddigieknél is nagyobb, eddigieknél is  mélyebbre  ható félelem, ami elől nincs  hova elbújni. Az  atomháború rémképe. 



Farkas  Aladár  kisplasztikája  tökéletesen kifejezi számomra azt a időszakot, mikor  a Vietnami  háborúról naponta többször  elhangzó hírek, tudósítások  életre hívtak bennem.  Azonnal felidézte ezen  kisplasztika, hogy én is,  - bár iskolás  gyerek voltam  még akkor-, elgondolkodtam, sokszor  azon, hogy lehet, mindaz aminek örülök, amitől boldog vagyok, pl. egy szép naplementétől, a következő pillanatban véget ér egy  nagy robbanást követő  pusztítástól. S ezek a gondolatok bizony  beférkőztek a legidillikusabb pillanatokba is. Nemcsak pusztán hírek voltak a  vietnami háború borzalmai, az ott robbant napalm bombák, hanem  félelmet kovácsoltak. S ezt a mindent  tönkretevő , mindent befedő  lehetőséget akkor,   nagyon plasztikusan jeleníti meg a pici  bronzszobor a terem közepén. 

Ugyanebben a teremben   kaptak helyet Szalai Lajos  tusrajzai is, többek közt a Szent szabadság című. Ez az egyszerű , s viszonylag kis  méretű rajz mindent elmond, összefoglal. Egyrészt, hogy mi történt, másrészt, mivel csak ez az egy  kép  jelenik meg  56-ról, azt is   jelképezi, hogy   milyen  gondosan lett kicsinyítve  annak a pár napnak a történése, Mennyire   el lett bújtatva az emberek szem  elől. Megint csak egy  pontos arányossági mutató a korról.




Még megnéztem ebben a teremben  pár  kisplasztikát, de úgy éreztem, hogy  itt abba  kell hagynom a kiállítás   megnézését . Vissza  fogok térni, hogy a többit is  megismerjem, átéljem. Hiszen csak az egyharmadát láttam. Viszont a többi résznek is  elegendő figyelmet akarok szentelni. Az én életemben már  biztos  nem lesz egy ilyen  kiállítás a korról, tehát  megérdemlem én is meg a kiállítás is, hogy  jól megismerjem. 


2018. január 1., hétfő

60-as évek művészete MNG. (2.)

Belépve a virtuális  lakótelepi  házba, a felvezető lépcsők megtétele után  az 50-es-60-as évek  korábbi idillikus   képe  szertefoszlik, s mindjárt a korszak egyik  legnehezebben  feldolgozható valósága fogadott. Bár egyetlen festmény az amelyik nyíltan, kendőzetlenül  jeleníti meg e csaknem 2 évtized alatt folytonosan jelenlévő szabadságkorlátozást. A szabad  vélemény nyilvánítás, csoportok alakulása minimum  megfigyelendő terület volt  a biztonsági erők  számára, mely  hatalmas   besúgó- adatközlő apparátussal figyeltette az embereket. Az ha  3-4 ember  együtt sétált  az utcán, már  elegendő ok volt az ellenőrzésre. Az emberek - valójában az egész nép  megtanulta, hogy csendben legyen, hogy ne  legyen más véleménye mint amit a hírek sugallnak. 

Ennek az árnyakkal teli korszaknak nagyszerű lenyomata a Barcsay Jenő festménye, amely gondolom az adott időszakban, mélyen elrejtve   műtermében, vagy lakásban,  megőrizte e korszak  súlyos  valóságának egyik  aspektusát. Azt a félelemre és megfélemlítésre építő országvezetési stratégiát, melynek következményeként nem  alakulhatott ki jelentős, félelem nélkül élő , széles látókörű, határozott polgári   értékeket  képviselő polgárság, s melynek  következményei a  mai napig  hatnak . 


E korszak másik   nehéz valósága  az ország  keleti, északkeleti  tájairól   az  un. iparvárosokba  az , és Budapestre az építkezésekre áramló  munkások, többségében cigányok, ingázása az un fekete vonatok.  Melyek  hétfőn hajnalban, vagy már  vasárnap este felszállították a munkásokat, majd  hétvégén  ugyanezek az emberek   hazamentek  falujukba. A hétköznapokat  pedig  a munkásszállókon  töltötték. Ahol mindig történt valami "esemény". 

S bár ez egy igazán durva, mondhatnám riasztó kép erről a ingázós, nehéz világról, de épp ezért  fontos információ hordozója ennek a korszaknak. 
A 70-es évek elején bérelszámolóként dolgoztam egy  budapesti építőipari   vállalatnál. Így  rendszeresen találkoztam a kubikosokkal , és más segédmunkásokkal, akik kivétel nélkül cigány emberek voltak. Ők voltak az építkezések alapjainak kiásói, és  betonozói. Mindezt a puszta  fizikai erejükkel, fizikai munkájukkal.  Milyen gyorsan elfelejtette egy  egész társadalom, hogy a kényelmes  lakások alapjai az ő munkájuk eredménye. Külön világ  volt az ingázók  világa. A munkásszállások lakói két tekintélynek engedelmeskedtek a rendőrökön  kívül, vajdának és a cigány  brigádvezetőknek.   Ez utóbbi emberek a munkavezetők, s mérnökök jobb kezei is  voltak egyben.Ők képezték a valóságos kapcsot a feladat és  megvalósítandó munka  között.  Jó néhányan  épp e  munkának, munkalehetőségnek köszönhetően ki is tudtak emelkedni a mély szegénységből, s már szebb, boldogabb, sikeresebb  jövőt tudtak   gyerekeikre  hagyományozni. 
Nagyon jó, hogy megjelenik , hogy hangsúlyt kap az Ő életük is ezen a kiállításon.



Pár  lépéssel  tovább haladva  egy  másik  fontos  korszak jellemzőt   láthatunk bronz szobrok és  nagyméretű  festmények  által. 
Ez az öntudattól, erőtől , fennköltségtől sugárzó tekintélyes  mű, az 50-es évek  : vas és acél országáról  tudósít. csakúgy  , 





 mint a  komlói szénelosztó.

Ha lehet  festészetben parafrázisról beszélni, nekem ez a két  festmény a  nagy előd Barabás Miklós  Hídavatás  c festményére  hasonlít. Meglátva a képeket  az volt az első gondolatom,   hogy szerkezetében,   és  mondandójában is  mily  hasonlóak. 



Nyilván megrendelésre  készültek, de ez nem von le semmit az értékükből. Ha  nem készültek volna el, most nem pillanthatnánk be  ezen az időablakon a múltba. Abba   az időbe, amikor az építkezések, fejlődés , új életstílus megteremtésének, kialakításának időszaka volt. Ahogy  Barabás Miklós  Hídavatás- ában is  mindenkinek  meghatározott helye van, nem keverednek egymással a hídavatás  résztvevői, itt is  jól elválasztott helyet kaptak a  jelenlévő  emberek. 


A munkásság, a párt és társadalmi vezetők egymással szemben  kaptak helyett, míg  a háttérben a feltörekvő, felnövekvő  nép, s a  már  megvalósult fizikai alap,  ehhez a feljebb jutáshoz. A  lakóépületek sokasága.




........................................................................................................................



Az iparosítás  első évtizedeit , s a program festészetet kiválóan képviseli ez a  festmény.  A jobb  szélen lévő 3-4 emeletes épület és a háttérben látszódód daruk  utalnak egyértelműen arra, hogy ez egy  városkép. Ezek nélkül egy  falu nagyobb gazdájának portája is  lehetne.
A  községből, várossá  fejlődő település  egy  pillanatfelvétele.  Derűs, nyugodt színek, fények, akár  a a XIX. század  jeles  alkotóinak (Szinnyei Merse Pál, vagy Csók István )életképein.
Derűs, nyugodt  szombat vagy vasárnap, esetleg valamelyik  hivatalos ünnepnap lehetne az időpontja, vagy egy  kommunista  szombat  "csapatépítő" szórakozása. Mindenki elfoglalja magát  valamivel, nézelődik, vagy  szurkol a spontán kialakult   birkózóverseny résztvevőinek, míg mások  egy  előadás "tájoló " színészeinek előadását figyelik. Semmi és senki nem zavarja a kikapcsolódás  megérdemelt, értékes  perceit, amit természetesen nagyobb közösségben együtt  töltenek .




2017. december 31., vasárnap

60-as évek művészete MNG. (1.)

Nagyon  vártam már  ezt  a kiállítást, a  témája  miatt. Ugyanakkor  nem  volt semmilyen  elképzelésem  (elvárásom)   arról, hogy mit tartalmazhat. Ezt a kort már  megéltem gyerekként, van tehát  saját  belső képem. saját  "történelmem" a 60-as évek világáról. nagy bizalommal, és kíváncsisággal léptem be a kiállítótérbe. S nem csalódtam!  lenyűgöző már a fogadtatás is, csakúgy mint  a kiállított alkotások  sokasága .
Jó szokásom szerint  hagytam magamra hatni a  képeket, szobrokat , installációkat anélkül, hogy a mellékelt írásokat  bújtam volna. Nem akartam mindent  tüzetesen megnézni sem. Ami "megszólított" annak viszont   bőven adtam időt. Hagytam, hogy az érzések, gondolatok szabadon  rohangáljanak a fejemben.  

Az első ami az ember  szemébe ötlik , egy hatalmas  méretű poszter, amely imitálja egyben  egy lakótelepi 4-8 emeletes ház   bejárati falát. melyhez a lépcsőfeljárót a  múzeum vörös márvány  lépcsői adják a valóságos "belépést" a korba. Nagyon ötletes, igazán  egyszerű,  és egyben  tökéletes megoldás!

Ez azonban csak az első pillanat .



Pár lépést  közeledve a lépcsőhöz, egy szobor kompozíció állít meg.

Egyszerű, tiszta jelképekkel jeleníti meg a lakóházak új lakóit. Gyökerüket, múltjukat,- a paraszti, és kézműves réteget ( középső nőalak  kezében egy  tyúkot tart, mellette jobb oldalon egy  korsót ölében tartó  nő) - s a gyerekvállalást többféle módon támogató  rendszer háromszöge adja az új "szentháromság"  szimbólumát. az én értelmezésében.


A gyerekvállalás támogatásáról  önmagában is  érdemes pár szót ejteni.  Korábban csak egy éves  korig  volt   támogatva  az anya  anyagilag, de  a '60-as években már ezt kibővítették az un. gyermekgondozási segély  rendszerével, illetve, azzal , hogy a lakótelepekre  már azok tervezésekor, megfelelő méretű, és elegendő befogadó képességű bölcsődéket, óvodákat, iskolákat  terveztek majd építettek, a lakóépületekkel együtt.  Emellett, más kedvezmények, pl vissza nem térítendő, vagy  nagyon alacsony kamatozású  hitelekkel is kifejezte az állami irányítás, a népesség  növelésének prioritását.  Így a falvakból felözönlő fiatalok valós támogatásában  részesültek, amelyre alapozva  valóban el lehetett indítani egy felnőtt életet.
Azzal megtoldva , hogy ezek a lakótelepi  lakások  fényévekre  voltak  fejlettségben a falvak lakásaihoz, amelyekben a 70-es évek végén  sem volt még  angol wc, fürdőszoba, központi  fűtés. Ami  azonban ezeknek a lakótelepi lakásoknak már  természetes tartozéka volt az 50-es években is.  Megelőzve  fejlettségben a főváros  körfolyosós, folyosó végi wc-s lakásait is, ahol szintén nem  volt se  központi fűtés, se fürdőszoba. Ezzel  tömegekre kihatóan egy  olyan új  környezeti kultúra váltás történt ,meg,amihez fogható korábban sosem.

  




Mielőtt ráléptem volna  a házba  vezető lépcsőre, két alkotás  közel hívott magához.  Témájában gyakorlatilag ugyanazt  képviseli,  megjelenésében azonban a  művészet két  jól elkülönülő ágával.

Lehet  utálni a szocreál művészetét, de  én úgy vagyok vele, hogy az akkor  alkotó  művészek lenyomatot hagytak a  korról, a maguk eszközeivel. Szavak nélküli  "könyveket írtak". Ami  50 év távlatából talán sokkal pontosabban  megérthető, "olvasható", mint korábban  bármikor.



A  monumentális - az embernél  másfélszer  nagyobb szoboralakok önmagában is hirdetik az ember  nagyságát, jelentőségét, azonban a lényeg ott van kettőjük között, középen. A munkáskezekbe helyezve, átadva megőrzésre, továbbadásra nekik: a görög-latin  műveltséget jelképező könyvből ó görög-római  szobor. S bizony  az 50-es-60-as  évek oktatására kiemelten jellemző volt, hogy  a háború előtt tanult pedagógusokkal kezdték  újra építeni  az oktatási rendszert. Hiszen nem  volt  más szakképzett pedagógusi  gárda. Kénytelen volt az új rendszer  rájuk támaszkodni. A nagyapám és a nagymamám , s  a tanáraim  többsége,  még  a 60-as évek közepén, végén is, ahhoz a generációhoz tartozott, akik a a háború előtt  pedagógusok  voltak már. S ők bizony  a klasszikus  görög.latin  műveltséget  kapták középiskolai és képzős, főiskolai tanulmányaik során.
Az ő  munkájuk eredménye  volt, hogy az esti iskolákban százezrek végezték el az általános iskolát, vagy  középiskolát, sőt főiskolát, egyetemet, amelyből a háború miatt  kimaradtak, vagy  nem is volt módjuk arra korábban, hogy tanuljanak.
Milyen  boldogok, lennénk  a mai közoktatást tekintve, ha  ilyen   nagy tudású, a tanulók fejlődését irányítani  tudó pedagógusok állnának a gyerekeink, unokáink előtt az osztálytermekben. Akikben az  munkálna, mint akkor, az 50-es  60-as  években, hogy minél többüket alaposan felkészítsenek a következő iskolai fokozatra. Ugyanakkor  tudom azt is, hogy , sok pedagógusnak a szakmai karrierje  tört ketté- osztályidegen  mivoltja  miatt, épp az 50-es években, s egyetemi végzettséggel  általános iskolában  volt kénytelen dolgozni. Tehát  nem annyira  rózsaszín a kép  mint amit a szobor  sugall, de az elvitathatatlan, hogy Kerényi Jenő szobra  pontosan  megragadja a vágyott irányt, a kultúra. a műveltség prioritását.  Amibe akkor igen sok pénzt is  beleraktak, hogy a cél teljesüljön.

A szobor mellett lévő,  a lakótelepi  ház  falára került óriási falba vésett  műalkotás, vagy programkép ugyanezt  képviseli szimbolikájával. Legfőbb cél az új nemzedék felemelkedést  elősegíteni. Ezt a szimbolikát talán nem lenne  hiába  való  átörökíteni, felfrissíteni  újra  a 60-as  évekből. Oktatásügyi szinten.




ui. Érdekes, hogy épp egy  kor-visszatekintő kiállításról írtam az 500. bejegyzésemben. Hat és fél év alatt számomra észrevétlen gyarapodott ennyire a bejegyzések száma.

2017. december 28., csütörtök

Ránk sötétedett unokámmal a Várban

Vonulnak fenn a felhők
Foszladozik szélük
Néhol már az ég kékje
csíkokban felsejlik

Majd kitisztul teljesen
a kupola felett,
S feragyog dagadó képével
a Hold .

Unokám orrocskája jó meleg.
Nem fázik tehát.
Bundazsákjában békésen
átalussza a Vár nagy átalakulását

Lélektisztító idő ez,
a Karácsony mozgalmas,
felkavaró napjai után.
Jólesik csak álldogálni,
zenémet fülembe vezetve
csendben átélni
ahogy besötétedik.

A Naphegy mögött lebukó Nap
narancsos csíkokkal, s bordósra
festett felhősávval búcsúzik.

Egy év múlva már ez sem lesz
- nekünk egyszerű polgároknak
látható, kapok észbe-
Eltakarják  majd  a rohamléptekben
épülő kormányzati épületek.

Gyorsan megökítem az unokáknak,

Bár már hosszabbodnak kicsikét a
a nappalok, de az este még hirtelen
zuhan le , szinte percek alatt.

A karácsonyra felállított faházacskák
ledfűzérei már csillognak, vibrálnak,
körbefonva a kis tetőszerkezeteket.

S fokozzatosan egyre fényesebbbre
válva a járófelület körlámpái is felgyúlnak.
sárgás fénnyel világítva meg
az évszázados falakat

Mint egy zenekari  műben a
különböző hangszerek felcsendülése,
Itt a fények megkomponált sorrendje
öltözteti ünnepi ruhába az épületet.

Egyszere megindìtó és felemelő látvány.
Mint egy  varázslat, mely a szemem előtt
zajlik ugyan, de mégis felfoghatatlan.

Még sosem láttam így a Galéria épületét.
Ajándéknak érzem  hogy részese lehetek.













Kisunokám is ébredezik.
Ki-ki nyitja szemét,
körbe  néz,
Nem szól semmit,
csodálkozik.
Majd szunykkál még egy kicsit.

A szülők is befejezték a ķépek nézését.
Hazafelé indulunk.

2 éves unokám,
bundazsákos babakocsijából
gyönyörködk a város fényeiben,
s dudorászik magában hozzá.

Még egy ajándék mára!
Most hallom először énekelgetni.

Bennem is elmúlt a szomorúság.
Feltöltődtem.
Könnyebbek lettek lépteim,
újra bizakodva  gondolok
a holnapokra.

A  Hold nagy udvarral
körbefonva magát
ragyog felettünk .

Hazaértünk.

Az ezernyi ablak
vidám fényei
körbeölelnek,
búcsúztatva
 e napot.



2017. december 26., kedd

Una furtiva lagrima : Ignazio Boschetto és Nana Mouskouri


A 23 éves Ignazio  Boschetto  az együttes legmókásabb,  legmosolygósabb, mindig valami  csínytevésre  kész  tagja,  az énekben azonban  mindig odateszi magát. - ahogy a többiek is-

Egy riporter  kérdezte  tőle, a Notte magica  album sikere   kapcsán, hogy  mit csinálna, ha  nem jött volna életében ez a nagy  fordulat a TI  LASCIO UNA  CANZONE  (https://hu.wikipedia.org/wiki/Il_Volo)  kapcsán.  

- Valószínűleg pizzát  sütnék a  nővérem   pizzázójában. - válaszolta.

Úgyhogy  klasszikus  értelemben  nem   tanult operaéneklést, bár gyerekkora óta mindig énekel. S  szerencsére  voltak  tanárai is akik észrevették benne azt az elementáris  tehetséget amivel  született , s csiszolgatták, fejlesztgették.  
Donizetti: Szerelmi bájital-ából  általa felcsendülő  ária,  az egyik  kedvencem  a Notte Magica  lemezről.

                           
Persze nincs  két egyforma  előadás, de mindegyik nagyon Ignazio-s.  A lemezre  a legelső előadásról választották be a felvetélte, ahol a közönség  fittyet hányva az illemnek, beletapsolt a hajlítások  szépsége  után.Ez később nem fordul el  előadásain, de  nekem mégis ez a kedvencem. A debütáló előadás mindentől különböző, a meglepetésnek  hangot adó tetszésnyilvánítás  őszintesége miatt.

Az elsőt nem lehet  összehasonlítani a többivel, mert abból csak egy lehet, de  bármelyik  előadását nézem,  mindegyikben  megtalálom a dal  megformálásának Ignazio-s  jegyeit. Nincs semmi manír benne. Van viszont  gondolat, és érzés  átvitel. Előadásában  benne  van a saját  konklúziója is  az  egész   cselekedet eredményességéről is. A szerelmi bájital nem hoz tartós, igaz  szerelmet.

Meghallgattam az összes  nagy  tenor  előadásában  Carusotól  a Pavarottin,  Domingo-n  át ,Bocceli-igs bár  mindegyik nagyon szép előadás, én maradok Ignazio előadásának szeretetén,

S  ha már  így belejöttem az ária különböző előadásának megismerésébe, nem hagyhattam ki  másik nagy kedvencem Nana Mouskouri felvételét sem. Hatalmas  meglepetés volt ez is  számomra. Egy teljesen  más gondolatiság. Egy női felfogás. Minden rezdülésében !

Milyen nagyszerű lenne  e két előadásnak az egymás utáni elhangzása!


Nana  Mouskouri



                                   





2017. december 19., kedd

Jön a Karácsony . Örülj, és...

vigyél   tobozt !

Meglepett, és egyben  meg is melengetett  e  fagyos  sétánkon lefedezett   invitálás

Hányszor megcsodáltuk a nyári, őszi sétákon  ezt a  hatalmas  25 méter körüli magasságú selyemfenyőt. 

Minden  fa  eltörpül mellette. Ágai levelei  között mindig bekukucskál az égbolt kékje, szürkéje, napsugara (ha  épp  hétágra  süt)

Nincs  közelében semerre  még egy ily   termetes példány. S hányszor  futott át  a gondolat, micsoda csodás  tobozai vannak, de jó lenne  egyet találni. Most meg itt van a szíves  ajánlás  a szem előtt :-)

Azt nem tudom, hogy már bevált, évente ismétlődő gyakorlat-e  ez a toboz-ajándékozási akció vagy  ellenkezőleg, most  debütáló dolog.

A kitett sorból úgy tűnik pár már  hiányzik.

Meg kellene  valahogy köszönni!  Előkerül a táska  mélyéről  toll és  papírlap.

Szép, és tiszteletre méltó ez a  gesztus a  fa tulajdonosa részéről. Ahelyett,hogy  komposztálóba kerülnének a hatalmas  tobozok, örömet adó ajándékká váltak . Féltve  őrzött,  lakásdíszek lehetnek .
Az ÖRÖM valódi követei a fa  tulajdonosa által. Ismeretlenül, megkülönböztetések, kiváltságok nélkül mindenkinek aki  felfigyel rá, aki  arra jár. 

Bizonyára  van olyan erre járó,  akinek ez a gesztus , ez az egyetlen  toboz az, ami a karácsonyt ünnepivé teszi . Talán vesz is magának egyet, hiszen megteheti, szabadon. 




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...